Gépi tanulással az adathalászok ellen
Tűt keresni a szénakazalban. Leginkább így jellemezhető az a folyamat, amellyel kiszűrhetők a belső fenyegetések, például a bizalmas adatokat kiszivárogtató alkalmazottak vagy a bosszút forraló rendszergazdák.

 

Lehetetlen mindent szemmel tartani és ellenőrizni akár manuális módszerekkel, akár hagyományos szoftverekkel próbálkozunk. A Micro Focus szakértői a mesterséges intelligenciára és a gépi tanulásra bízzák a visszaélések felderítését és a tettesek nyakon csípését – még mielőtt megtörténne a baj. A rosszindulatú alkalmazottak és belső támadók óriási károkat okozhatnak, ahogyan azt nemrégiben a McAfee is megtapasztalhatta.

A cég kénytelen volt beperelni korábbi alkalmazottait, mivel azok üzleti titkokat és bizalmas adatokat próbáltak kicsempészni és átjátszani egy versenytársuknak. A kanadai Desjardins hitelszövetkezet pedig túl későn észlelte, hogy egy rossz szándékú alkalmazottja bizalmas információkat gyűjt az ügyfelekről, és engedély nélkül megosztja azokat külső féllel. A szivárgás összesen 4,2 millió klienst érintett.

Sok adat közt elvész a tettes

Az ilyen esetek nem ritkák, ezt támasztja alá a Micro Focus támogatásával készült 2018-as Insider Threat Report is. A kutatás szerint az IT-biztonsági szakértők 90 százaléka elismeri, hogy vállalata sebezhető a belső fenyegetésekkel szemben. A szakemberek kétharmada attól tart leginkább, hogy az alkalmazottak áldozatul esnek valamilyen phishing támadásnak, és a támadók a gyanútlanul kiadott információk birtokában észrevétlenül beszivároghatnak a rendszerbe.

A második legnagyobb kockázatot a jelszavak jelentik: az IT-biztonsági szakértők 56 százaléka azt is komoly veszélynek tartja, ha a felhasználók gyenge kódokat használnak, vagy ugyanazokat a jelszavakat használják több helyen. Ez ugyanis megkönnyítheti a kiberbűnözők dolgát, akik be akarnak törni a cég infrastruktúrájába.

Ha a támadók már bejutottak, akkor rendszerint kerülik a feltűnést, és észrevétlenül keresik a lehetőséget a károkozásra, például kémkedésre vagy adatlopásra. Így rendkívül nehéz időben észlelni és elhárítani a támadást. Pedig mindig vannak árulkodó jelek, ezeket azonban lehetetlen kiszúrni az összetett rendszerek, illetve az óriási mennyiségű esemény és adat rengetegében. Legalábbis az emberek számára lehetetlen.

A felmentő gépsereg

A Micro Focus szakértői szerint a gépeket kell segítségül hívni, ha olyan sok eseményt kell szemmel tartani és elemezni, hogy az már hagyományos informatikai megoldásokkal nem megoldható. Ezért a cég nemrégiben felvásárolta a mesterséges intelligenciával és gépi analitikával foglalkozó Intersetet, így egy különleges új technológiát tehetett elérhetővé a biztonsági információ- és eseménykezelő megoldásában, az ArcSightban.

Az eszköz képes elemezni a vállalat naplókezelő programja által gyűjtött adatokat, és gépi tanulás segítségével azonosítani a szokatlan és gyanúra okot adó tevékenységeket. A vállalatok így könnyen megkülönböztethetik a felhasználók álcája mögé bújt kibertámadókat a mindennapi munkájukat végző alkalmazottaktól.

Gyanús aktivitás lehet például, ha egy alkalmazott – rá korábban nem jellemző módon – késő éjszaka dolgozik, esetleg nagyobb mennyiségű céges fájlt küld át magának e-mailben a privát címére. Szintén bizalmatlanságra adhat okot, ha valaki olyan, bizalmas adatokat tartalmazó fájlokat nyit meg és másol, amelyek nem szükségesek a napi munkájához, például vállalati stratégiai dokumentumokat, szellemi tulajdonnak számító anyagokat vagy éppenséggel érzékeny pénzügyi információkat.

Egy-egy ilyen tett elsikkadhat a több millió esemény és tevékenység között. Az ArcSight azonban ekkora tömegben is képes kiszűrni ezeket a gépi tanulással. Ráadásul a fals pozitív találatok száma rendkívül alacsony. Ennek köszönhetően a vállalatok kevesebb szakértővel is megfelelő védelmet biztosíthatnak rendszereiknek, hiszen csak az igazán fontos és figyelmet érdemlő esetekkel kell foglalkozniuk.

A járvány idején is segítenek a térinformatikai alapú megoldások
A járványügyi veszélyhelyzetben a közműszolgáltatások ellátási biztonsága kiemelten fontos az állami és közigazgatási szektor számára egyaránt. Az is egyértelmű, hogy ebben a helyzetben rendkívüli módon megnő a digitalizáció jelentősége!
Biztonságos és stabil az oxigénellátás
Az ipari és egészségügyi gázok szakértőjeként a Messer Hungarogáz több mint 140 hazai egészségügyi intézményt lát el különféle gázokkal közel 20 felhasználási területen.
Office helyett Microsoft 365
Április 21-től a Microsoft 365 néven válik elérhetővé az új O365. A névváltást elsősorban az indokolja, hogy az eddigi irodai alkalmazások – a mesterséges intelligencia erőteljes használatának köszönhetően – munkahelyi és életvezetési tanácsadókká lépnek elő.
Az email a kiberbiztonság legsebezhetőbb pontja
Továbbra is az emaileken keresztül érkezhet a legtöbb kibertámadás az informatikai rendszerek ellen - derül ki a Cisco legfrissebb globális kiberbiztonsági kutatásából.
3D nyomtatott eszközökkel veszik fel a harcot a vírussal szemben
Arcvédő pajzsokat és tenyér használata nélküli ajtónyitó segédeszközöket adományoz több intézménynek a 3D eszközöket gyártó CraftUnique.