Mesterséges intelligencia segítségével alakítanak át teljes gépsorokat
A Hitachi és a HUN-REN SZTAKI olyan technológiát fejlesztett, amely a mesterséges intelligencia és a matematikai optimalizálás összekapcsolásával automatikusan tervezi meg komplett gyártósorok átalakítását.

 

A rendszer egy akkumulátorgyártó sor teszteredményei szerint a szakértői tervezéssel egyenértékű minőséget nyújtott, miközben drasztikusan csökkentette a munkaidő-ráfordítást. A gyárak működését ma egyszerre nehezíti a kereslet folyamatos ingadozása, a munkaerőhiány és a berendezések váratlan meghibásodása. Ilyenkor a gyártósorokat gyakran át kell konfigurálni: újra kell osztani a munkafolyamatokat és újra kell gondolni, melyik géphez melyik feladat kerüljön.

Ez a fajta tervezés eddig szinte kizárólag tapasztalt szakemberek fejében élő tudásra támaszkodott, akik egyszerre értenek a gyártástechnológiához és a matematikai optimalizáláshoz – ilyen emberből viszont kevés van, a szükséges információk pedig jellemzően szét vannak szórva a vállalat különböző részlegei és rendszerei között. Emiatt egy-egy gyártósor átalakítása napokig, akár hetekig is elhúzódhat, miközben a piaci helyzet gyors reagálást kívánna.

Áttervezés három lépésben

A Hitachi és a HUN-REN SZTAKI kutatói ezt a szűk keresztmetszetet célozták meg egy új, integrált tervezőrendszerrel. A megoldás lényege, hogy összekapcsolja a generatív mesterséges intelligenciát a matematikai optimalizálással: a rendszer egy olyan hétköznapi nyelven megfogalmazott üzemi igényt, mint például „növeljük 20 százalékkal a termelést”, három lépésben alakít át konkrét, megvalósítható gyártósor-tervekké.

 

A Hitachi akkumulátorgyárában segít a HUN-REN fejlesztése | Forrás: HUN-REN SZTAKI

 

Először meghatározza, milyen működtetési és átalakítási elveket kell követni, ezután kijelöli, mely paraméterek – például munkaerő- vagy gépkapacitás – befolyásolják a megoldást, végül konkrét számértékeket rendel hozzájuk. Az így kapott feladatot a matematikai optimalizálási modell oldja meg, és több, a valós üzemi körülmények között ténylegesen kivitelezhető konfigurációs javaslatot állít elő – kitérve arra is, hogyan érdemes felosztani a munkafolyamatokat és mely berendezésekhez mely feladatokat rendelni.

A rendszer másik újdonsága, hogy a különböző részlegeken és informatikai rendszerekben szétszórva tárolt gyártási tudást egységes, a mesterséges intelligencia számára is könnyen feldolgozható formába rendezi, majd ezt a tudást hozzárendeli a tervezési folyamat egyes lépéseihez. Emellett a javasolt konfigurációkat nemcsak műszaki megvalósíthatóság, hanem költség és termelékenység szempontjából is összeveti egymással, ami megkönnyíti a döntéshozók számára a végső választást és a vezetői jóváhagyás előkészítését.

Élesben is bizonyított

A módszert egy akkumulátorgyártó sor átalakítási feladatán tesztelték. A kísérletek szerint a rendszer által javasolt konfigurációk minősége – a munkafolyamat-felosztást és a géphozzárendelést tekintve is – gyakorlatilag megegyezett a tapasztalt szakértők által kézzel kidolgozott tervekével, ugyanakkor a felülvizsgálathoz szükséges munkaidőt közel 90 százalékkal sikerült csökketeni.

Ez a különbség jól mutatja, miért nem csupán tudományos kuriózumról van szó: egy ilyen rendszer közvetlen ipari-gazdasági haszonnal jár, hiszen napok helyett órák alatt hozhat létre olyan gyártási terveket, amelyekhez korábban szűk keresztmetszetet jelentő szakértői kapacitásra volt szükség. Gyors piaci változások vagy váratlan géphiba esetén ez érdemben csökkentheti a kiesést és a költségeket – miközben nem helyettesíti, hanem felgyorsítja és megbízhatóbbá teszi a szakértők döntéshozatalát.

Számos helyen alkalmazható

A Hitachi a technológiát elsőként saját gyáraiban vezeti be – „Customer Zeróként”, vagyis első alkalmazóként gyűjtve tapasztalatot –, majd gyártóipari partnerekkel közös esettanulmányokban vizsgálja tovább a felhasználási lehetőségeket. A cél, hogy a megoldás az akkumulátorgyártás mellett az autóipar, a gyógyszeripar, az orvostechnikai eszközök gyártása és az ipari gépgyártás területén is alkalmazható legyen. A HUN-REN SZTAKI a termelési rendszerek és a matematikai optimalizálás terén felhalmozott kutatási tapasztalatára építve folytatja a közös fejlesztést, többek között újabb generatív MI-megközelítések bevonásával.

 

| Nyitókép: illusztráció, Adobe Stock

Tovább növelhető az áramellátás biztonsága
Egyszerűen telepíthető, különböző környezetekben is hatékonyan működik és lehetőséget nyújt a távoli felügyeletre és irányításra is – többek között ezt kínálja a Schneider Electric új, háromfázisú szünetmentes tápegysége, az Easy UPS 3S Pro.
Van, akit a munkahelyi unalom jobb teljesítményre sarkall
A magas önértékelésű és elismeréshajhászó típusú nárcisztikus személyiségjegyekkel rendelkező munkavállalóknál a munkahelyi unalom erősítheti a tökéletességre törekvést, a bizonyítási vágyat – állapítja meg a Corvinus egyetem friss kutatása.
A BME egyetlen magyarként felkerült az AWS globális egyetemi térképére
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az egyetlen magyar felsőoktatási intézmény, amely bekerült az AWS 18 ország 132 egyetemére kiterjedő Kiro Students programjába.
Longevity és technológia: a hosszú, minőségi és teljes élet nyomában a BoschxRichter Innovátorok Napján
A hosszú és minőségi élet tudományos, technológiai és társadalmi összefüggései kerülnek fókuszba az idei BoschxRichter Innovátorok Napján 2026. szeptember 23-án, a budapesti Richter Központban.
Egyetlen kattintástól a termelés leállásáig: így épül fel egy ipari kibertámadás
Hogyan állíthatja le a termelést, vagy veszélyeztetheti akár egy egész üzem működését egyetlen kattintás? Renáta Pešinová, az ABB csehországi kiberbiztonsági szakértője bemutatja, hogyan válhat egy egyszerű informatikai incidens súlyos üzembiztonsági kockázattá.