Miért fontos az ütközésvédelem a raktározás során?
Amikor raktározásról van szó, egy laikus lelki szemei előtt leginkább jellemzően polcrendszerek, végeláthatatlan dobozrengeteg és bonyolult, részletes rendszerezés jelenik meg.

 

Ez nem is meglepő, hiszen alapvetően így képzel el az ember egy raktárat. Azonban akik tudják, hogy működik a raktározástechnika a mindennapok során a gyakorlatban vagy láttak már működés közben egy ilyen helyszínt, az pontosan tudja, hogy sok egyéb mellett az ütközésvédelem jelentős szerepet tölt be abban, hogy hatékony és számos szempontból egyszerű és biztonságos legyen a raktározás.

A helyzet az, hogy a raktározás során óhatatlan, hogy a fal-és polcrendszereket sérülés éri, hiszen ahol ilyen jellegű munka folyik, ott bizony ez elkerülhetetlen hosszú távon. Ez azonban nem csak esztétikai szempontból bosszantó, de komoly munkavédelmi problémákat is magával hoz, nem beszélve az anyagi károkról. Emellett időbeli veszteséget is jelent mindez, ugyanis mivel a javítás miatt egy-egy elemet cserélni kell, akár hetekig kihasználatlanul maradnak ezek a helyek. Legalábbis így volt ez egészen a rugalmas ütközésvédelmi rendszer megjelenéséig.

Mi a lényege az ütközésvédelemnek?

Az ütközésvédelem alapja tulajdonképpen egy igen egyszerű elveken nyugszik. A drágább karos állványokat ugyanis egy a fémszerkezetek közé elhelyezett olcsóbb, fémből készült acélszerkezet védi, ugyanis ez sérülés esetén költséghatékonyan cserélhető. Ezzel pedig nem csak az állvány kerül védelem alá, de a gyalogos forgalmat is biztonságossá teszi ott, ahol targoncák is közlekednek.

 

 

A rendszert modulokban gyártják, majd a helyszínen kerül sor a az összeszerelésre, a padozathoz való rögzítésre és a festésre. Ez az úgynevezett acél ütközésvédelem sokáig igen népszerű volt, ám ma már sokkal hatékonyabb megoldás is létezik. Ennek a rendszernek az alapjaiból született meg végül az úgynevezett rugalmas ütközésvédelem innovációja, amely egy sokkal hatékonyabb és esztétikusabb rendszert hívott életre.

Rugalmas ütközésvédelem

Az elmúlt egy évtizedben, mióta alkalmazzák a rugalmas ütközésvédelmet a raktártechnikában, számos szempontból megkönnyítették az ebben az iparágban tevékenykedők mindennapjait. A fentebb vázolt, klasszikusnak számító fém ütközésvédelemmel ellentétben ebben az esetben rugalmas, műanyagból készült ütközésvédelmi elemeket használnak. Ezek elnyelik az ütközési energia nagy részét, ráadásul visszanyerik eredeti alakjukat. Az acél rendszer esetében az ütközés után a szerkezet maradandóan deformálódik, a festék nagy eséllyel lekopik róla, ráadásul a padozathoz rögzítő alapcsavarok is kilazulhatnak, kiszakadhatnak ami hosszú távon már nem nyújt hatékony védelmet.

Lássunk erre egy remek hétköznapi példát! A nagyobb hipermarketekban ma már az oszlopokon is alkalmazzák az ütközésvédelem elvét, ugyanis azokra a részekre, ahol van esély arra, hogy hozzáütközik a bevásárlókocsi, oda felcsavaroznak falvédő modulokat. Ha az ide helyezett anyag a rugalmas ütközésvédelem elveinek felel meg, abban az esetben a festék nem kopik le és visszanyeri az eredeti alakját, ráadásul nagyobb sérülés esetén gyorsan és könnyen cserélhető minden egyes elem.

Amennyiben viszont például fa anyagot tesznek ide, mindez már nem mondható el róla, így ha egy ilyen felületnek tolod neki a kocsidat egy nagybevásárlás alkalmával, majdnem biztos, hogy okozol némi kárt az adott üzletnek mind esztétikai, mind szerkezeti, mind pedig anyagi téren.

Miért olyan nagy probléma, ha megsérül egy oszlop?

Első hallásra mindez nem hangzik olyan nagy tragédiának, ám egy sérült oszlopprofil miatt adott esetben akár az egész raklapos állványrendszer leszakadhat, a sorok pedig dominó elven összedőlhetnek. De leeshetnek az állványrendszeren tárolt termékek is, ami nagyon balesetveszélyes, ráadásul anyagi kár is keletkezhet belőle. Ilyenkor automatikusan tehermentesíteni kell az adott területet és meg kell várni a karbantartást.

Ugyanis a javítási munkálatok előtt szükség van helyszíni felmérésre, amely szakemberünk bevonásával történik. Ezt követően a cserélendő elemekből újat kell rendelni. Végül ezek kicserélése akár egy hétig is tarthat a sérülés mértékétől függően. Természetesen mindezek költségei a tulajdonost terhelik, amely igen komoly kiadást is jelenthet. Ráadásul mivel óhatatlan az, hogy ilyen balesetek történnek, acél ütközésvédelem esetén akár külön számolni kell ezekre a javítási munkálatokra.

Milyen előnyei vannak a műanyag rugalmas védelemnek a fémmel szemben?

A rugalmas anyag használatának számos előnye van a fémmel szemben a fentieken túl is. Pontosan ebből kifolyólag az előbbi megoldás hatékonyan használható állványvédelem, oszlopvédelem, valamint a keretvédelem és a falvédelem biztosítása során egyaránt. Lássuk, miben rejlik ennek a rugalmas anyagnak a különlegessége!

Kevesebb az esély a sérülésekre

Egyrészt mivel a rugalmas megoldás elnyeli az ütközés során keletkezett energiát, máris csökken az esély arra, hogy roncsolódjon vagy tönkre menjen az adott védett műtárgy. A működés alapja, hogy amikor megtörténik az ütközés, minden energia szétoszlik a védelmen, így mindez nem a rögzítésekben összpontosul. Ebből kifolyólag pedig az aljzat károsodása elkerülhető.

 

 

Ráadásul nem sérül maga a szerkezet sem, az ütközés után ugyanis egyszerűen újra felveszi eredeti formáját. Így bátran használható például a targoncafolyosó lehatárolásánál, a gyalogosforgalom védelménél, valamint az oszlopok, iroda falak lehatárolásánál egyaránt.

Könnyű cserélhetőség

Amennyiben valamilyen okból kifolyólag mégis sérülés történik, az egyes modulok egyszerűen szerelhetők és cserélhetők. Ugyanakkor maga az ütközésvédő viszont nem szorul cserére, ugyanis a „találkozást” követően visszanyeri az eredeti alakját. Persze amennyiben a külső behatás hatalmas erejű, itt is szükség lehet cserére.

Hosszú élettartam, alacsonyabb költségek

Mivel a fent vázolt mechanizmusoknak köszönhetően rendkívül hosszú az élettartammal bírnak ezek a szerkezetek, a javításra szánt költségek is csökkennek, vagyis nem kell tehermentesíteni a területet, ha a védelem megtette a dolgát, nincs szükség szakember bevonására a helyszíni felméréshez és a cserélendő elemek megrendelése, szállítása, beszerelése sem kerül pénzbe. Ezáltal igen hamar visszahozza az árát, ha rugalmas ütközésvédelembe fektetsz.

Jól észrevehető

Mivel a színének köszönhetően kiemelkedik a környezetéből, remekül észrevehető (színe megfelel a munkavédelmi előírásoknak: „munkavédelmi sárga”), így az ütközésre is kisebb az esély. Hiszen ha valami ennyire jól látható, véletlenül nehezen ütköznek bele munka közben.

Egyszerűen tisztán tartható

Kialakításának köszönhetően jól tisztítható, így ha esetleg az ütközés során beszennyeződik, az egyszerűen eltávolítható róla. Így mindig szép, esztétikus képet ad a raktárnak, ráadásul ezáltal az élelmiszeripari előírásoknak is maradéktalanul megfelel, ezért élelmiszer raktárakban is alkalmazható. 

Környezetvédelmi szempontból is jelentősége van

A hosszú élettartamnak köszönhetően kisebb ökológiai lábnyoma is, mint más anyagból készült ütközésvédelem esetén, így a bolygóért is sokat tehetsz ezzel a megoldással. Kiemelendő továbbá, hogy a raktártechnika területén az ütközésvédelem az egyik legfontosabb biztonsági és költségcsökkentési eszköz. Pontosan emiatt javasolt már a tervezés időszakában számolni vele.

Milyen raktárakban alkalmazható hatékonyan az ütközésvédelem?

Tulajdonképpen kevés olyan raktár létezik, ahol nem hatékony ezeknek a szerkezeteknek a használata. Hiszen a raktárak amortizációjának csökkentése és a dolgozók biztonsága érdekében is fontos a megfelelő ütközésvédelem.

Plazmaszétválasztó kártyák rugalmas és költséghatékony gyártása
A Roche által kifejlesztett Cobas plazmaszétválasztó kártyával (PSC) a korábbi eljárásokhoz képest egyszerűbben és pontosabban vizsgálhatók, illetve figyelhetők meg a HIV-betegek, különösen távoli elszigetelt helyeken, mivel ezeknek a kártyának köszönhetően a vérplazmamintákat a laboratóriumba történő szállítás közben most első ízben nem kell többé hűteni.
Egyedülálló járműipari tudásbázis a Zala Zone
Rövidesen a befejező szakaszához érkezik a Zala Zone zalaegerszegi járműipari tesztpálya építése - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken, a pályán rendezett nemzetközi online konferencián.
Újra kell értékelni a globális beszállítói láncokat
Német közgazdászok a gazdaság fokozatos újraindítását részesítik előnyben a járványvédelmi korlátozások feloldásával, hangsúlyozzák azonban az ifo gazdaságkutató intézet felmérésében, hogy újra kell értékelni a globális beszállítói láncok szerepét.
A Brnói Vásárvállalat szeptembertől folytatja a megszakadt szezont
"Remélem, hogy az elkövetkező hónapokban a Cseh Köztársaságban és egész Európában rendeződik a helyzet, és augusztus végétől újraindíthatjuk a vásári szezont."- mondja Jiří Kuliš ügyvezető igazgató a Brnói Vásárvállalat jelenlegi helyzetéről.
E-Paper: a napfényben is optimálisan olvasható kijelző
A már-már valóban papírvastagságú E-Paper kijelzők a maguk magas felbontásukon és rugalmasan kialakítható szegmentált vagy grafikus kijelzésükön felül, tökéletesen láthatóak még a legerősebb közvetlen napfényben is.