A vízkezelés jól ismert, fordított ozmózisos módszerét alkalmazó rendszerek mellett a német technológiai vállalat a jövőben új, kifejezetten a távoli, nehezen megközelíthető területekre és a tengeri helyszínekre kifejlesztett megoldásokat is kínál.
Ma még főleg az űrrakéták hajtóanyaga, de hamarosan a kamionok és a buszok is hidrogénre térhetnek át, sőt a gyárak működésében is kulcsszerepe lehet. Kell-e félnünk a hidrogéntől?
A Princeton diákja három nap alatt írt egy algoritmust, ami bármilyen szövegről megmondja, hogy a ChatGPT írta-e. A GPTZero már több millió felhasználónál jár, Edward Tian pedig több más izgalmas előadó mellett az idei Brain Bar fesztiválon mesél arról, mi a gond a mesterséges intelligenciával.
A Kereken-Pálya Kft. kecskeméti telephelyén a Széchenyi 2020 program keretében sikeresen megvalósította a GINOP-2.1.7-15-2016-02029 azonosítószámmal nyilvántartott "A Stroke megelőzésére alkalmas nagy hőmérsékleti felbontású multispektrális, mérőfunkcióval rendelkező orvostechnikai eszköz kifejlesztése" című pályázati projektjét.
A 77 Elektronika Kft. a háború által kialakult nehézségek ellenére is 30 milliárd forintra tudta növelni exportforgalmát a tavalyi évben. Az orosz piac részleges kiesése után folyamatosan új célországokban jelet meg termekéivel: tavaly például Algériában, Angolában és Dél-afrikai Köztársaságban is.
A cég mérnökei az új, kisméretű gázturbinát kifejezetten hibrid-elektromos repülőgépek meghajtására fejlesztették, tesztjei hamarosan elkezdődnek, amely során fenntartható repülőgép-üzemanyagot (SAF) használnak.
1,7 milliárd forint összegű állami támogatást kapott a Rolls-Royce annak érdekében, hogy a vállalat tovább folytathassa k+f programjait, illetve hogy mérnöki megoldásaival fejlessze a teljesen elektromos és hibrid-elektromos légiközlekedést.
Nem változott a magyarországi vállalatok innovációs aktivitása az elmúlt fél évben; a K&H ezt mérő indexe a 100 pontig terjedő skálán 28 ponton stagnált, ezzel nőtt Magyarország lemaradása a legnagyobb innovátor országokhoz és az EU-átlaghoz képest is; a digitalizáció azonban erősödött.
Az elektromos járművek gyártóinak sikere és hírneve az akkumulátorok biztonságos és hibátlan működésétől is függ. A HAHN Automation Group ezért kifejlesztett egy akkumulátortesztelőt, amely teljesen automatikusan elvégzi a mobil energiatároló egységek teljes körű vizsgálatát. Az optikai és szivárgásvizsgálatok központi egysége egy 3 tengelyes portál, amely a Festo elektromos hajtásaiból áll.