Jövőre ismét Electrosub
Az elektronikai iparra fókuszáló üzleti és szakmai fórum már első megrendezésekor bebizonyította létjogosultságát.

 

A hiánypótló és valós igényekre épülő esemény folytatása további sikert hozott, a látogatók száma, és a lefoglalt nettó kiállítási terület egyaránt 40 százalékkal nőtt. A kiállítók és látogatók, arra a kérdésre, hogy részt vennének-e újra az Electrosubon, szinte kizárólag igennel feleltek.

A 2019-es rendezvényen 97 kiállító – köztük 22 szponzor – mutatkozott be 12 országból, nettó 1300 négyzetméteren. A konferencián 42 előadás hangzott el, neves hazai és külföldi előadók tolmácsolásában. Az eseményt 1500 szakmai látogató tekintette meg. Az Electrosub felett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter fővédnökséget, Birkner Zoltán a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke védnökséget, vállalt.

A konferenciát és kiállítást kísérő események színesítettek. A rangos amerikai szakmai szervezet, az IPC (Association Connecting Electronic Industries) forrasztási versenyt rendezett a helyszínen. Az IPC/Europe igazgatója Philippe Leonard, aki személyesen is jelen volt, elismerően nyilatkozott, miszerint a budapesti verseny volt a legsikeresebb, a legtöbb részvevőt felvonultató verseny egész Európában.

 

 

Az Electrosub fiatal tehetségeknek, a jövő szakembereinek is biztosított bemutatkozási lehetőséget.  A kiállítás érdekes színfoltja volt, a XXII. Országos Elektronikai és Konstrukciós Verseny díjnyertes pályaműveinek standja. A konstrukciós versenyre a hazai szakgimnáziumok és külhoni szakképzéssel foglalkozó intézmények tanulói nevezhettek.

A korábbi rendezvények sikerére alapozva az Electrosub 2021 áprilisában ismét megrendezésre kerül.

A bevált koncepció folytatódik, de újdonságokra is lehet számítani. Az esemény két alappillére, továbbra is a konferencia és a köré épülő kiállítás, amelyek kölcsönösen erősítik egymást, komplex üzleti és szakmai eseményt kínálva a piac szereplőinek. A konferencia programot a szponzorok/kiállítók által előterjesztett és szakmai szempontok alapján összerendezett előadások képezik. A konferencia közvetlen a kiállítás mellett két külön teremben, párhuzamosan, szabad átjárással zajlik.

Akik a rendezvény honlapján előregisztrálnak, vagy a kiállítók és szponzorok meghívására érkeznek, díjmentesen hallgathatják meg a nekik tetsző előadásokat, és tekinthetik meg a kiállítás. Ezáltal az Electrosub nem más, mint egy élettel teli, nyüzsgő fórum, ahol a szakemberek kilépve a virtuális világból szemtől szembe adnak választ a szakmai kihívásokra és folytatnak üzleti megbeszéléseket. Ennek jelentősége most különösen felértékelődik. Az Electrosub 2021 épít a hagyományokra, de meglepetéseket is tartogat, ami jelenleg előkészítés alatt van.

További információ és kapcsolat:  www.electrosub.com ,     info@electrosub.comfacebook.com/electrosub

Budapest nagy részén hamarosan elérhető az 5G szolgáltatás
A következő hetekben Budapesten és a környékén is elérhető lesz a Vodafone kereskedelmi 5G hálózata mintegy 200 új bázisállomás bekapcsolásával.
Újragondolt kiberbiztonsági stratégia
Az ipari rendszerek és folyamatok automatizálásához elengedhetetlen kiberbiztonsági felülvizsgálatuk, különösen, hogy ezen technológiák más információbiztonsági megközelítést igényelnek, mint a hagyományos IT-rendszerek.
A vállalatok külön kezelik a humán- és a technológiai erőforrások kihívásait
Emellett kevesen foglalkoznak a munkavállalók technológiai képességeinek tudatos továbbfejlesztésével – derült ki a Deloitte ezévi HR kutatásából.
Nő az igény a megújuló energia megoldások iránt
Dacára a koronavírus-járvány hatásainak, a fenntartható energetikai megoldások iránti érdeklődés felfutását várja az európai nagyvállalatok többsége az ipari szektorban a következő egy-másfél évben.
A magyar IT fejlesztőket a sikervágy motiválja
A Stylers információ-technológiai cégcsoport tavasszal a hazai vállalatvezetők körében készített felmérést, melyből kiderült, hogy bár a döntéshozók többsége elkötelezett a digitális transzformáció iránt, mégis komoly kihívást jelent számukra a megfelelő informatikai szakértelem hiánya.