The Super Engineer - játékkal népszerűsítenék a természettudományokat
Tény, hogy ma még a fizika, a kémia, a matematika, a biológia, vagy az informatika nem azok közé a tantárgyak közé tartozik, amelyeket a diákok többsége a kedvencek között említ.

 

A „népszerűtlenségük” oka leginkább az iskolai tudásátadás módszereiben, technikáiban keresendő, miközben ma már az infokommunikációs fejlesztéseknek köszönhetően ezeket a tudományterületeket izgalmasan, érdekesen, és legfőképpen játékosan is be lehetne a fiataloknak mutatni. Ezt ismerte fel az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ), amely együttműködésben a Games For Business csapatával elkészítette az első olyan gamification alapú alkalmazást, a The Super Engineer-t, amelyet azzal a céllal alkottak meg, hogy a középiskolások körében népszerűbbé tegyék a természettudományokat.

A fejlesztők tavaly, azzal a szándékkal láttak munkának, hogy a Z-generáció (1995 és 2009 között születettek) 18 évnél fiatalabb tagjai számára, élményközpontú, elvárásaiknak megfelelő, az érettségi szintjükhöz illeszkedő, egyedi, mégis egyszerűen kezelhető játékot alkossanak meg. Ehhez a legbiztosabb útnak a gamification alapú tanulási rendszert találták, amely alkalmas arra, hogy egy szórakoztató, szerethető és izgalmas történeten keresztül tegye motiválttá, érdeklődővé és befogadóvá a felhasználókat.

 

 

A webes változat után mostantól már mobilon is elérhető a The Super Engineer. Az alkalmazást letöltő játékos egy űrhajós bőrébe bújva járhatja be az EJMSZ univerzumot, és gyűjtögetheti a pontjait úgy, hogy, különböző nehézségi fokozatba tartozó természettudományos kérdéseket válaszol meg. A fejlesztők a motiváció, az érdeklődés fenntartása érdekében olyan témaköröket állítottak össze az EJMSZ szakembereinek segítségével, amelyek a fiatalok általános tudásszint feletti tájékozottságának meglétét tesztelik. A rendszeresen frissülő feladványok sikeres megoldásával a felhasználók bizonyos időközönként sorsoláson vesznek majd részt, amin értékes nyeremények találnak gazdára.

„Hazánk vezető nagyvállalatait tömörítő érdekképviseleti szervezetként kiemelt feladatunk, hogy olyan technikákat, módszereket dolgozzunk ki, amelyek segítségével a természettudományok, és ezeken belül a mérnöki pálya iránti érdeklődés erősödhet a gyerekekben. A The Super Engineer játék ennek a célkitűzésnek az elérését támogatja.”hangsúlyozta Jakab Roland, az EJMSZ alelnöke.

A szakember hozzátette, hogy azon a csatornán, és úgy adják át a tudást, ahogyan azt ez a korosztály a legjobban befogadja. Ennek pedig hosszútávon mindenki a nyertese lesz. Például az iskolák, ahol a diákok jobban teljesítenek ezekben a tantárgyakban is, vagy a leendő munkaadók, amelyeknek a jövőt jelentik ezek a fiatalok, de maguk a tanulók is, akik előtt szintén kinyílik egy új életpálya lehetősége. Az Android és iOS platformon egyaránt futó, ingyenesen letölthető applikáció napi négy minijáték teljesítését teszi lehetővé, de ezek mellett a felhasználók szabadon gyakorolhatnak is, hogy a következő napi megmérettetés során még jobban szerepeljenek.

Okos gyártás együttműködő robotokkal
Az egyedi, személyre szabott termékek iránti kereslet egyre inkább növekszik, ami arra ösztönzi a gyártókat, hogy a tömegtermelés helyett versenyképességük megőrzése érdekében a mennyiségről a változatosságra helyezzék a hangsúlyt.
Mesterséges intelligencia segíti a melanóma korai felismerését
A bőrrák a leggyakoribb, emberekben előforduló, rosszindulatú daganatos megbetegedés, ráadásul egyre gyakoribb. A bőrrákok általános kategóriáján belül a melanóma a fő halálozási ok.
A világ leggyorsabb izolált áram szenzorai
A tavaly megjelent CT110 CT220 után újabb tagokkal bővült a Crocus Technology egyszerű és költséghatékony izolált TMR árammérő szenzorcsaládja.
Felhő vagy szélcsend? Nem gond többé!
Egy magyar techcég megszűnteti a megújuló energiák időjárásfüggőségből fakadó kockázatát. Az Enerhash a hagyományos- és a megújuló energiarendszerek rugalmas, együttes használatát teszi lehetővé, ezzel segítve a megújuló energia arányának további növelését.
A hatékonyság legújabb varázsszava - az agilitás
A legtöbb vállalat számára az üzleti eredmények jelentik a siker fokmérőit, azonban a gyorsan változó piaci környezetben újabb tényezők kerültek fókuszba.