Matematikai eljárások az iparnak
Ipari matematikai tudományos projektet valósít meg csaknem 1,4 milliárd forint költséggel 2020-ig a győri Széchenyi István Egyetem mint konzorciumvezető a Debreceni Egyetemmel és a Szegedi Tudományegyetemmel közösen.

 

A program keretében elsősorban a járműiparnak és a gyógyszeriparnak dolgoznak ki hasznosítható matematikai eljárásokat. A célirányosan kutatott és kifejlesztett matematikai módszerek a jármű- és az egészségipar kihívásainak megoldásában az innováció hajtómotorjai, mivel a virtuális fejlesztéseknek például az egyik fő komponensét adják.

A projekt fő célja a Magyar Ipari és Innovációs Matematikai Szolgáltatási Hálózat intézményi szervezetének korszerű kiépítése egy közös ipari hasznosítási szervezet, kutatóközpont és képzési program kialakításával. Emellett a tervek szerint az ipari felhasználók igényei alapján, közreműködésükkel hosszú távú stratégiai tervet és egyablakos matematikai szolgáltatási rendszert dolgoznak ki.

A program keretében létrehozzák a HUNIMAT kutatóközpontot, amelyben ipari innovációs feladatok beazonosított matematikai tartalmát fogják kutatni, a kutatási tervek nyílt megversenyeztetésével és zsűri általi értékelésével. A nyertes projektek kiemelten fiatal kutatókat alkalmaznak, ezzel is lehetőséget nyitva számukra a magyar felsőoktatásban. Az eredmények ipari hasznosításának további részei vállalati, vagy más külső források bevonásával történik majd.

GigaDevice mikrokontrollerek - a GPIO és az ADC programozása
A GigaDevice GD32ARM Cortex RISC MCU sorozat architektúrájának, valamint a mikrokontroller családhoz kapható kiértékelő és kezdőkészlet ismertetése után most bemutatjuk, hogy miként lehet ezekkel az eszközökkel megkezdeni a munkát a CrossStudio for ARM 4.1. fejlesztőrendszer használatával.
Messze még a teljes értéklánc összekapcsolása
Az Oracle kutatása szerint a gyártók elsősorban belső folyamatokra koncentrálnak az ipar 4.0 projektek kapcsán, a beszállítókkal, ügyfelekkel összehangolt adatkapcsolatok még hátra vannak.
A jó példa is lehet ragadós
Szakértő partnerek által szervezett ingyenes rendezvény a hotmelt berendezések, ragasztóanyag-adagoló rendszerek és festéstechnológiák területén.
A decentralizált energiapiacon bárki lehet szolgáltató
A megújuló energiaforrások és az IoT eszközök fokozott előtérbe kerülésével az energia-előállítás, -tárolás és -felhasználás hatalmas átalakuláson megy keresztül.
Kibervédelem az ipari üzemek számára
A Siemens következő generációs tűzfalainak (NGFW) alkalmazásával fokozott védelmet biztosít a számítógépes támadások ellen a gyártó- és feldolgozó szektorban tevékenykedő iparvállalatok számára.