Zöld, fenntartható és ilyet még nem láttál
A Magyarországi Svéd Kereskedelmi Testület 2018-as Gran Prize Interdiszciplináris Innovatív díját a hulladékvizek halogénmentesítésére fejlesztett technológia és egy páratlan tetőhűtési megoldás kapta.

 

A Svéd Kereskedelmi Testület idén hatodik alkalommal hirdette meg pályázatát, amivel cégek, magánszemélyek, illetve felsőoktatási intézmények egyedülálló fejlesztéseit díjazzák. Az idei díjakat az Ericsson és a Sigma Technology támogatásával adták át, a szakmai zsűriben pedig a hazai neves egyetemek professzorain túl olyan elismert szakemberek is helyet kaptak, mint Meskó Bertalan jövőkutató vagy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának képviselői és a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója.

– Az újszerűség, a társadalmi felelősségérzet, a környezettudatosság, valamint a gazdasági hasznosíthatóság mind fontos szempont volt a pályázatok elbírálása során. Döntésünket a két pályázat innovatív, interdiszciplináris volta, az iparjogvédelmi helyzete, valamint kiemelt ipari jelentősége és felelősségvállalása indokolta – mondta Takács János, a Magyarországi Svéd Kereskedelmi Testület elnöke.

A fenntarthatóság jegyében így 2018-ban megosztva két pályamű nyerte el a szakmai zsűri által odaítélt Gran Prize díjat. A nyertesek a pénznyereményen túl Ann Lundin svéd képzőművész, valamint Szász Károly kerámia- és üvegművész által tervezett és készített Gran Prize szobrot is átvehették Budapesten az ünnepélyes díjátadón május 23-án, továbbá egy-egy, a Folly Arborétum által adományozott fenyőt is kaptak, hogy azokat alma máterükben elültethessék.

A nyertes pályázatok

Halogén szerves anyagok kivonása hulladékvizekből  Az európai uniós törekvéseket egy évtizeddel megelőzve Dr. Mizsey Péter közreműködésével a Miskolci Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint az EGIS Gyógyszergyár közösen kezdte meg azt a kutatást, melynek eredményeként kifejlesztett és sikeresen megvalósított egy új, innovatív eljárást. Az új eljárással a technológiai hulladékvizek nem csak halogénmentesíthetők, hanem a teljes szerves halogéntartalom koncentrált formában kinyerhető és újrahasznosítható, hozzájárulva ezzel a körforgásos gazdaság elveinek megvalósításához.

WaterFilm Technology tetőhűtés  A WaterFilm Technology megalkotója, Weeber István a lapostetős gyártócsarnokok permetező öntözéses hűtésével a BME Hőfizikai Laboratórium megkeresésére egy csepeli papírgyár nyári hővédelmi problémái kapcsán kezdett el foglalkozni. A ma már szabadalommal védett találmányának külön aktualitást ad, hogy az EU irányelvek 2020-ig 20 százalékos energiamegtakarítást írnak elő, elsősorban éppen a hűtési, klimatizálási célú áramfelhasználásra vonatkozóan. A WaterFilm Technology a világon az első valóban evaporatív, 100 százalékban párolgási hőelvonási elven működő tetőhűtő technológia, mely jelentős hűtési energia megtakarítást eredményez és kevesebb víz felhasználását igényli.

Tovább bővül a Siemens Digital Enterprise portfóliója
Egyre nő azon ipari vállalkozások, különösen kis- és középvállalkozások száma, amelyek jól haladnak az Ipar 4.0 átvétele felé és digitális megoldásokkal javítják versenyképességüket – mondta Klaus Helmrich, a Siemens igazgatósági tagja.
Ossza meg tapasztalatait a FANUC-ról és nyerjen szakmai utat!
Dolgozott már együtt a FANUC Hungary Kft.-vel? Megosztaná tapasztalatait? Töltse ki a japán gyártásautomatizálási vállalat ügyfél elégedettségi kérdőívét, és nyerjen szakmai utat!
Az ornithoptertől a fedélzeti internetig
Az ember létezése óta vágyott arra, hogy repülhessen. A repülés felfedezése örökre megváltoztatta az emberek közötti interakciókat, a világ felfedezésének módját és mindennapi életünket is.
Németországban gyártja elektromos autóit a Volkswagen
Kisebb alkalmazotti létszámmal, de nagyobb hatékonysággal termelnek majd a Volkswagen elektromos autókat gyártó üzemei.
Európai kompetenciaközpont Miskolcon
Bérelt épület helyett a jövő év végétől új gyártócsarnokban folytathatja termelését a Bosch miskolci elektromos kéziszerszámgyára.