Kiderült, hogy mit várnak a magyarok a mesterséges intelligenciától
A Bosch és a Richter közös kutatása szerint a mesterséges intelligenciáról legtöbben úgy gondolják, hogy azt jelenleg az IT (keresőmotorok), a járműfejlesztés (önvezetés) és az ipar (optimalizált gyártás) területén alkalmazzák elsődlegesen.

 

Az innovációk ma már velünk vannak otthonainkban, autóinkban, kórházainkban és az életünk legtöbb területén. Vajon hogyan látják a magyarok a technológiai rohamos fejlődést és a mesterséges intelligencia szerepét? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a magyarországi Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt. közös kutatása, melynek eredményeit a Bosch×Richter Innovátorok Napja konferencián mutatták be.

A technológiai fejlődés már jó ideje része az életünknek, az elért eredményeknek sok hasznát látjuk a mindennapok során. Ezt támasztja alá a Bosch és a Richter közös kutatása is, amely szerint a magyarok közel kétharmada pozitívan gondolkodik az innovációról (63 százalék), és szinte senki (2 százalék) nem vonja kétségbe az innováció hasznosságát.

Az innovatív fejlesztéseknek ma három fő küldetést tulajdonít a hazai lakosság: a környezetszennyezés mérséklését (46 százalék), a mindennapi élet kényelmesebbé tételét (43 százalék) és a hatékonyabb energiafelhasználást (42 százalék). A Bosch és a Richter egyetért abban, hogy a klímaváltozás elleni küzdelem korunk egyik legnagyobb kihívása, az emberek ezért joggal várják el a vállalatoktól, hogy technológiai megoldásokat kínáljanak erre a problémára.

Mesterséges intelligencia az autóiparban, a gyártásban és az egészségügyben

A legtöbben a mesterséges intelligencia szakmai alkalmazását jelenleg az internetes keresőmotorok (48 százalék), az önvezető járművek (48 százalék), a navigációs eszközök (42 százalék) és a gyárak működésének optimalizálása (39 százalék) területén látják.

 

A magyar lakosság innovációs kultúrája és nyitottsága a mesterséges intelligenciára - kerekasztal beszélgetés a Bosch×Richter Innovátorok Napja konferencián 2023. szeptember 14-én | Forrás: Bosch

 

Kevésbé nyilvánvaló a válaszadók számára, hogy a mesterséges intelligencia már jelen van az orvosi berendezések tervezésében (34 százalék), a biztonsági megoldásokban (29 százalék), a gyógyszerek, oltások fejlesztésében (27 százalék) és az energiaellátás szabályozásában is (21 százalék). A Bosch és a Richter a társadalmi elvárásokat előre felismerve, jó ideje nagy hangsúlyt fektet az ígéretes új technológiák fejlesztésére és bővítésére.

Mesterséges intelligencia a mindennapokban

Mire használnák szívesen az emberek a mesterséges intelligenciát a mindennapokban? A válaszadók elsősorban általános információkeresésre (73 százalék) használják vagy használnák a mesterséges intelligenciát. Ez nyilvánvalóan összefügg az utóbbi idők ChatGPT-boomjával, és ez lehet a mögöttes oka annak is, hogy sokan a mesterséges intelligenciát a munkájuk megkönnyítésére (66 százalék) is igénybe vennék. Szintén jelentős azok aránya, akik az egészségügy területén, a betegségek diagnosztizálásába vonnák be a mesterséges intelligenciát (66 százalék).

A mesterséges intelligencia jövője

A jövőre vonatkozóan a válaszadók közül legtöbben azt remélik, hogy a mesterséges intelligencia hozzájárul majd a ma még gyógyíthatatlan betegségek terápiájának kifejlesztéséhez (46 százalék). Az orvosi diagnózisok pontosabbá tétele (42 százalék), valamint a gyógyító munka általános megkönnyítése (41 százalék) szintén a fő célok között szerepel. Sokan vannak, akik a mesterséges intelligenciától a környezetvédelemben való előrelépést (37 százalék), az emberi munka hatékonyságának javítását (34 százalék) és a közlekedés biztonságosabbá tételét (31 százalék) várják. Ezek azok a területek, ahol a Richter és a Bosch is – a folyamatos innovációk és a mesterséges intelligencia egyre szélesebb körű alkalmazása révén – jelentős eredményeket ért el.

Bizalom a mesterséges intelligenciában

Miközben a magyarok általánosságban kifejezetten bíznak a technológiában és az innovációban, maga a mesterséges intelligencia felvet néhány kérdőjelet a válaszadókban. A megkérdezettek több mint fele (54 százalék) egyelőre bizonytalan a mesterséges intelligencia hasznosságában. Ugyanakkor azok, akik hasznosnak tartják a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket (27 százalék), túlsúlyban vannak a szkeptikusokhoz képest (19 százalék).

 

A Bosch és a Richter közös közvélemény-kutatása | Forrás: Bosch

 

A Boschnál és a Richternél is tisztában vannak vele, hogy a kevésbé ismert új technológiák eleinte számos nyitott kérdést vethetnek fel, éppen ezért mindkét vállalat elkötelezett, hogy a mesterséges intelligencia iránti társadalmi nyitottságot és bizalmat tovább erősítse.

Richter innovációk az életminőség szolgálatában

A Közép-Európa legnagyobb gyógyszeripari kutatás-fejlesztési központjával rendelkező Richter elkötelezett, hogy innovatív termékeivel hozzájáruljon az egészség és az életminőség javításához. Originális kutatási tevékenységével a vállalat a neuropszichiátria területén a kielégítetlen orvosi igényekre keres terápiás megoldásokat. A nőgyógyászati területen arra törekszik, hogy innovatív gyógyszeres kezelési lehetőségeket kínáljon a leggyakoribb női egészséget érintő betegségekre.

A cég biotechnológiai és generikus fejlesztéseinek célja pedig, hogy magas hozzáadott értékű, megfizethető készítmények révén biztosítsa a betegek számára a gyógyszerekhez való hozzáférést. A vállalat a kutatás-fejlesztési és gyártási folyamatok hatékonyságának további növelésében a mesterséges intelligencia által kínált megoldásoknak is komoly szerepet szán.

A Bosch szintet lép a mesterséges intelligencia alkalmazásában

A Bosch a mesterséges intelligencia kutatásában és alkalmazásában a fenntarthatóság, a mobilitás és az Ipar 4.0 területeire összpontosít, és élen kíván járni a technológia használatában. Az elmúlt öt évben a Bosch több mint 1000 mesterséges intelligenciával kapcsolatos találmányra nyújtott be szabadalmi bejelentést, amivel a vezető szereplők között van Európában.

A Boschnál a mesterséges intelligenciával foglalkozó szakértők jelenleg több mint 60 konkrét felhasználáson dolgoznak, például a generatív mesterséges intelligencia platform egy Boschon belüli változatán, amely hozzáférést biztosít a legkülönbözőbb adatforrásokhoz.

A Bosch kidolgozta saját mesterséges intelligencia etikai kódexét, amely a mesterséges intelligenciának a vállalat termékeiben történő felhasználását szabályozó irányelv. A Bosch etikai megközelítése az innovációra való törekvést ötvözi a társadalmi felelősségvállalással.

A Bosch az autóipari technológiák területén vezető szerepet betöltő vállalatként elkötelezett a járművek és a közlekedés intelligens biztonsági megoldásainak fejlesztése iránt. A vállalat ezzel is szeretne segítséget nyújtani az emberek mindennapi életéhez, így nemcsak a jövőben, de már ma is meg kíván felelni a felhasználók elvárásainak. A Bosch emellett a fenntarthatóság kihívásával is foglalkozik, és szilárdan elkötelezett az olyan ígéretes technológiák mellett, mint a hidrogénelektrolízis.

 

Bosch×Richter Innovátorok Napja – hagyományteremtő vállalati együttműködés

Először rendezett közös konferenciát hazánk két meghatározó innovatív vállalata, a magyarországi Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt. „Bosch×Richter Innovátorok Napja – Egy asztalnál a mesterséges intelligenciával” címmel. A szervezők hisznek benne, hogy Robert Bosch és Richter Gedeon, a két vállalat alapítói, közös inspirációt jelentenek a jelen és a jövő generációi számára.

„Az éghajlatváltozás, a korlátozott erőforrások, a változó mobilitási szokások mind olyan összetett problémák, amelyek átfogó innovatív válaszokat igényelnek. Az emberek elvárásaival összhangban mi a Boschnál nap mint nap azon dolgozunk, hogy innovatív technológiáinkkal, köztük a mesterséges intelligenciával jobbá, fenntarthatóbbá és biztonságosabbá tegyük a világot. Ehhez olyan partnerekre van szükségünk, akikkel közösek az értékeink és a céljaink. Szilárd meggyőződésünk, hogy együtt még többet tudunk elérni” – hangsúlyozta Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban.

„A Richter több mint 120 éves története jól mutatja, hogy a partnerekkel való együttműködésekben születnek a legjelentősebb innovációk, a kimagasló tudományos és üzleti sikerek. Már maga az alapító is aktívan részt vett az üzleti együttműködési lehetőségek felkutatásában és partnerségek kialakításában, és ez a tevékenység mai napig meghatározó vállalatunk működésében. A partneri együttműködés nélkülözhetetlen volt ahhoz az üzleti sikerhez is, amit originális antipszichotikumunkkal értünk el, amely ma már a 34. legnagyobb forgalmú készítmény az amerikai piacon. Hisszük, hogy a jövőnket meghatározó innovációs trendekről szóló párbeszéd is akkor lehet igazán eredményes, ha partnerrel összefogva kezdeményezzük azt. Örömömre szolgál ezért, hogy a Bosch és a Richter egymásra találtak ebben a küldetésben” – mondta el Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója. 


 

 

| Forrás: Bosch

Költséghatékony digitalizáció: A szoftver-előfizetésben rejlő lehetőségek
Az üzleti világ folyamatos változáson megy keresztül, és a digitális forradalom már évek óta az innováció és hatékonyság kulcsa a vállalkozások számára. A digitális technológiák lehetővé teszik a vállalkozások számára, hogy versenyképesebbek legyenek, hatékonyabbak, és gyorsan reagáljanak a piaci változásokra.
Pirolízis olajok hasznosítása desztillációval
Az Európai Unióban jelenleg mintegy 2,5 milliárd tonna hulladék keletkezik. Az egy főre jutó települési hulladék mennyisége az Unióban 500 kg/fő körül van. Magyarországon ennél mintegy 22 %-kal kevesebb, 390 kg/fő települési hulladék képződik. Éppen ezért korunk egyik legfontosabb környezeti problémája, a rendkívül összetett és sokrétű küzdelem a mindent elárasztó hulladék ellen. A hulladék ugyanis hasznosítható, akár nyersanyag is lehet, ha okosan állunk a megoldáshoz. Az innováció jelentőségét már Thomas Edison is felismerte. „Egy találmány feltalálásához jó képzelőerőre és egy halom hulladékra van szükség” (Thomas Edison).
Amit tudni kell, mielőtt használni kezdi a ChatGPT-t
Az elmúlt hónapok során felerősödtek a mesterséges intelligenciát (AI) alkalmazó eszközökről szóló viták. Mivel segítségükkel növelhető a produktivitás és használatuk időt takaríthat meg, sok munkavállaló beépítette ezen eszközök alkalmazását a mindennapi munkafolyamatokba.
Drónpilóták a raktározásban
Egy nemzetközi felmérés szerint ez év első felében nem kevesebb, mint 8200 esetben szakadt meg a globális ellátási lánc. Végső soron az áruellátási nehézségeket is enyhítheti a magyar Aeriu megoldása, amelyet nemrég egy Miskolc melletti globális autóipari nagyvállalat is bevezetett raktárába.
Több mint 100 termékváltozat egy gépsoron
Az ipari, kereskedelmi és építőipari szektorban már közel száz éve használják az ABL által 1925-ben feltalált SCHUKO villásdugókat. A vállalat mostantól a SCHUKO dugók és csatlakozók több mint 100 változatát tudja gyorsan és rugalmasan gyártani egy új szerelőrendszeren, amelyet a speciális gépgyártó AS Automation szállított.