Ismét a legvonzóbb munkahelyek között az Audi és a Bosch
A PwC Magyarország idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai munkahelyválasztási preferenciákat, és ezúttal a fiatalok mellett a teljes munkaerőpiac igényeit feltérképezték a szakemberek.

 

Megnőtt az alapbér jelentősége a munkavállalók szemében a tavalyi évhez képest, amely így a rugalmas és kiszámítható időbeosztással együtt vezeti 2020-ban a legfontosabb munkahelyválasztási tényezők rangsorát. A Covid-járvány hatására újként került be a Top15-ös sorrendbe a biztonság szempontja, míg a várakozásoknak megfelelően csökkent a rendszeres csapatépítések népszerűsége.

A korábbi évekhez hasonlóan 2020-ban is megvizsgálta a munkahelyválasztási preferenciákat a PwC Magyarország. Az idei év egyik újdonsága, hogy ezúttal nemcsak a hallgatók és pályakezdők, hanem a tapasztalt munkavállalók elvárásait is felmérték. Szintén újdonság, hogy Magyarország mellett további tíz európai ország is részt vett a kutatásban, amely idén egy munkáltatói márkapercepció felméréssel is kiegészült. A hazai felmérésben részt vevő közel 35 ezer válaszadó 35 százaléka felsőoktatásban, míg 14 százalékuk középiskolában tanul, 50 százalékuk pedig dolgozik.

„Idén tovább bővítettük a felmérést annak érdekében, hogy a hazai vállalatok még jobban megismerhessék a potenciális munkavállalóik elvárásait. A tapasztaltabb munkavállalók felértékelődtek az utóbbi időszakban, így fontos, hogy az ő szempontjaikkal is tisztában legyenek a munkáltatók” – mondja Bencze Róbert, a PwC Magyarország People & Organisation, HR-tanácsadási szolgáltatások igazgatója.

Az alapfizetés mindennél fontosabb

A kutatás eredményei szerint a 16-28 éves korosztályban a munkahelyválasztási szempontok között három év után idén nagyot ugrott az alapbér (1.) jelentősége, míg a munkahely és magánélet közötti egyensúlyt megteremtő rugalmas munkarend és munkaidő (2.), valamint kiszámítható időbeosztás (3.) továbbra is kiemelten fontos számukra. A tavalyi év eredményeivel összevetve fontos változás, hogy a közvetlen munkatársak személye két helyet lépett előre a sorrendben (6-ról 4. helyre), megelőzve ezzel az érdekes, kihívást jelentő munkát (5.), a túlórakifizetést (6.), valamint a közvetlen felettes vezetői stílusát (7.) is.

További változás a tavalyi évhez képest, hogy új elemként került fel a listára a felsőfokú tanulmányok támogatása (10.): a fiatalok számára meghatározó szempont, hogy munkahelyük rugalmas időbeosztás vagy anyagi hozzájárulás révén támogassa a tanulmányaikat. Szintén új elemként jelent meg a munkahely biztonságának (12.) szerepe: fontossá vált a Covid alatt, hogy a vállalat felelősséget vállaljon az ott dolgozókért és gazdasági visszaesés esetén is törekedjen a megtartásukra.

Eltérőek a tapasztalt és pályakezdő munkavállalók elvárásai

A 28 év alattiakat és 28 év felettieket összehasonlítva érdekes különbségeket figyelhetünk meg: miközben az alapbér és a rugalmas munkaidő mindkét csoport számára fontos, a 28 év felettieknél ezeknek a tényezőknek még kiemeltebb a szerepe. A tapasztaltabb munkavállalóknak fontosabb a közvetlen felettes vezetői stílusa, hiszen tapasztalatból tudják, mennyire sokat számít a vezető személye a mindennapokban. Az idősebbek számára emellett a valós teljesítményen alapuló előmenetel, a távmunka lehetősége, a munkahely biztonsága, a cafeteria, valamint a bónusz is fontosabb, mint a fiataloknak.

„A kutatás eredményei rávilágítanak, hogy a vállalatoknak milyen munkahelyi tényezőkre kell figyelniük függően attól, hogy pályakezdő vagy tapasztaltabb munkavállalókat szeretnének megszólítani, a két csoport ugyanis eltérő preferenciák alapján választja ki leendő munkahelyét” – mondja Örkényi Zoltán, a PwC Magyarország People & Organisation, HR-tanácsadási szolgáltatások menedzsere.

A régiónk átmenetet képez Oroszország és Nyugat-Európa között

A PwC munkahelyi preferenciákat vizsgáló kutatása idén először kilépett Európa színpadára is. A felmérés eredményei alapján a javadalmazási rendszer igénye Oroszországban a legerősebb, a fizetéssel kapcsolatos elemek itt döntő fontosságúak a munkavállalók számára. Az orosz munkavállalók preferenciarendszerében alig jelennek meg a kooperációt, a kommunikációt előtérbe helyező elemek. Ezzel szemben Nyugat-Európában – feltételezhetően a jelentősen magasabb átlagos életszínvonalból adódóan – az alapbér csak a 4. helyen áll, ebben a régióban az érdekes és kihívást jelentő munka a legfontosabb, míg Oroszországban ez a TOP15-ben sincs benne.

Az orosz és közép-európai toplistával összehasonlítva nyugaton több kultúrával kapcsolatos elem jelenik meg, és a transzparens üzleti működéssel kapcsolatos szempontokat is magasabbra értékelik. Összességében kijelenthető, hogy a nyugat-európai válaszadók egy pozitív, kommunikációra és kooperációra törekvő munkahelyet tartanak ideálisnak, az anyagi jellegű elemek összességében másodlagos szerepet játszanak. Közép-Európa egy átmenetet képez az orosz és a nyugati preferenciarendszer között: az anyagi juttatásokkal kapcsolatos preferenciák az oroszországinál kevésbé, viszont a nyugatinál hangsúlyosabbak. A kommunikációra és kooperációra épülő, kihívást jelentő munka vágya erősebb, mint az oroszoknál, ugyanakkor elmarad a nyugati értékeléstől.

PwC 2020 Legvonzóbb Munkahelye Díj iparági kategória győztesei

Noha az idei évtől valamennyi generáció célcsoportja a PwC kutatásának, a Legvonzóbb Munkáltató Díjat továbbra is a 16-28 év közötti válaszadók szavazatai alapján ítélték oda a kérdőív szabadszavas válaszai és jelölései alapján.

Autóipari gyártó

1.     Audi Hungaria

2.     Mercedes-Benz

3.     BMW

Energetika és közüzem

1.     MOL Csoport

2.     MVM Csoport

3.     E.ON

FMCG

1.     Coca-Cola Magyarország

2.     Nestlé

3.     Unilever

Gyártó

1.     Bosch Csoport

2.     Continental

3.     LEGO

Gyógyszeripar

1.     Richter Gedeon

2.     Egis

3.     Sanofi

Pénzügy

1.     OTP Bank

2.     Magyar Nemzeti Bank

3.     K&H Bank

Kiskereskedelem

1.     Lidl

2.     IKEA

3.     Tesco

SSC/BSC

1.     Morgan Stanley Hungary

2.     Deutsche Telekom Systems Solutions Hungary

3.     BlackRock

Technológia

1.     Microsoft Magyarország

2.     Samsung

3.     IBM

Telekommunikáció és média

1.     Magyar Telekom

2.     Vodafone

3.     RTL Magyarország 

PwC 2020 Legvonzóbb Munkahelye Díj összesített 1. helyezés

Audi Hungaria

Adatok megbízható továbbítása a gyártásban
A Profinet az ipari automatizálás terén világszinten az első számú Ethernet-alapú kommunikációs megoldás.
Az e-mailek védelme nem ér véget egy erős jelszóval
A modern üzleti kommunikáció alapját képező elektronikus levelezés továbbra is a rosszindulatú programok terjesztésének egyik leghatékonyabb és legelterjedtebb csatornája.
Virtuális gumiabroncs-fejlesztés eredménye a Lamborghini Hurricán STO kiemelkedő teljesítménye
A Lamborghini a Bridgestone-t bízta meg a 2021-ben piacra kerülő Huracán STO szuperautója egyedi abroncsainak fejlesztésével.
Manufacture IT 2020: mehet-e a gyártás online?
Idén virtuális formában jelentkezik a Manufacture IT konferencia, amely a hazai gyártóipar digitalizációjának segítését tűzte ki célul.
Egységes automatizációval állhat talpra az ipar
Évente mintegy 20-30 milliárd dollárt költenek az ipari felhasználók az automatizációs rendszereik szervizelésére, karbantartására, azonban ennek az összegnek a túlnyomó többsége megtakarítható lenne, ha egységes automatizálási megoldásokat alkalmaznának – állapítja meg az ARC Advisory Group elemzése.