Kipróbáltuk és imádjuk: ha 3D nyomtatás, akkor a kompozit nyomtatására is képes Stratasys F-széria!
Tudta, hogy a VARINEX Zrt. volt az első, aki 25 évvel ezelőtt bevezette Magyarországon a 3D nyomtatást? Azóta nap, mint nap alkatrészek százait vagy akár ezreit nyomtatjuk ki saját ipari 3D nyomtató berendezéseinken, illetve – mivel szenvedélyünk az additív gyártás – rengeteg 3D nyomtatót teszteltünk már az évek során.

 

Ezzel a háttérrel és tapasztalattal, szakmai meggyőződésünk alapján kijelenthetjük, hogyha 3D nyomtatásról van szó, mi a legnagyobb múltú, piacvezető amerikai Stratasys gyártóra szavazunk. Termékeik teljes skáláját forgalmazzuk Magyarországon, de az F-széria, amelyet a kompozit anyagok nyomtatása tesz teljessé, különösen közel áll a szívünkhöz. Elmondjuk, miért.

A 3D nyomtatás eleve nyereségesebbé teszi az ügyfeleinket

A technológiailag rohamosan fejlődő világban a kisvállalkozásoknak és a nagy, befutott gyártóknak egyaránt gyorsan kell reagálniuk a változó vevői és piaci igényekre, ha versenyképesek akarnak maradni. Ezzel képesek megelőzni konkurenseiket egy-egy új termék bevezetésénél, és ezzel új bevételt generálhatnak és megőrizhetik piacvezető szerepüket. Érdemes tehát fontolóra venniük a 3D nyomtatást, hiszen az additív gyártás beépítése a gyártási folyamatba drasztikusan csökkentheti új termékeik fejlesztési idejét, illetve lehetőséget ad a tervek optimalizálására, hogy biztosítsa azok piacképességét.

Van egy egyszerű, megbízható és gazdaságos technológia, amit az additív gyártáson belül is különösen kedvelnek a termékek fejlesztői

Mivel a vállalkozásoknak gyakran nincs erőforrásuk ahhoz, hogy a kiegészítő tevékenységeikhez bonyolult gyártástechnológiai berendezéseket üzemeltessenek, sem pedig keretük arra, hogy további szakembereket vegyenek fel, nyilvánvalóan egy gyors, könnyen használható additív gyártási technológiára van szükségük, amit egyszerre több mérnök is használhat a csapatban. Az új professzionális Stratasys F-széria olvasztott huzallerakásos, ún. FDM 3D nyomtatói segítik a vállalatokat folyamataik egyszerűbbé hatékonyabbá tételében.

Könnyű használat az alapbeállításoktól kezdve a 3D nyomtatásig

Az F-szériás nyomtatók plug-and-play architektúrát alkalmaznak, automatikus beállítási és tesztelési funkciókkal. Amint a nyomtatót bekapcsolják, automatikusan elvégzi a kalibrációs lépéseket, és perceken belül használatra kész. Nincs szükség speciális, a nyomtató üzemeltetésére szakosodott technikusra vagy karbantartóra. A GrabCAD Print szoftver megkönnyíti az alkatrészek nyomtatását. Formátuma hasonló a CAD-szoftverhez, amit a tervezők és a mérnökök is jól ismernek.

Amint kész a terv, a mérnök egyszerűen beadja a "nyomtatás" parancsot az alkatrész kinyomtatásához. Fájlmegosztás is lehetséges a GrabCAD Printtel, így a tervező vagy a mérnöki csapat tagjai együttműködhetnek a tervezési szakaszban és meg is oszthatják a 3D nyomtatóhoz való hozzáférést. Minden nyomtató Wi-Fi-képes, így a 3D nyomtatás olyan egyszerű, mint a 2D nyomtatás egy irodai számítógépről. Ha a Wi-Fi nem elérhető, a fájlok kinyomtathatók USB- vagy Ethernet-kábelen keresztül is.

A nyomtatási feladat előrehaladásának nyomon követése egyszerű a nyomtató beépített kamerájának köszönhetően. A felhasználók közvetlenül ellenőrizhetik a nyomtatási státuszt a GrabCAD Print segítségével, vagy egy alkalmazásban akár a mobileszközükön.

Több tesztdarab, jobb műszaki minőség

Ahelyett, hogy a korai iterációkhoz kevésbé optimális anyagokat, nyomtatókat vagy szolgáltató irodákat használnánk, a Stratasys F-szériás gépekkel gyorsan nyomtathatunk több verziót is, segítve a tervezést és az ügyfél visszajelzéseit. Mivel egyszerre több tesztdarabot lehet nyomtatni és sokkal gyorsabban, több idő jut optimalizálni a terveket.

A nyomtatókhoz elérhető műszaki minőségű alapanyagok tulajdonságai funkcionális teszteket is lehetővé tesznek, biztosítva, hogy a végleges darabok rendeltetésszerűen működnek majd. Többféle anyagból választhatunk, mint pl. a mérnöki felhasználásra szánt PC-ABS, az UV-stabil ASA és a gazdaságos ABS, egyes modelleknél pedig elérhető a szénszálas FDM Nylon-CF10 is.

Milyen előnyökkel járna az Ön számára, ha a termékfejlesztés idejét a felére tudná csökkenteni? Mennyivel lesz hatékonyabb a tervezői és mérnökei munkája, ha elérhető, megbízható 3D nyomtatókkal és egyszerű munkamenettel dolgozhatnának?

 

Regisztráljon és jöjjön el tavaszi, 3D technológiákat felvonultató 3D TECH BRUNCH programunkra! Nézze meg élőben a kompozit anyagok nyomtatására képes F370CR berendezésünket! Várjuk 2023. március 30-án, csütörtökön a Sugár Moziban, regisztráljon még ma!

 

 

 

Az intralogisztikában a sebesség a lényeg
A versenyképes intralogisztika átfogó automatizálást igényel, ami mikromotorok nélkül elképzelhetetlen. A nagy precizitású Faulhaber hajtásrendszerek igazolják teljesítőképességüket a válogatás, a szállítás és a robotikai megoldások területén is.
Már nem a szakemberhiány a legnagyobb gond az építőiparban
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 400 vállalat körében végzett felmérése szerint az ágazat fejlődését fékező tényezők sorrendjében a szakemberhiány továbbra is jelentős, de a válaszadók szerint ma már nem ez az első számú akadály.
Moduláris, vezérlőszekrény nélküli automatizálási rendszer
A Beckhoff rugalmas, kis helyigényre optimalizált, intelligens MX-rendszerével a hagyományos vezérlőszekrények teljes mértékben kiválthatók. Ez a gyártásautomatizálás számára teljesen új lehetőségeket teremt.
A technológiai ágazat bízik legkevésbbé kiberbiztonsági ismereteiben
Miközben a fenyegetés napról napra nagyobb, a kibervédelmi ismeretek hiánya miatt a vállalatok egyre kiszolgáltatottabbá válnak.
Kontron FOCUS 2023 Ipari Digitalizációs Nap meghívó
Tisztelettel meghívjuk Önt és érdeklődő munkatársait az “Kontron FOCUS 2023 Ipari Digitalizációs Nap” c. rendezvényünkre.