Megfontolandó javaslatok a dán robotikai szektorból
2025-re akár 25 ezer embert is foglalkoztathat a robotipar Dániában – a jelenlegi 8.500 alkalmazotthoz képest – és összebevétele elérheti az 52 milliárd dán koronát.

 

Mind az elemzők jelentései, mind az ipar saját tapasztalatai azt mutatják, hogy komoly kihívás e lehetőségek megvalósítása: „Döntő fontosságú, hogy továbbra is együtt dolgozzunk Dánia vezető szerepének megőrzésén a robotikai szektorban, sőt ki is terjesszük azt. Mindannyian befektetünk vállalatunk kutatás-fejlesztésébe, valamint az alkalmazottakba. Ám mindez kevés, ha Dánia és a dán vállalatok a jövőben is meg akarják őrizni ezt a szerepet. A sikerhez szükség van politikai támogatásra és konkrét kezdeményezésekre is. Ezért összeállítottunk egy listát aj Dán Parlament számára, mellyel a jövőben hozzájárulhatnak a gazdasági növekedést is elősegítő robotipar fejlődéséhez” – nyilatkozta Jürgen von Hollen, a Universal Robots elnöke a dán robotipar, drón és automatizációs ipar területét képviselő 68 vállalat nevében.

„Gyakran megfigyelhetünk a dán trendekhez hasonlókat Magyarországon is – az egyik legfőbb ilyen a kobot rendszerek használata az emberi erő mellett” – mondta el a Univeral Robots CEE régióért, Oroszországért és a FÁK-ért felelős igazgatója, Slavoj Musilek. „Kobotjainkat gyárakban történő munkára terveztük, ám ez csak kis szelete annak, amire képesek. Elviekben bármilyen repetitív munka, mely során 10 kilogrammnál nagyobb súlyú tárgyat nem szükséges emelni, elvégeztethető robotokkal. Egyre növekszik az igény a robotizációra az elektronika, az élelmiszeripar, az autóipar, valamint a gyógyszeripar területén is, főként az összeállítás, csomagolás, minőségellenőrzés, adagolás és terméktesztelés során.

Kobotjaink képesek arra, hogy a kis- és középvállalkozásokat is úgy segítsék, hogy azok felvehessék a versenyt nagyobb vállalatokkal akár a mennyiség, akár a minőség terén” – állítja Musilek. „Határozottan látjuk a kereslet növekedését a robotikai megoldásokra, melyek viszonylag alacsony befektetéssel komoly megtérülést hoznak. Szintén növekszik az igény arra, hogy komoly befektetéseket eszközöljenek a kutatás és fejlesztés terén a robotikában – akár állami támogatással.”

 

A legfontosabb javaslatok:
 
  • Hozzáférés képzett munkavállalókhoz: A dán robotipar előtt tornyosuló legnagyobb akadály a képzett munkaerő hiánya a jövőbeni növekedés tekintetében.
  • Befektetés a kutatás-fejlesztésbe: Az új tudás és a kutatás elengedhetetlen Dánia robotipari versenyképességének megőrzésében a globális piacon.
  • Fókusz az állami szektor törekvésein: A dán egyetemek, innovációs központok és vállalatok közti együttműködés, valamint az ehhez társuló anyagi támogatás állami hálózatok és klaszterek részéről alapvető fontosságú egy nyereséges és növekvő robotipar építésében.
  • Export erősítése: Szükség van szervezett és robotikai fókuszú megközelítésre a nemzetközi piacok és együttműködések elérése érdekében, mely a globális szemléletű startupokat támogatja.

 

Nagy kihívás a magyar cégeknek a kibertámadások kivédése
A magyar informatikai szakemberek 67 százaléka az ügyféladatok védelmét tartja a vállalatok előtt álló legkritikusabb kihívásnak - derül ki a Panda Security felméréséből, amely arra is rámutatott: az elmúlt egy évben a válaszadó cégek 60 százalékát érte eredményes kibertámadás.
Kibervédelem ipari méretekben
A vállalatok több mint 80 százaléka az IIoT-technológiák bevezetésekor nem dolgozott még ki formális intézkedési tervet a kiberbiztonsági helyzetek hatékony kezeléséhez.
Új korszak a gyártásban
A mobilitás kiaknázása az automatizálás következő lépcsőfokát jelenti az ipar 4.0 megoldások terén. Az autonóm módon navigáló robotok gyorsak, pontosak és akár egy repülőgépet is elvisznek a hátukon.
Gyűjtögető kiberbűnözők a gyárban
Az ipari környezetek eredményes védelméhez a vállalatoknak nemcsak saját adataik, hálózatuk és rendszereik, hanem teljes IIoT-ökoszisztémájuk kiberbiztonságáról gondoskodniuk kell.
Hét kérdés 3D nyomtatás előtt - technológia és az alapanyag kiválasztása
Manapság számtalan, különféle 3D nyomtatási technológia és alapanyag közül választhatunk, és az eljárások száma idővel csak nőni fog.