Újratervezést hoz a vírusjárvány a legnagyobb iparigáz gyártónál
A Messer Hungarogáz tavalyi hat százalékos növekedésének hátterében elsősorban a nitrogén, argon és a szén-dioxid iránti élénk ipari kereslet, ezen belül is a legnagyobb iparigáz felhasználó szektorok, az autóipar, az élelmiszeripar és a vegyipar folyamatos növekedése állt.

 

Nagyberuházásokra, a gáztermelő kapacitások bővítésére mintegy 4 milliárd forintot fordított a Messer 2019-ben. Kiemelt, stratégiai beruházásként tavaly indult egy új nagyteljesítményű nitrogén- és sűrítettlevegő-üzem építése Tiszaújvárosban, amely a MOL-csoport épülő poliol komplexumát fogja ellátni a poliolgyártáshoz szükséges gázokkal. Egy másik nagyberuházáshoz, a japán Toray Industries csoporthoz tartozó Zoltek bővítéséhez kapcsolódóan Nyergesújfalun adtak át egy újabb nitrogénüzemet. Ezzel Európa legnagyobb szénszál gyártóbázisán már három nitrogénelőállító üzemet működtet a vállalat. A Robert Bosch Elektronika Kft. hatvani telephelyén pedig már a negyedik nitrogénüzemet indították be tavaly tavasszal.

Az idei év kiemelt projektje az első hazai cseppfolyós metánüzem elindítása, ahonnan egyelőre nyugat-európai export piacokra fognak nagytisztaságú metánt szállítani. Ezt a metán-terméket nem üzemanyagként, hanem kazán- és kemence égésterek tesztgázaként hasznosítják. A tavalyi pozitív hazai ipari növekedési trendekre alapozva optimistán tervezte az iparigáz gyártó a 2020-as évet, és március végéig sikerült hét százalékkal a tavalyi azonos időszak felett teljesíteni.

 

 

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásai azonban az iparigáz gyártást sem kerülték el. Az autóipar leállása, a beszállító gumi- és elektronikai ipar jelentős visszaesése a cseppfolyós gázok értékesítése terén húsz, a palackos gázok esetében harminc százalékos forgalomcsökkenést hozott áprilisban. Konkrét termékek tekintetében a cseppfolyós nitrogén és palackos szén-dioxid kereslet terén volt érezhető a legnagyobb csökkenés.

Az előbbi termék legnagyobb felhasználója az autóipar, a palackos szén-dioxid pedig a vendéglátó- és rendezvényipar leállását tükrözi. Érdekesség, hogy a palackozott sör és szénsavas italgyártók cseppfolyós szén-dioxid felhasználása nem esett vissza jelentősen, ami az otthoni italfogyasztás növekedésére enged következtetni. Május végétől már érezhető az ipari gyártók fokozatos visszaállása, az autóipar kivételével.

„2020-ra nagyon jó évet vártunk, a koronavírushoz kötődő bizonytalanság azonban nagy kihívást jelent az idei év újratervezésében. Iránymutatóul a hazai GDP várható hat-hét százalékos csökkenését véve egyszámjegyű elmaradást várunk a tervektől. A jól diverzifikált gázellátási módoknak és gázfelhasználói vevőállományunknak köszönhetően mindig vannak olyan szektorok, amelyek válságállónak bizonyulnak, jelen esetben a vegyipari, gyógyszeripari, petrolkémiai és élelmiszeripari nagyfelhasználók. Ez nagyfokú stabilitást és jelentős tartalékokat biztosít vállalatunknak egy ilyen válsághelyzet sikeres kezelésére. 2021-re viszont fellendülést várunk, mindenki azon lesz, hogy behozza az elmaradást.” – nyilatkozta Bohner Zsolt, a Messer Hungarogáz Kft. ügyvezető igazgatója.

A koronavírus járvány nemcsak gazdaságilag befolyásolta a vállalat működését, hanem a lélegeztetőgépekhez és a légzési nehézséggel küzdők légzésterápiájához szükséges orvosi oxigén gyártójaként a Messert is a 140 Létfontosságú Magyar Vállalat közé sorolta a kormány. A kiemelt járványkórházak oxigénellátó infrastruktúrájának és oxigénkészleteinek bővítése, a termelés felkészítése a megnövekvő oxigénigények ellátására prioritást élevezett az utóbbi időszakokban. Pozitívum, hogy az orvosi oxigéngyártó kapacitások megsokszorozására végül nem volt szükség.

Akár néhány órára csökkenhet a fejlesztéshez szükséges idő
A Continental és az NVIDIA egy, az NVIDIA DGX számítógépekre épülő nagyteljesítményű klasztert hozott létre, hogy gyorsítsa az önvezető megoldások fejlesztését.
Mesterséges intelligencia a szállítmányozásban
A legnagyobb hazai magántulajdonú logisztikai szolgáltató, a Trans-Sped 2019-ben csaknem 1 milliárd forinttal növelte árbevételét, amelyből jelentős összeget különített el fejlesztésekre és beruházásokra.
Még több adatközponti fejlesztés jön
2023-ban akár már 125 milliárd dollárt is szánhatnak erre a célra. Ezek az eszközök a vállalkozások és egyéni felhasználók tömegeit szolgálják ki, ezért kulcsfontosságú a folyamatos működés és a megfelelő biztonság.
Kiemelt szemponttá válik az informatikai biztonság
A digitális oktatás biztonságosságán túl a munkaerőpiac is megköveteli a felsőoktatásban tanulók kibervédelmi tájékozottságát.
IoT-fejlesztések támogatása az Endrich Cloud Database szolgáltatásával
Európa egyik vezető elektronikaialkatrész-forgalmazója által fejlesztett online szenzorhálózati infrastruktúra minden komponense a cég által képviselt gyártók alkatrészeiből épül fel.