Teljes információ az egész projektről
Jelenleg, ha egy projektet megosztunk a felhőben, például a kapcsolási rajz ugyan látható lesz, de az összes kísérő dokumentáció már nem. Az Eplan eManage teljes verziója hozzáadott értéket kínál ezen a területen.

 

Az eManage ingyenes verziója már korábban is lehetővé tette a felhasználók számára az Eplan Platform projektek felhőkörnyezetben történő feltöltését, megosztását és kezelését. Az Eplan most bemutatta a szoftver teljes funkcionalitású verzióját, amely lényegesen több hozzáadott értéket tartalmaz: a felhőben elérhetők a törzsadatok, valamint a kiegészítő dokumentumok, a kapacitást pedig nagyobb teljesítmény növeli.

Az OEM-eket, rendszerintegrátorokat, gépgyártókat és üzemeltetőket összekapcsoló alkalmazás középpontjában az együttműködés áll. Az eManage teljes funkcionalitású verziója az új Eplan Platform 2022 szeptemberi megjelenése óta érhető el. Az innovatív felhőalapú szoftvernek a fizetős, kibővített változata segít megtenni az első lépéseket az automatizálásban az oda-vissza irányú tervezéshez.

Jelenleg, ha egy projektet megosztunk a felhőben, a kapcsolási rajz ugyan látható lesz, de az összes kísérő dokumentáció már nem. Az Eplan eManage teljes verziója hozzáadott értéket kínál ezen a területen. A projektben érdekelt felek hozzáférést kapnak a projekttel kapcsolatos összes adathoz és dokumentációhoz, beleértve az anyagjegyzékeket, valamint  egyéb Excel táblázatokban tárolt adatokat. Ezek egy egységes adatbázisnak köszönhetően felcserélhetővé váltak.

„A vevői elvárások és a projektkövetelmények teljes áttekintése nagyobb átláthatóságot biztosít a gépek és berendezések fejlesztésében részt vevők  számára” – jelentette ki Claas Schreibmüller, az Eplan mérnöki megoldások részlegének vezetője. A jogosultságok megfelelő kezelése biztosítja, hogy az adatokhoz való hozzáférés pontosan szabályozható legyen.

A törzsadatok mindenhol elérhetők

Manapság sokan dolgoznak otthonról, ezáltal gyakran ütköznek a rendszer korlátaiba: bár hozzáférhetnek egy projekthez, gyakran nem láthatják a megfelelő törzsadatokat, amelyek szabványként szerepelnek az adott vállalaton belül a tervezési projekteknél. Az Eplan eManage mostantól a rendszerreleváns törzsadatok cseréjét is lehetővé teszi, melyek a „pack & go” funkcióval könnyen visszakereshetőek és szükség esetén elérhetőek.

A projektmenedzserek így nagyon könnyen központilag is elérhetővé tehetik a törzsadatokat. Bárhol is dolgozik a felhasználó, minden lényeges törzsadat elérhető, és így nem kell átmásolni. A beszállítói specifikációkban vagy az ajánlattételi felhívásokban szereplő verziókövetelmények miatt a projektpartnerek gyakran szembesülnek azzal a kihívással, hogy eltérő Eplan szoftver verziót használnak.

Az eManage új verziójával az Eplan Platform 2022 verzióban készült projektek visszamenthetőek alacsonyabb verzióban is, például a 2.9-es verzióban. Ez kiküszöböli az Eplan szoftver több verziójának fenntartását – a szerződési feltételek megsértése nélkül – és a beszállítói környezetben is leegyszerűsíti a teljes munkafolyamatot.

Több tárhely az optimális teljesítmény érdekében

Az eManage ingyenes verziójával a felhasználók eddig 10 GB tárkapacitáshoz fértek hozzá az Eplan felhőben. Ez a kapacitás további 10 GB tárhellyel növekszik minden egyes eManage teljes licenc mellé, és ez a megnövelt tárhely a szervezeten belül bárki számára elérhető. Van egy másik előny is, amit a megnövekedett teljesítménynek köszönhető: a kiegészítő felhőalapú tárhely nem pusztán egy tárolási kapacitás, hanem aktív együttműködési környezet is. Ez optimális feltételeket biztosít a földrajzi határokon átnyúló globális együttműködéshez. Azok az Eplan szoftver felhasználók, akik a konverziós ajánlatot elfogadják és átváltanak előfizetésre, automatikusan hozzáférést kapnak az eManage teljes funkcionalitású verziójához.

Így nézhet ki a tenger melletti légiközlekedés jövője
A világ lakosságának 40 százaléka tengerparti településeken él. Számukra az amerikai Regent innovatív elektromos siklói elsőként kínálnak majd biztonságos, olcsó, nagy sebességű és kibocsátásmentes mobilitási megoldást.
A vállalatok jelentős részénél hiányzik az adatstratégia
Át kell gondolni az adatmenedzsment stratégiát, hogy profitáljunk az elmúlt évek digitális befektetéseiből – hívja fel a figyelmet „The Data Imperative” felmérésében a KMPG.
Adatvezérelt működés az iparban
Az adat teremti meg a kommunikációt nemcsak a gépek, hanem az emberek és a gépek között is.
Biztonságos felhőalapú adatmegosztás
Az Európai Unió adatvédelmi irányelveivel összhangban létrehozott, biztonságos és átlátható adatmegosztást lehetővé tevő digitális ökoszisztémához, a Gaia-X-hez a SZTAKI révén Magyarország is csatlakozott április végén.
Virtuális magánhálózatok védelme
Alaposan megfizethetünk a digitális világban a másokkal megosztott privát adatainkért: a magánéletünk lehet az ára.