26 év után adja át a stafétát a Phoenix Contact Kft. ügyvezetője
A nyugdíjba vonuló Pálos Gábor meghatározó örökséget hagy hátra. A német tulajdonú, multinacionális vállalat évtizedek óta a magyar elektronikai szektorban is meghatározó leányvállalatát szakmai és emberi kvalitásaiban is kiváló állapotban adja át.

 

Pálos Gábor szinte a kezdeteitől, 1998-tól vezette a 31 éves Phoenix Contact Kft.-t. Szakmai háttérét mérnökként a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, menedzserként az angliai Brunel University-n szerezte. Pályafutása mérnök-üzletkötőként indult, később értékesítési vezetőként szerzett széles piaci ismeretet műszaki területen. Rugalmas szervezetirányítási módszereivel vezette sikerről sikerre csapatát. Vezetői hitvallása a nyitottság, bizalomépítés és felelősségvállalás, és ezen alapértékek folyamatos megszilárdítása. Vallja, hogy vezetőként kötelessége ezeket az értékeket megtestesíteni, csapatát, partnereit a legjobb megoldások, a közösen véghez vitt változás érdekében ösztönözni.

 

Pálos Gábor, a Phoenix Contact ügyvezetője: „Bizalomépítés, felelősségvállalás, önismeret”

 

„Gábor mindig a versenyszférában dolgozott. Az értékesítési területen sokat foglalkozott stratégiai tervezéssel, szervezetfejlesztéssel, a munkatársak elköteleződésének, eredményorientált motivációs rendszerének kialakításával” – mondja róla egy közvetlen kollégája. “Gábor az értékesítői csapatban azon értékeket képviseli, melyek elősegítik a partnerek inspirációját, a legtöbb ügyféllel évtizedes személyes kapcsolatot is ápol. Soha nem dől hátra, soha nem áll le a fejlesztésben. Személyes példamutatásként 2005 óta vesz részt önismereti, képességfejlesztő képzéseken, tréningeken”, mondja Hamza Attila értékesítési és sales igazgató.

Hogyan foglalná össze a Phoenix Contact történetét, tevékenységét?

Pálos Gábor: Az 1923-ban alapított, máig német családi tulajdonú Phoenix Contact 1993-ban nyitotta meg magyarországi leányvállalatát. Az érkezésemkor összesen hatan dolgoztunk a cégnél, 235 millió forint volt az éves árbevétel. 2003-ra jutottunk el az első nagyobb mérföldkőig, az egymilliárd forintos árbevételig, amit aztán egy évtized alatt megtripláztunk. A partnereinket gyorsan kellett kiszolgálnunk, ezért 2017-ben saját raktárunk nyílt Budaörsön. A raktár bővülése után 2021-ben Budapestre került át a székhely, ahol már a legmodernebb digitális technológiával felszerelt bemutatóteremben tudjuk fogadni partnereinket. Még abban az évben átléptük a 7 milliárdos árbevételt, több, mint 30 százalékos növekedést produkálva. A világjárvány után egy év alatt 2022 végére óriási kiugrással közel 9 milliárdos árbevétellel zártuk a növekedési görbét. 2023-ra a munkavállalóink száma már meghaladta a 30 főt, az intenzív növekedésnek köszönhetően jelenleg is több betöltetlen pozíciónk van.

 

 

Száz éve fejlesztjük az energia- és adatáramlás csatlakoztatását, elosztását és szabályozását lehetővé tevő termékeinket, Legyen szó ipari termelőüzemekről, megújuló energiákról, infrastruktúráról vagy komplex készülékcsatlakozásokról, megoldásainkat mindenhol alkalmazzák, ahol a folyamatoknak automatikusan kell működniük. Termékeink előnyei túlmutatnak funkciójukon: segítenek partnereinknek abban is, hogy fenntartható alkalmazásokat fejlesszenek ki, hatékony folyamatokkal és csökkentett költségekkel. A jelenleg is független családi vállalkozásként működő, de már több mint 60 országban jelen lévő német Phoenix Contact világszerte 21000 munkatárssal 2023-ban 3,4 milliárd euró forgalmat ért el.

Hogyan látja a szektor elmúlt éveit, és mit gondol, milyen trendek várhatók a jövőben?

A piacon az igények növekedése folyamatos volt az elmúlt években, leszámítva a 2008-09-es válságot. Ez megmutatkozott a Phoenix Contact pénzügyi eredményeiben is. Az évezred első évtizedében a fosszilis energiahordozókhoz kapcsolódó beruházások dömpingje húzta a piacot. Aztán változott a kép, érzékelhető volt az energiaforrások rohamos átalakulása, a piaci igényeket inkább a villamosrendszerek fejlesztése kezdte dominálni. De bármi is az uralkodó trend, a megbízható minőség fundamentális szempont az elektromos iparban, így partnereinknek is. Ezért képvisel hatalmas értéket az általunk fejlesztett, gyártott és forgalmazott termékek prémium jellege.

A covid utáni 2021-22-es évek az elektronikai és automatizálási iparágban váratlan mértékű növekedést hoztak. Ebben közrejátszottak a megelőző időszak korlátjai, és a kitörési vágy ezekből. Felgyorsultak amúgy is zajló változási folyamatok, amelyek miatt az emberi munkaerő pótlása, helyettesítése, illetve a fosszilis nyersanyagok kiváltása, a megújuló energiaforrások bővítése került a középpontba.

Kijelenthetjük, hogy az energetika és az automatizálás forradalma elkezdődött, és a következő évtizedek legnagyobb társadalmi és gazdasági kihívása a fenntarthatóság lesz. Erre a Phoenix Contact válasza az „All Electric Society”, vagyis a „teljesen elektromos társadalom”. Ennek alapja a gazdaságosan és korlátok nélkül mindenki számára megújuló forrásokból rendelkezésre álló tiszta elektromos energia. Ez az egyetlen módja az emberiség előtt álló két legnagyobb kihívás egyszerre történő megoldásának, azaz az energiaéhség és a klímaválság összehangolásának.

 

 

A szennyező és nem megújuló, fosszilis energiaforrásokat teljes mértékben kiválthatja a megújuló forrásokból előállított tiszta villamos energia. Az így megtermelt zöld energiát pedig a különböző ágazatok összekapcsolásával, a fogyasztási terhelések kiegyensúlyozásával a lehető leghatékonyabban használhatjuk fel. A digitalizáció, a különböző szektorok, az ipar, az energetika, a mobilizáció és az infrastruktúra okosítása megváltoztatja mindannyiunk életét. A Phoenix Contact évek óta úttörő ebben.

Melyek voltak a stabilan növekvő cég vezetésének kihívásai?

A Phoenix Contact DNS-ében szerepel a családi kultúra, aminek szellemében partnereinkkel és kollégáinkkal bizalmi együttműködés kiépítésére és erősítésére törekszünk. A német tulajdonosaink a mai napig családi vállalkozásként aktívan részt vesznek a cég életében, így dolgozóként mi is egy családnak érezzük magunkat velük. Ahogy kapcsolataink szélesednek, egyre hatékonyabban tudunk partnereink fejlődéséhez hozzájárulni, és így fejlődünk mi is velük együtt. 

Minden jó vezető mögött van egy egy sikeres csapat. Mi ennek a titka?

Mint coach és coach szemléletű vezető, a bizalmi környezetet biztosítva, önismeretre építő, a személyes belső fejlődést segítő, támogató-konfrontatív módszeren alapuló egyéni és csapat fejlesztéseken dolgozom. A legizgalmasabb kihívás az én felfogásom szerint egy vezető számára az, hogy hogyan tud olyan csapatot építeni, amiben az egyének önmagukhoz képest is jó teljesítményt produkálnak, de az egész csapatot is a lehető leghatékonyabban viszik előre. Kollégáim harmada több mint 10 éve dolgozik a csapatunkban, de vannak közel 20 éve megbecsülten velünk lévő kollégák is. Ez a céghűség jellemzi a német központunkat is.

 

 

Az új ügyvezetésnek milyen folytatólagos értékekre kell koncentrálnia? 

Minden bizonnyal az új ügyvezetés is építeni fog a cég évszázados hagyományaira, és családi értékeinket ötvözni fogja egy multinacionális cégkultúrával. Kitartóan követni fogja vállalati kultúránk jelmondatát: a bizalmon és a személyes kapcsolatokon nyugvó inspiratív együttműködést partnereinkkel. Tudatában vagyunk annak, hogy a kihívások mellett is hatalmas üzleti lehetőség rejlik az All Electric Society megvalósításában, ami közös társadalmi felelősségünk is. Magyarország nyersanyagokban szegény, miközben jelentős megújulóenergia-potenciállal rendelkezik, ilyen például a napenergia és a hőforrások. De az energiaellátó rendszer elavult, 40 százaléka közel 40 éves. A digitalizáció felmérhetetlen lehetőséget kínál cégünk és partnereink számára. Célunk tehát változatlan: közösen teremteni egy fenntartható világot a technológia és az innováció iránti szenvedélyünkkel.

 

 

Phoenix Contact Magyarország

 

Mit tehetnek a vállalatok a munkahelyi jóllét érdekében?
A munkahelyi jóllét csak egy jól hangzó fogalom, vagy a gyakorlatban is alkalmazott munkaerőt megtartó eszköz? A No Fluff Jobs legújabb kutatása arra kereste a választ, hogy az IT- és HR-szakemberek tapasztalatai alapján melyek azok a tényezők, amelyek befolyásolhatják a munkavállalók fejlődését és elégedettségét.
A termelés visszatelepítése saját országon belülre: okok, kihívások és lehetőségek
Az offshoring - a gyártás áthelyezése az alacsonyabb költségű országokba - elvesztette fényét. Egykor az erősebb versenypozíció kiépítésének egyik módjaként tekintettek rá, ma azonban úgy tűnik, hogy sebezhetőséget és korlátokat jelent.
Elindult a Mol tiszaújvárosi műanyaghulladék kémiai újrahasznosító üzemének tervezése
Műanyagok kémiai újrahasznosítására jelentett be együttműködést a Mol-csoport és a globális folyamattechnológiával és értékorientált energetikai megoldásokkal foglalkozó Lummus Technology. A partnerség részeként megkezdődött az első Lummus Advanced Waste Plastic Recycling üzem tervezési szakasza.
Takarékos megoldás a Te otthonodba is!
A modern technológia fejlődésével egyre inkább előtérbe kerülnek az energiatakarékos megoldások, amelyek nem csak a környezetvédelem szempontjából, hanem gazdaságilag is előnyösek.
Hajtásrendszer-megoldások a szimplexitás jegyében
Ha valaki nyomon követi, melyek az aktuális felkapott témák, biztosan találkozott már a szimplexitás kifejezéssel. Az elnevezés a szimplicitás és a komplexitás összevonásából keletkezett, és első ránézésre ellentétpárt foglal magában.