űrkutatás

Üzen a Föld
Bárki részt vehet annak az idegen civilizációknak szánt és az egész emberiséget képviselő digitális üzenetnek a megalkotásában, amelyet a jelenleg a Plútó közelében repülő New Horizons űrszonda memóriájába szeretnének feltölteni.
A koraszülött Föld
Földünk túl korán jött a világra a fejlődő világegyetemben, akkor, amikor a hozzá hasonló bolygók 92 százaléka még meg sem született - erre a következtetésre jutottak amerikai kutatók a NASA Hubble és Kepler űrteleszkópjának adatait elemezve.
Az első tervek a rakétaalapú űrutazásról
A korábban véltnél 40 évvel korábban írta le a rakétával indított űrutazás tervét egy kanadai egyetem vezetője - írta friss tanulmányában Robert Godwin űrkutatás-történész.
Két égitestből áll az üstökös
Az Európai Űrügynökség szakemberei bizonyították, hogy Naprendszer korai időszakában két különálló égitest kis sebességű ütközéséből alakult ki a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös.
Múzeumot kaptak a kínai atomtudósok
A volt rakétabázison azoknak állítottak emléket, akik megalkották Kína első atom- és hidrogénbombáját, és akiknek fontos szerepük volt az 1960-1970-es években az első kínai műholdak létrehozásában.
A Hold után jöhet a Mars
Az "űrhajósokkal" együtt a Puli holdjáró is sikeresen landolt a tiroli Kaunertal sziklagleccserén a marsi viszonyokat szimuláló Amadee-15 elnevezésű expedíció keretében.
Másfélmillió kilométerről figyelik a Földet
Másfélmillió kilométeres távolságból készített káprázatos felvételeket a Földről az űridőjárást és a naptevékenységet vizsgáló amerikai DSCOVR (Deep Space Climate Observatory) űrszonda.
Az Apollo 11 után nyomoznának az oroszok
Vizsgálná az ember Holdra szállásával kapcsolatos "zavaros részleteket" az orosz szövetségi nyomozóhivatal.

 
A hét témája
A Beckhoff Automation a 2019-es Hannover Messe szakkiállításon a PC- és EtherCAT-alapú vezérléstechnika intelligens automatizálásban betöltött szerepét szemléltette. A vásáron a legújabb innovációkat, valamint a forradalmi jelentőségű fejlesztéseket mutatta be.