Az informatikai vezetők azonban azt is jól tudják, hogy ennek az értékes szolgáltatásnak ára van; a növekvő kapacitásigény kielégítéséhez szükséges költségeket, de az adatközpontok energiafelhasználását is meg kell fizetni.
A versenyképes intralogisztika átfogó automatizálást igényel, ami mikromotorok nélkül elképzelhetetlen. A nagy precizitású Faulhaber hajtásrendszerek igazolják teljesítőképességüket a válogatás, a szállítás és a robotikai megoldások területén is.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 400 vállalat körében végzett felmérése szerint az ágazat fejlődését fékező tényezők sorrendjében a szakemberhiány továbbra is jelentős, de a válaszadók szerint ma már nem ez az első számú akadály.
A Beckhoff rugalmas, kis helyigényre optimalizált, intelligens MX-rendszerével a hagyományos vezérlőszekrények teljes mértékben kiválthatók. Ez a gyártásautomatizálás számára teljesen új lehetőségeket teremt.
4 gyárlátogatással, moderált networking beszélgetésekkel és fenntarthatósági szakértőkkel kapcsol a korábbinál is magasabb fokozatba az okos gyártást fókuszba helyező 3 napos, interaktív szakmai rendezvény.
Új, sokoldalú megfogót fejlesztett ki a SCHUNK a kis méretű, kényes és sérülékeny munkadarabok kezeléséhez. Az intelligens EGK megfogó a laboratóriumokban és az elektronikai gyártásban végzett, kihívásokkal teli és változatos feladatkörökben mutatja meg erősségeit.
A digitális infrastruktúra, a szakképzett munkavállalók rendelkezésre állása és az innovatív környezet egyaránt kulcsszerepet játszik a digitalizáció előmozdításában, de továbbra is egyenlőtlenségek tapasztalhatók az Európai Unióban.
Negyedik alkalommal hirdette meg a Robotika Szakkör elnevezésű pályázatát a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. A kezdeményezés révén újabb három általános iskola kaphatott egyenként 13 programozható robotot és egy egész évet átfogó tananyagot.
Megoszlik a vállalatok hozzáállása a mesterséges intelligencia egyre nagyobb térnyerésével kapcsolatban. A Profession.hu legújabb kutatásában 197 vállalatot kérdezett meg tapasztalataikról, terveikről és esetleges félelmeikről e témában.
A német cégcsoport átfogó ipari digitalizációs projektje keretében meglévő operatív és informatikai környezetét kapcsolja össze a precíziós gyártás optimalizálásához.
Több mint 5 milliárd forintnyi beruházási program tervezése zajlik a Schneider Electric zalaegerszegi üzemében. Az elképzelések eredményeként jelentős mértékben bővülhet a gyár termelési kapacitása, illetve még inkább fenntartható és energiahatékony lehet a működése.
Változik a világ, és ezzel együtt változnak az adatok. Már nem csupán adatbázisokkal dolgoznak a vállalatok, amelyekben strukturáltan tárolják az információkat.
Rövidebb megmunkálási idő, magas felületminőség, elhagyható köszörülési munkák. Mindez csupán három azon előnyök közül, amiket a kemény anyagok geometriailag meghatározott vágóéllel történő megmunkálása kínál a felhasználóknak.
Változik a világ, és ezzel együtt változnak az adatok. Már nem csupán adatbázisokkal dolgoznak a vállalatok, amelyekben strukturáltan tárolják az információkat.