Új kiberbiztonsági kockázatokra figyelmeztet a Huawei Technologies
Az eddigi legnagyobb globális kiberbiztonsági és adatvédelmi központját nyitotta meg a Huawei Technologies Kínában. A központ nyitva áll a szabályozók, a független tesztelő és a szabványügyi szervezetek, valamint a vállalat ügyfelei, partnerei és beszállítói számára is.

 

A központ célja a biztonságtechnológiai megoldások bemutatása, a tapasztalat-megosztás, a kommunikáció és a közös innováció megkönnyítése, valamint a biztonsági tesztelés és ellenőrzés támogatása. A Huawei az intézmény megnyitásával egy időben elérhetővé tette az egész iparág számára saját termékeire vonatkozó, belső kiberbiztonsági követelményrendszerét és gyakorlatát „A kiberbiztonság fontosabb, mint valaha” – mondta Ken Hu, a Huawei Technologies elnöke a vállalat hatodik, egyben legnagyobb globális kiberbiztonsági és adatvédelmi átláthatósági központjának megnyitóján, amelyen a GSMA, a SUSE és a British Standards Institution képviselői is részt vettek.

“Iparágként kell együttműködnünk, meg kell osztanunk a bevált gyakorlatokat, és kollektív képességeket kell kiépítenünk az irányítás, a szabványok, a technológia és az ellenőrzés terén. Mind a nagyközönségnek, mind a törvényhozóknak okot kell adnunk arra, hogy bízzanak a termékek biztonságában és az általuk naponta használt szolgáltatásokban. Együtt meg tudjuk találni a megfelelő egyensúlyt a biztonság és a fejlődés között az egyre digitálisabb világban” – hangsúlyozta Ken Hu.

Új kiberbiztonsági kockázatok

Az elmúlt évek során az ipar digitalizációja és az olyan új technológiák, mint az 5G és a mesterséges intelligencia az eddiginél is bonyolultabbá tették a kiberteret, az emberek pedig életük nagyobb részét online töltötték a COVID-19 járvány alatt. Ezek a tendenciák az új kiberbiztonsági kockázatok növekedéséhez vezettek.

A Huawei annak érdekében nyitotta meg az új kiberbiztonsági központját, hogy megoldást találjon ezekre az új problémákra, emellett fórumot biztosítson az iparági érdekeltek számára, hogy megosszák egymással tapasztalataikat a kiberirányítás terén, és együtt dolgozhassanak a technikai megoldásokon. A központ célja a megoldások bemutatása és a tapasztalatok megosztása, a kommunikáció és a közös innováció megkönnyítése, valamint a biztonsági tesztelés és ellenőrzés könnyebbé tétele. Nyitott lesz a szabályozók, független tesztelő és szabványügyi szervezetek, valamint a Huawei ügyfelei, partnerei és beszállítói számára.

 

 

„A bizalomnak és a bizalmatlanságnak egyaránt tényeken kell alapulnia, nem érzéseken, nem spekulációkon és nem alaptalan híreszteléseken. Úgy gondoljuk, hogy a tényeknek ellenőrizhetőnek kell lenniük, és az ellenőrzésnek szabványokon kell alapulnia. Ezzel vezérelvként az elmúlt 10 évben hat kiberbiztonsági és átláthatósági központot hoztunk létre Európában, a Közel-Keleten és Észak-Amerikában” – mondta Ken Hu.

Még biztonságosabb 5G hálózatok

A kiberbiztonság egységes megközelítésének elősegítése érdekében a távközlési iparban az olyan szervezetek, mint a GSMA és a 3GPP, együttműködtek az iparágban érdekelt felekkel a NESAS biztonsági specifikációinak és független tanúsításainak népszerűsítésében. Ezeket az alapelveket széles körben elfogadják az iparágban, és fontos szerepet játszanak a biztonságos hálózatok fejlesztésében és ellenőrzésében.

“A meglévő és új szolgáltatások az 5G-korszakában nagymértékben támaszkodnak a mobilhálózatok által biztosított kapcsolódási lehetőségekre, és nagyban függnek attól, hogy az ezek alapjául szolgáló technológia mennyire biztonságos és megbízható” – mondta Mats Granryd, a GSMA főigazgatója. “Az olyan kezdeményezések, mint a GSMA 5G kiberbiztonsági tudásbázisa – amelynek célja, hogy segítse az érdekelt feleket a hálózati kockázatok megértésében és mérséklésében – valamint a NESAS (az egész iparágra kiterjedő biztonsági garancia keretrendszer) célja, hogy javítsák a hálózati berendezések biztonsági szintjét az egész ágazatban”.

Nyilvános biztonsági előírások

Az eseményen a Huawei közzétette termékbiztonsági keretrendszerét, amely összefoglalja annak menedzselésében szerzett több mint egy évtizedes vállalati tapasztalatát és számos külső szabályozást, műszaki szabványt és szabályozási követelményt tartalmaz. Az évek során a Huawei több mint 1500 távközlési hálózatot épített, amelyek több mint hárommilliárd embert kapcsolnak össze 170 országban és régióban. A vállalat ezeknek a hálózatoknak az egyikén sem tapasztalt nagyobb biztonsági incidenst.

“Ez az első alkalom, hogy megosztottuk a biztonsági előírásainkat a teljes iparággal, nemcsak a főbb beszállítóinkkal és ügyfeleinkkel” – mondta Sean Yang, a Huawei globális kiberbiztonsági és adatvédelmi részlegének igazgatója. “Szeretnénk felhívni minden érdekelt figyelmét arra – ideértve az ügyfelekét, a szabályozókét, a szabványügyi szervezetekét, a technológiai szolgáltatókét és a tesztelő szervezetekét – hogy csatlakozzanak hozzánk a kiberbiztonsági alapelvek megvitatásában és kidolgozásában. Együtt javíthatjuk a termékbiztonságot az iparágban”.

Az iparágból jelenleg is hiányzik egy szabványalapú, összehangolt megközelítés, különösen az irányítás, a technikai képességek, a tanúsítás és az együttműködés terén. “A kiberbiztonsági kockázat megosztott felelősség” – zárta beszédét Ken Hu. “A kormányoknak, a szabványügyi szervezeteknek és a technológiai szolgáltatóknak szorosabban kell együttműködniük, hogy egységes választ tudjunk adni a kiberbiztonsági kihívásokra. Ennek nemzetközi erőfeszítésnek kell lennie. Közös célokat kell kitűznünk, össze kell hangolnunk a felelősségeket és együtt kell működnünk egy megbízható digitális környezet kialakításában, amely megfelel a ma és a holnap kihívásainak”.

Okos gyártás együttműködő robotokkal
Az egyedi, személyre szabott termékek iránti kereslet egyre inkább növekszik, ami arra ösztönzi a gyártókat, hogy a tömegtermelés helyett versenyképességük megőrzése érdekében a mennyiségről a változatosságra helyezzék a hangsúlyt.
Mesterséges intelligencia segíti a melanóma korai felismerését
A bőrrák a leggyakoribb, emberekben előforduló, rosszindulatú daganatos megbetegedés, ráadásul egyre gyakoribb. A bőrrákok általános kategóriáján belül a melanóma a fő halálozási ok.
A világ leggyorsabb izolált áram szenzorai
A tavaly megjelent CT110 CT220 után újabb tagokkal bővült a Crocus Technology egyszerű és költséghatékony izolált TMR árammérő szenzorcsaládja.
Felhő vagy szélcsend? Nem gond többé!
Egy magyar techcég megszűnteti a megújuló energiák időjárásfüggőségből fakadó kockázatát. Az Enerhash a hagyományos- és a megújuló energiarendszerek rugalmas, együttes használatát teszi lehetővé, ezzel segítve a megújuló energia arányának további növelését.
A hatékonyság legújabb varázsszava - az agilitás
A legtöbb vállalat számára az üzleti eredmények jelentik a siker fokmérőit, azonban a gyorsan változó piaci környezetben újabb tényezők kerültek fókuszba.