Hálózatba kötött gyártás
Négyéves kutatási, fejlesztési, és innovációs projekt indult a Magyar Suzuki Zrt. vezetésével, az 5,3 milliárd forint értékű fejlesztéssel továbbfejlesztik a gyár logisztikai és gyártási rendszerét, és minden eddiginél korszerűbb prototípust fejlesztenek.

 

A projekt megvalósításához 2,712 milliárd forint saját forrás áll rendelkezésre, amit az Európai Unió 2,596 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással dupláz meg. A fejlesztéssel az autógyárból, egyetemekből, non-profit kutatóhelyből és beszállítókból innovációs hálózat jön létre. A megvalósítás során a tervek szerint az esztergomi autógyárban hálózatba kapcsolják a hegesztőrobotokat, hatékonyabbá teszik a gyáron belüli, illetve a gyárat és a beszállítókat összekapcsoló logisztikai rendszert, előkészítik a lézerhegesztés bevezetését, valamint új, kiváló műszaki tulajdonságú, költségtakarékos polimereket fejlesztenek a gépkocsigyártáshoz.

A fejlesztések eredményeként a gyár korszerű, versenyképes, biztonságos tesztelt prototípust állít elő, amelynek súlya kicsi, fogyasztása és környezetterhelése csekély, karbantartási és javítási igénye minimális, széleskörű kényelmi és egyéb szolgáltatásokat nyújt a vezető és az utasok számára, továbbá a benne felhasznált anyagok 95 százaléka újrahasznosítható. A támogatási szerződést aláíró konzorcium tagjai a Magyar Suzuki Zrt. mellett a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., a PEMÜ Műanyagipari Zrt., valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem.

Korábbi tájékoztatása szerint a Magyar Suzuki Zrt. 2015-ben 1,976 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el, 28 százalékkal haladva meg az előző évit. Az export-értékesítés 2015-ben 1,854 milliárd euró volt. A Suzuki az elmúlt 25 év alatt 1,7 milliárd eurót ruházott be magyarországi érdekeltségébe.

Az innovatív megoldások szakértője
Az ideális megoldás a Mach-Tech kiállításon várja Önt! Látogasson el 2017. május 9-12. között az Ipar Napjai - Mach-Tech kiállításokra és ismerkedjen meg a Hitachi-KAWADA következő generációs robotjával!
Kutatói hálózat hat milliárdból
Korszerű anyagok, modern anyagtechnológiák, valamint intelligens irányítási és automatizálási rendszerek kifejlesztését kezdi meg uniós forrásból a Miskolci Egyetem (ME) több ipari céggel.
A jövő utcája
A világ technológiai újdonságait, a közeljövő áttörő innovációit mutatja be A jövő utcája elnevezésű ingyenes kiállítás Budapesten április 22-én és 23-án. A tárlatot az idei CRAFT szoftverfejlesztői konferenciához kapcsolódóan rendezik meg a fővárosi Madách téren.
I4.0 Update
A Rexroth legújabb megoldásával régi gépeit könnyen ipar 4.0-ra alkalmassá teheti. Homburgban, a Rexroth saját gyárában már a tesztüzem alatt 25 százalékkal csökkentek a meghibásodásból adódó költségek.
Az adatkezelők felelőssége
Jövő májusban lép hatályba az Európai Parlament és a Tanács Általános Adatvédelmi Rendelete (General Data Protection Regulation, röviden GDPR), amely máris komoly fejtörést okoz a cégvezetőknek Magyarországon is.