Ne féljünk a szoftverrobotoktól!
Komoly előnyt jelent, ha az egyszerű és repetitív feladatokat átadhatjuk a gépeknek, legyen szó privát vagy üzleti feladatokról, hogy érdekesebb és hasznos dolgokkal foglalkozhassunk.

 

A Gartner becslése szerint például egy vállalat pénzügyi osztálya akár 25 ezer munkaórát is megspórolhat szoftverrobotok használatával. Természetesen akad, akit elrettent egy ilyen jövőkép, vagy attól tart, hogy túl bonyolult lesz a sok gépet vezérelni. A Micro Focus szakértői szerint azonban lépésről lépésre haladva nem okoz problémát az átállás: a vállalatok egyszerűen bevezethetik a szoftverrobotokat kisebb projektek keretein belül, majd fokozaton kiterjeszthetik őket minden olyan feladatkörre, ahol szükség van rájuk.

Futurisztikusnak és akár ijesztőnek is tűnhet az a jövő, amelyben minden kisebb és nagyobb feladatot gépek végeznek. Pedig a világ egyértelműen efelé halad, hiszen a robotok számos előnyt kínálnak: nem fáradnak el, folyamatosan tudnak dolgozni, tökéletesen tűrik a monotóniát és nem hibáznak. A megfelelő megközelítéssel és fokozatos bevezetéssel könnyen integrálhatjuk az életünkbe ezeket a viszonylag újnak és ismeretlennek számító technológiákat.

Egyet előre

A Micro Focus szakértőinek megfigyelései szerint akár már kicsiben is érdemes belevágni, és onnan apránként haladni tovább. A legtöbben például nem egy okosotthonnal kezdjük a gépesítést a privát életünkben, ahol egyszerre rengeteg különféle eszközt kell vezérelni, és egy kisebb vagyonba kerülnek a berendezések. De azt egyre nagyobb arányban megtapasztalhatjuk, milyen kellemes, ha a mosogatást vagy a porszívózást egy okoseszközre bízhatjuk, és az így megspórolt időt kellemesebb dolgokkal tölthetjük.

Hasonló érvényes a vállalatoknál az irodai munkák során használt szoftverrobotok esetében is, amelyek képesek megfigyelni és leutánozni az emberek által végzett munkát. A Micro Focus szakértőinek tapasztalatai szerint azok a cégek tudják sikerrel alkalmazni a szoftverrobotokat, amelyek a megfelelő folyamatokat választják ki, és alaposan felmérik a helyzetet a robotizálás előtt. Majd néhány folyamat és szolgáltatás automatizálásával kezdenek, később pedig ezeket skálázzák tovább.

 

A Gartner becslése szerint például egy vállalat pénzügyi osztálya akár 25 ezer munkaórát is megspórolhat szoftverrobotok használatával

 

Mindezek megvalósításában hatékony segítséget nyújt a szervezeteknek a Micro Focus Robotic Process Automation, amely egyszerűen bevezethető bármilyen vállalati IT-infrastruktúrában. Az eszközzel négy lépésben, könnyedén automatizálhatók a folyamatok. Először a Recorder összetevő rögzíti az emberi aktivitásokat, amelyeket az alkalmazottak végeznek a számítógépen a különféle felületeken.

Majd a Designer kifejleszti az automatizált munkafolyamatokat, és megkeresi az esetleges hibákat a működésben. Ha ez megtörtént, az Orchestrator kezeli, futtatja és monitorozza a folyamatokat, illetve összehangolja az egyes robotok tevékenységét. Maguk a Robotok pedig interakcióba lépnek az alkalmazásokkal és adatokkal, és elvégzik a konkrét feladatokat. A megoldás ezenkívül vállalati szintű biztonságot nyújt, mivel lehetővé teszi a jelszavak titkosítását és a kiemelt jogosultságokkal rendelkező fiókok erősebb felügyeletét, illetve az egyes robotok tevékenységét is részletesen naplózza.

Szorgos gépünk győzni fog

A Micro Focus megoldásán keresztül egyre több területen használják a cégek a szoftverrobotokat, amelyek ügyfélszolgálati feladatokat látnak el, megrendeléseket kezelnek és teljesítenek, besegítenek a HR-, a pénzügyi és a sales osztályokon, támogatják a compliance előírások betartását és ellenőrzését, bérszámfejtési folyamatokban vesznek részt, folyamatosan figyelik a versenytársak tevékenységeit, termékkatalógusokat töltenek fel és frissítenek, illetve kezelik az ügyfelek vagy adott esetben páciensek adatait. Az egyre növekvő népszerűség érthető, hiszen a szoftverrobotok használata számos előnnyel jár.

A Gartner becslése szerint a pénzügyi részlegek akár 25 ezer munkaórát is megspórolhatnak éves szinten a szoftverrobotok segítségével. Egy, a Micro Focus által támogatott felmérés eredményei alapján pedig az ügyfelek döntő többsége úgy látja, hogy a szoftverrobotoknak köszönhetően gyorsabbá válnak a folyamatok, csökken a hibák száma és a költségek, továbbá az alkalmazottak is hatékonyabban tudnak dolgozni. Több szervezet azt is az előnyök között említette, hogy jobb kiszolgálást nyújthatnak vásárlóiknak és alkalmazottaiknak, nagyobb biztonságot tudnak garantálni, könnyebben betartják a megfelelőségi szabályozásokat, és több idejük jut arra, hogy stratégiai projektekkel foglalkozzanak.

Így nézhet ki a tenger melletti légiközlekedés jövője
A világ lakosságának 40 százaléka tengerparti településeken él. Számukra az amerikai Regent innovatív elektromos siklói elsőként kínálnak majd biztonságos, olcsó, nagy sebességű és kibocsátásmentes mobilitási megoldást.
A vállalatok jelentős részénél hiányzik az adatstratégia
Át kell gondolni az adatmenedzsment stratégiát, hogy profitáljunk az elmúlt évek digitális befektetéseiből – hívja fel a figyelmet „The Data Imperative” felmérésében a KMPG.
Adatvezérelt működés az iparban
Az adat teremti meg a kommunikációt nemcsak a gépek, hanem az emberek és a gépek között is.
Biztonságos felhőalapú adatmegosztás
Az Európai Unió adatvédelmi irányelveivel összhangban létrehozott, biztonságos és átlátható adatmegosztást lehetővé tevő digitális ökoszisztémához, a Gaia-X-hez a SZTAKI révén Magyarország is csatlakozott április végén.
Virtuális magánhálózatok védelme
Alaposan megfizethetünk a digitális világban a másokkal megosztott privát adatainkért: a magánéletünk lehet az ára.