Önvezető robot segíti a Ford dolgozóit
A Ford önvezető járművei még csupán néhány éve léteznek, de egy apró robot máris bemutatja az önvezetésben rejlő további lehetőségeket. A szerkezetet teljes egészében a Ford mérnökei tervezték, és ez az első ilyen robot, ami munkába állt egy európai Ford üzemben.

 

A robot neve Survival (azaz Túlélő), mivel képes a környezetéhez alkalmazkodni. Az önvezető gép hordja szét az alkatrészeket a Ford egyik gyárában – méghozzá úgy, hogy közben a legapróbb akadályokat is érzékeli és kikerüli, vagy ha kell, meg is áll, amíg az út újra szabaddá válik. 

“Úgy programoztuk, hogy képes legyen megtanulni a gyár teljes alaprajzát, és mindezt kiegészíteni az érzékelőiből kapott jelekkel, így egyáltalán nincs szüksége külső irányításra,” magyarázta el Eduardo García Magraner mérnök-igazgató, aki a spanyolországi Valencia üzem modern karosszéria- és présüzemét irányítja, ahol a robotot először kipróbálták.

“Amikor először útjára engedtük, látszott a munkatársakon, hogy azt hiszik, valami sci-fi mozi forgatásába csöppentek bele; az emberek újra meg újra megtorpantak, amikor a robot közelített. Ma már megszokták, hogy velük együtt dolgozik, és tudják, elég okos ahhoz, hogy körülöttük mozoghasson.”

 

 

Az alkatrészek és a hegesztési segédanyagok elszállítása a különböző munkaállomásokra fontos része a Kuga, a Mondeo és az S-MAX gyártási folyamatának. Ez egy meglehetősen hétköznapi, ám időigényes dolog. A robot ugyan nem helyettesíti az embereket, de a segítségével 40 emberi munkaóra szabadítható fel naponta, és az így megtakarított időt a dolgozók a bonyolultabb feladatok megoldására fordíthatják.

A robotot egy automatizált polcrendszerrel szerelték fel, amiben 17 rekesz található a különböző méretű és súlyú tárgyak tárolására. A hibák és tévedések elkerülésére a rekeszek nyitása és zárása automatikusan történik, így a dolgozók mindig csak ahhoz az anyaghoz férnek hozzá, amire pontosan nekik van szükségük.

“Majdnem egy éven át teszteltük, és mára hibátlanul működik. Mostanra olyanná vált, mint egy teljes értékű csapattag,” mondja García Magraner. “Remélem, hamarosan teljes időben munkába állíthatjuk, és rövidesen más Ford-gyárakban is megjelennek majd ezek a robotok.”

A Survival azon intelligens robotok egyike, amelyek jó ideje működnek már a Ford európai gyáraiban; ilyen például a kölni üzemben munkába állított “Robutt” és a co-botok. Az önvezető robot ugyanazzal a LiDAR technológiával érzékeli környezetét, mint ami a Ford önvezető prototípusaiban is megtalálható.

Energiagazdálkodás digitális megoldásokkal
Lüdenscheidi telephelyén mutatta meg az ABB, hogyan lehet a fenntartható energiafelhasználásra való átállást digitális energiagazdálkodással sikerre vinni.
Nagyot alkottak a titkok magyar szakértői
Az i4p egyedülálló megoldása többszereplős kriptográfiai technológiát is alkalmaz, amellyel megvalósítható az üzleti életben szükséges legmagasabb szintű adatvédelem.
Évente fél deci olajat is belélegezhet egy CNC gépkezelő
A hazai gyárak levegőjének olajköd-tartalmára vonatkozó magyar szabályozási határérték 16-szorosan meghaladja az egészségkárosítás szintjét, és többszöröse a más európai országokban érvényes normáknak - hívja fel a figyelmet a Gold Communications közleménye.
Mindennapi technológiai eszközök és ami mögöttük van
Szinte már természetesnek vesszük, hogy a technológiai eszközök körül vesznek minket, de sok esetben bele sem gondolunk, hogyan működnek.
A pneumatikus robotika találkozik a mesterséges intelligenciával
A robotika bionikai megközelítése mindig is szorosan kapcsolódott a Festo kutatás-fejlesztési projektjeihez. Ezek legfontosabb célja olyan új technológiai platformok létrehozása, melyek még hatékonyabb automatizálást tesznek lehetővé számos iparágban.