Jövőbe mutató kutatások az önvezető autóktól az ipari robotokig
Átadták Magyarország első mesterséges intelligencia ipari tanszékét a Bosch és az ELTE együttműködésében.

 

A magyarországi Bosch csoport támogatásával és partnerségével az ELTE Informatikai Karán átadták Magyarország első mesterséges intelligencia ipari tanszékét. Az ELTE-Bosch Mesterséges Intelligencia Tanszék jövőbe mutató innovációs tevékenységével még kézzelfoghatóbbá teszi a hazai felsőoktatás és az ipari kutatás-fejlesztés stratégiai kapcsolatát.

„Meggyőződésünk, hogy a leginnovatívabb nemzetközi vállalatok és a felsőoktatás együttműködése Magyarország számára kiemelten fontos, hiszen így egyre magasabb hozzáadott értékkel lehetünk jelen a gazdasági értékláncban, és az ország munkahelymegtartó képessége is jelentősen növekedhet a befektetésekért folyó globális versenyben” – emelte ki a megnyitón Dr. Szászi István a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban.

Egyedülálló innovációs ökoszisztéma a Boschtól

A Bosch csoport fontos partnerként tekint a hazai egyetemekre nemcsak a mérnök- és informatikusképzés, hanem a közös kutatás-fejlesztés területén is. Magyarország egyik legnagyobb munkaadójaként a hazai vállalat az elmúlt években országosan több egyetemmel is szoros, hosszú távú szakmai partnerséget alakított ki. A Bosch felsőoktatási együttműködéseinek keretében a hazai egyetemek közvetlenül is bekapcsolódhatnak az ipari innováció nemzetközi folyamataiba, így az akadémiai szektor még aktívabban vehet részt a jövő technológiájának formálásában.

 

Az ELTE-Bosch Mesterséges Intelligencia Tanszék jövőbe mutató innovációs tevékenységével még kézzelfoghatóbbá teszi a hazai felsőoktatás és az ipari kutatás-fejlesztés stratégiai kapcsolatát( Forrás: Bosch).

 

Az ELTE Informatikai Karán az innováció és az alkalmazásközpontú szemléletmód eddig is szervesen épült be a kiváló alapkutatásba és vált annak fő katalizátorává. Ez szilárd szakmai alapot biztosít az innovációban érdekelt, tudásintenzív vállalatok, így a Bosch csoport számára, növelve a gyorsan változó technológiai környezetben az üzleti versenyképességet.

„Az egyetemek modernizációja napjaink egyik kulcskérdése, nagy múltú tudományegyetemi karként különösen fontos küldetésünknek és felelősségünknek tartjuk a társadalmi és gazdasági értékteremtést, a 3. generációs kutatóegyetemi modell keretében. Karunk ebben a keretben nemzetközi színtéren is elismert innovációs eredményeket mutat fel. Nagy hagyományokra visszatekintő mesterséges intelligencia kutatásaink, a világ 500 legjobbja közé rangsorolt informatikusképzésünk, a Bosch csoporttal folytatott K+F+I együttműködéseink teremtették meg az alapot ahhoz, hogy a mai napon felavathassuk az ELTE-Bosch Mesterséges Intelligencia Tanszéket” – mondta el Dr. Horváth Zoltán, az ELTE Informatikai Karának dékánja köszöntőbeszédében.

Jövőbe mutató kutatóbázis és tudásközpont

A Bosch itthon és nemzetközileg is komplex felsőoktatási együttműködéseket, innovációs ökoszisztémát épít, amely kölcsönös előnyöket hordoz az egyetemi partnerek és a vállalat számára egyaránt. A Bosch és az ELTE együttműködésében az egyetemi hallgatók gyakorlati szempontból még relevánsabb, még versenyképesebb tudást, innovációs-üzletfejlesztési ismereteket szerezhetnek, miközben a Bosch kutatás-fejlesztési munkája is számos értékes eredménnyel gazdagszik, az ELTE mesterséges intelligencia képzési programjai pedig igazodnak a változó ipari igényekhez.

Az önvezető autóktól az ipari robotokig

Az ELTE-Bosch Mesterséges Intelligencia Tanszéken gyakornoki, ösztöndíj- és doktori programok valósulnak meg, egyebek mellett az önvezető járművek, az ipari automatizáció, a gépi látás vagy az emberi agyműködést leképező neurális hálók területén. A Bosch és az ELTE egyik legizgalmasabb közös kutatási területe a Level 4 és 5 szintű önvezetést támogató rendszerek fejlesztése, ahol a gépi intelligencia már teljes mértékben, emberi felügyelet és beavatkozás nélkül át tudja venni a járművek biztonságos irányítását.

Modern egyetemi tér a Bosch filozófiája mentén

A Bosch nemcsak az ipari hátteret és tudást biztosítja az új tanszék számára, hanem annak fizikai megvalósításában is segítséget nyújtott. Így a lágymányosi Duna-parton a hazai felsőoktatásban példa nélküli, modern kutatási környezet, új típusú egyetemi tér jött létre, összhangban a Bosch „New Way of Working” megközelítésével. A megújult, 400 négyzetméteres tanszéken tantermeket, rugalmasan használható kutatói munkaállomásokat, kollaborációs teret, workshop szobát és könyvtárhelyiséget is kialakítottak.

A Bosch térszervezési elvei mentén megálmodott új tanszéki helyszín kialakításának legfontosabb szempontja az volt, hogy a legtöbb funkció egy helyen és könnyen elérhető legyen, emellett segítse az együttműködést, a közös gondolkodást a hallgatók, oktatók, egyetemi és ipari kutatás-fejlesztési szakemberek között.

(Képek forrása: Bosch)

(Címlapkép: Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban beszédet mond az ELTE-Bosch Mesterséges Intelligencia Tanszék átadóján.

Modern megoldások ipari csőtartókra, hazai kivitelezésben
Az ESZO Kft. a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében a GINOP 2.1.7-15-2016-00764 azonosító számmal nyilvántartott támogatási kérelmét támogatásra érdemesnek ítélték. A cég a projekt keretén belül kifejlesztette majd legyártotta az EMARUG gyártmány névvel ellátott csőtartó termékcsaládot.
Hiába a szándék - messze még a zéró kibocsátású IT-infrastruktúra
Bár az informatikai infrastruktúra üzemeltetése kapcsán az IT vállalkozások mintegy negyede már rendelkezik fenntarthatósági programmal, annak megvalósítását jóval kevesebben kezdték meg.
Még mindig sokan kockáztatnak nem jogtiszta szoftverekkel
A legtöbben tisztában vannak a nem jogtiszta szoftverek használatának veszélyeivel, ennek ellenére a felhasználók jelentős része még mindig nem megbízható forrásból származó programokat részesít előnyben.
Az autonóm robotok piacán erősíti pozícióját a Bosch Rexroth
A német technológiai vállalat egyre meghatározóbb szereplő az Ipar 4.0 világának térnyerését jelző és egyre markánsabb növekedést elérő autonóm mobil robotok (AMR) piacán. Ezt a tényt az utóbbi időszak két meghatározó eseménye is alátámasztja.
A jövő hálózata épül a BME Ipar 4.0 Technológiai Központban
A micro-grid rendszer fejlett energiamenedzsment szoftvereket is tartalmaz, és az oktatás segítése mellett lehetőséget kínál az új technológiák iránt érdeklődő hazai vállalkozások számára is, hogy megismerjék, milyen előnyöket kínálnak ezek a megoldások.