Fenntartható logisztika
A 145 éves német BLG Logistics a világ egyik meghatározó logisztikai cége, elsősorban az autóipari logisztikára összpontosít, de jelentős szerepet játszik a konténer logisztikában és a legkülönbözőbb cégek logisztikai kiszolgálásában is. Geiselwindben található telephelyükön üzemeltetik például a PUMA vállalat logisztikai központját.

 

Egy ekkora vállalatóriás működése jelentős környezeti terheléssel jár. A BLG számára nagyon fontos a fenntarthatóság, ezen belül is a környezet védelme. Ezen a területen már eddig is komoly eredményeket értek el, de önkéntes vállalásuk szerint 2030-re klímasemlegessé válnak.

A legkorszerűbb megoldásokkal a fenntarthatóságért

A BLG Logistics vezetői idejében felismerték a digitalizációban és az elektrifikációban rejlő lehetőséget, ezért külön programot indítottak ennek megvalósítására. Már ezeken az elveken alapulva jött létre a vállalat Würzburg közeli logisztikai központja. A BLG központi európai raktára többcsatornás létesítményként hagyományos kiskereskedőket és webshopokat egyaránt kiszolgál. A központ 106 ezer négyzetméterén 700 ezer tárolóhelyet alakítottak ki. Ekkora raktárterület csak a legkorszerűbb eszközökkel szolgálható ki.

Együttműködésben a Jungheinrichhel

A napi 120 ezer tétel gyors és biztonságos szállításához megbízható partnerre volt szükségük. A BLG szakemberei a Jungheinrichben találták meg azt a partnert, akinek a segítségével elképzeléseik kompromisszumok nélkül megvalósíthatók. (Az együttműködésnek voltak már előzményei: A BLG Logistics erfurti raktárában már több mint egy éve használnak 57 elektronikus Jungheinrich targoncát – többnyire az EFG 216k modelleket.)

 

 

A Jungheinrich szakemberei már a korai szakaszban beléphettek a projektbe, így az eszközeik integrálása, és a rendszerbe állítás gördülékenyen zajlott le. Ma a termékek raktáron belüli mozgatását a 22 kilométer hosszúságú szállítópálya mellett 60 lítiumion akkumulátorral felszerelt Jungheinrich targonca végzi. Ezekből is érdemes kiemelni a ETV 216i tolóoszlopos targoncát, az elmúlt évek egyik legsikeresebb termékét, az ERD 220 elektromos gyalogkíséretű targoncákat és az EZS 130-a vezetőállásos vontatót. A nagyteljesítményű automatizált, elektromos géppark a gyakorlatban valósítja meg a zöld logisztikát.

 

 

Elektromobilitás lítiumion-technológiával

A BLG raktárába belépve hiába keresi a szem a Jungheinrich gépek jól ismert sárga színét: a BLG saját színeire festette át a targoncákat. A szín ugyan megváltozott, a minőség viszont változatlan. A logisztikai cég elsősorban a gépek sokoldalúságban, energiahatékonyságában és biztonságosságában látja a legfőbb előnyöket.

Egy ekkora raktárban különösen fontos a gépek maximális kihasználtsága. Az alkalmazott töltési technológiák, a raktár több pontjára telepített töltőállomások lehetővé teszik a gyors utántöltést (akár egy kávé- vagy ebédszünet alatt is), így több műszak is képes folyamatosan, leállás nélkül dolgozni a targoncákkal.

Kezdődik az automatizálás

A BLG és a Jungheinrich együttműködésének fontos állomása a brémai raktárban két ERC 213a típusú önvezető gyalogkíséretű targonca leszállítása. Itt nem egyszerűen két újabb targonca munkába állításáról van szó; ezek a gépek jelentik a BLG automatizálási folyamatának az első szakaszát.

 

 

Az önvezető targoncák a Jungheinrich logisztikai interfészén keresztül kapcsolódnak a BLG raktárirányítási rendszeréhez. Ennek a felületnek köszönhetően az ERC 213a típusú önvezető targoncák a raktárkezelő rendszer által létrehozott szállítási megbízásokat közvetlenül megkapják, majd teljesítik. A járművek és a raktár együtt egy intelligens átfogó rendszert alkotnak.

Potenciális lehetőségek

A BLG Logistics szakemberei számára a Jungheinrichhel való együttműködés egyfajta “világítótorony”, ami irányt mutathat a vállalatcsoport többi tagja számára is. Az automatizáció, az energiahatékonyság, a biztonság és a fenntarthatóság csupa olyan törekvés, ami közös a BLG és a Jungheinrich közép- és hosszútávú céljaiban. Az eddigi, eredményes közös munka alapján mindkét fél úgy látja, hogy valamilyen fontos dolog kezdődött el!

Az intralogisztikában a sebesség a lényeg
A versenyképes intralogisztika átfogó automatizálást igényel, ami mikromotorok nélkül elképzelhetetlen. A nagy precizitású Faulhaber hajtásrendszerek igazolják teljesítőképességüket a válogatás, a szállítás és a robotikai megoldások területén is.
Már nem a szakemberhiány a legnagyobb gond az építőiparban
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 400 vállalat körében végzett felmérése szerint az ágazat fejlődését fékező tényezők sorrendjében a szakemberhiány továbbra is jelentős, de a válaszadók szerint ma már nem ez az első számú akadály.
Moduláris, vezérlőszekrény nélküli automatizálási rendszer
A Beckhoff rugalmas, kis helyigényre optimalizált, intelligens MX-rendszerével a hagyományos vezérlőszekrények teljes mértékben kiválthatók. Ez a gyártásautomatizálás számára teljesen új lehetőségeket teremt.
A technológiai ágazat bízik legkevésbbé kiberbiztonsági ismereteiben
Miközben a fenyegetés napról napra nagyobb, a kibervédelmi ismeretek hiánya miatt a vállalatok egyre kiszolgáltatottabbá válnak.
Kontron FOCUS 2023 Ipari Digitalizációs Nap meghívó
Tisztelettel meghívjuk Önt és érdeklődő munkatársait az “Kontron FOCUS 2023 Ipari Digitalizációs Nap” c. rendezvényünkre.