Electrosub, a találkozás élménye és hasznossága
Szeptember 30-án zárta kapuit az Electrosub Konferencia és Kiállítás, ami hosszú idő után először tette lehetővé, a szakemberek, a kiállítók, a látogatók, a konferencia résztvevők számára, hogy kilépve a virtuális világból, személyesen, a kihívásokra megoldásokat keresve és kínálva, szakmai megbeszéléseket, üzleti tárgyalásokat folytassanak.

 

Az eseményen 24 kiállító vett részt, a magyar vállalatok mellett, német, osztrák, olasz és bosnyák cégek is bemutatkoztak. A konferencián 23 előadás hangzott el neves külföldi és hazai előadók tolmácsolásában. A bemutatott termékek és az előadások témái az elektronika, az automatizáció, a digitális transzformáció, az AI, IoT témaköröket érintette. Az esemény az Ipar 4.0 jegyében zajlott. A rendezvényt 500 szakember tekintette meg, a színvonalat tükrözi, hogy a látogatók 25 %-a első számú döntéshozó, 82%- uk cége döntéseiben meghatározó szerepet betöltő szakember volt.

A kiállításon nagy sikerrel mutatkozott be a BME Ipar 4.0 Technológiai Központ, akik most először léptek ki az egyetem keretein kívül. A Központ célja, hogy Magyarországon minél több korszerű, a globális piacokon is versenyképes vállalat működjön az Ipar4 technológiák minél szélesebb körű alkalmazásával.

 

 

Szemléletformáló interaktív szcenárióikon keresztül az érdeklődők betekintést nyerhettek a digitális átalakulás előnyeibe. A rendezvény érdekessége egy Formula 1-es autó volt, amit a BME egyetemistái készítettek, az általuk épített versenyautóval az egyetemek között zajló versenyeken szerepelnek.

Az esemény egyik arany szponzora, a Redel Elektronika Kft., által meghirdetett csatlakozás szerelési versenyt is nagy érdeklődés övezete, a jelentkezők folyamatosan sorban álltak a standon. A kihívást 38 főnek sikerült teljesíteni. A legfiatalabb versenyző 16 éves ipari tanuló, a legidősebb 73 éves nyugdíjas szervízműszerész volt. Közülük a leggyorsabb és egyben az első helyezett, Patrik Polena, fejlesztőmérnök lett.

A személyes találkozások mindenki számára élményt és egyben hasznos szakmai és üzleti időtöltést jelentettek.  A szakma szolgálatában az Electrosub a jövőben is fórumot kínál ehhez. Az Electrosub programfüzet-katalógusának digitális változata a honlapon itt tekinthető meg.

Ismét nagyszabású beruházásba kezd a Schaeffler Szombathelyen
A Magyarországon 3 gyárat üzemeltető és közel 5000 főt foglalkoztató globális autóipari és ipari beszállító cég kevesebb mint két hónappal azután, hogy átadtak egy tisztán e-mobility gyárat Szombathelyen, máris újabb, több mint 5 milliárd forint értékű beruházást indít a városban.
A digitális átállás a villamos hálózatokat is elérte
Világszerte 167 millió háztartás, 23 millió vállalkozás lehet képes 2050-ig arra, hogy saját maga is tiszta energiát termeljen.
Hidrogéntechnológia a hazai vasúti közlekedésben
Az Alstom és a MOL szándéknyilatkozatot írt alá a technológia alkalmazásának vizsgálatára. Az együttműködés Magyarország vasúti közlekedésének egy új korszakát, a nettó zéró kibocsátás megvalósulását jelentheti.
Mit hoz 2022 a vállalkozások számára?
Az év vége közeledtével az üzleti életben is megkezdődik a 2022-re kitűzött célok megfogalmazása és a stratégiai tervezés. A folytonos bizonytalanság miatt még a legnagyobb piaci szereplők is fenntartásokkal tekintenek a jövőbe, miközben a kis- és középvállalkozások számára gyakran valóban a lét a tét.
Hazai fejlesztésű sugárzásmérő védi az űrhajósokat
Az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont (EK) által vezetett nemzetközi konzorcium fejleszti a Gateway Hold körüli űrállomás sugárzásmérő rendszerének kísérleti egységét.