Dell EMC PowerStore: gyártás az adatok erejével
A vírushelyzet minden bizonytalansága között sem férhet hozzá kétség, hogy a szemünk előtt kibontakozó, új korszakban a digitalizációjukat felgyorsító vállalatok számíthatnak sikerre. Intelligens és alkalmazkodó tárolóként a Dell EMC PowerStore ebben sokat segít, mert az átalakulás belső mozgatóereje az adat.

 

Vegyes érzelmekkel tekintenek a jövőbe a gyártóipar szereplői, tárta fel a Deloitte iparági előrejelzése (2020 Manufacturing Industry Outlook). A tanácsadó felmérése szerint a vállalatok közel harmada (32,1 százalék) borúlátó a továbbiakat illetően, ami azt jelenti ugyan, hogy bő kétharmaduk (67,9 százalékuk) továbbra is optimista, de ez az arány jelentős csökkenést mutat a tavalyi 93,9 százalékhoz képest.

A Deloitte szerint a portfólió optimalizálásától az ellátási láncok megerősítéséig a gyártó vállalatok hatékonyságukat, agilitásukat és rugalmasságukat, méretezhetőségüket fokozzák, hogy nagyobb üzleti állóképességgel alkalmazkodhassanak a vírushelyzetben gyökeresen megváltozott körülményekhez, amelyek minden bizonnyal tartósan átrendezik a piaci környezetet – ráadásul eközben társadalmi szerepvállalásukról, a fenntartható és etikus működést célzó stratégiájuk megvalósításáról sem feledkezhetnek meg, mivel megítélésük egyre inkább ezen is múlik.

Mindehhez a digitális technológia nélkülözhetetlen segítséget ad a gyártó vállalatoknak. A negyedik ipari forradalom jegyében telt az elmúlt tíz év is, így a gyártó vállalatok mostanra hálózatba kapcsolt világunk oszlopos tagjaivá váltak, és a technológia az okos termékektől kezdve az automatizáláson át az analitikával támogatott döntéshozásig kulcsszerephez jut működésükben. Nagy lehetőség ez a mostani helyzetben, amikor a további sikeres digitalizáción múlhat akár a vállalatok fennmaradása is, azonban a transzformáció maga sem egy kihívásoktól mentes folyamat.

Adatvezérelt átalakulás nagyobb sebességgel

Rávilágított erre a Dell Technologies friss globális felmérése (2020 Digital Transformation Index) is, amely szerint a COVID-19 pandémia hatására a vállalatok felpörgették digitalizációs projektjeiket, és pár hónap leforgása alatt akkorát léptek előre az átalakulás útján, mint amekkora előrehaladást jellemzően pár év munka eredményeként mutattak fel a korábbiakban.

Indexében a Dell Technologies kétévente térképezi fel a digitális transzformáció állapotát a világ valamennyi régiójában, az alapul szolgáló felmérésben idén 18 ország 4300 közép- és nagyvállalati vezetője vett részt. Válaszaik alapján 10 vállalat közül nyolc nagyobb sebességre váltott digitalizációs projektjeinek megvalósításában, és ugyanekkora azok tábora is, akik a technológiával párhuzamosan az üzlet területén is újítanak, üzleti modelljeiket átalakítják.

Beruházásaik fő területei között a vezetők a kibervédelmet és az adatbiztonságot emelték ki elsőként (61 százalék legutóbb vagy projektet zárt ezen a téren, vagy annak záró szakaszában jár), amit szorosan követ az adatmenedzsment és analitika (56 százalék). Sok beruházás irányul a digitális munkahely és a többfelhős környezet kialakítására, igény szerinti szolgáltatások bevezetésére, és az adatintenzív dolgok internetét – közelebbről a peremhálózatot, a mesterséges intelligenciát és az 5G kommunikációt – is a digitalizáció fontos területeként kezeli a vállalatok harmada.

Meglehet, a világjárvány katalizátorként hatott a digitalizációra, a transzformáció folyamán szinte minden vállalatnak számos akadályt kell leküzdenie, a válaszadók 94 százaléka ugyanis erről számolt be. A megkérdezettek leginkább a kiberbiztonság, a személyes adatok és a magánélet védelme miatt aggódnak, ebben látják a legnagyobb kihívást, amelyet a 2016-os felmérésben még az ötödik helyre soroltak. A kellő pénzügyi erőforrások hiánya kényelmetlen korlátok közé szoríthatja a digitalizációs törekvéseket, a vezetők ezt mindkét korábbi felmérésben a legnagyobb nehézségek között említették, idén második a listán. Az adatáradat kezelése és a releváns információk kinyerése azonban a két évvel ezelőtti, nyolcadik helyről nagyot ugorva mostanra dobogós lett, a válaszadók idén már ezt emelték ki a digitális átalakulás harmadik legnagyobb kihívásaként.

PowerStore: okosan alkalmazkodó tároló

Minthogy a vállalatoknak a hagyományos alkalmazásoktól kezdve az adatelemzésig folyamatosan egyensúlyozniuk kell a mind nagyobb terhelés támogatása, valamint a meglévő informatikai infrastruktúra lehetőségei és a költségkorlátok között, a mostani helyzetben beruházásaikat is átfókuszálják. A megkérdezett vezetők 89 százaléka belátja, vállalatának gyorsabban és rugalmasabban méretezhető, agilisebb IT infrastruktúrára van szüksége ahhoz, hogy minden eshetőségre felkészülten, hatékonyan kezelje a mégoly hirtelen bekövetkező, nagy horderejű változásokat is.

 

 

A Dell EMC PowerStore tárolómegoldása az automatizálást és a következő generációs technológiákat egy új szoftverarchitektúrával egyesíti, ezzel olyan infrastruktúrát biztosít, amellyel a szervezetek sikerrel átléphetik az említett akadályokat, és megválaszolhatják az adatok korszakában felmerülő kihívásokat. Megerősíti ezt az International Data Corporation elemzője is:

– Informatikai infrastruktúrájuk modernizálásához a szervezeteknek olyan technológiákra kell áttérniük, amelyek egyszerűsítik az üzemeltetést, kiiktatják az összetett folyamatokat, és az exponenciális adatnövekedéssel párhuzamosan képesek fejlődni – mondta Eric Burgener, az IDC infrastruktúra-rendszerekért, platformokért és technológiákért felelős csoportjának kutatásvezető alelnöke. – A Dell EMC a PowerStore fejlesztésénél infrastruktúra-központú szemléletet alkalmazott, és olyan platformot hozott létre, amely megfelel napjaink informatikai kihívásainak, miközben kellően rugalmas és bővíthető ahhoz, hogy a jövőben felmerülő igényeket is kiszolgálja.

A kiugró teljesítményt tartóssággal és optimális költségekkel egyensúlyozó PowerStore hat kilences, azaz 99,9999 százalékos rendelkezésre állású, vertikálisan és horizontálisan (scale-up és scale-out módon) is bővíthető, segítségével a vállalatok gyorsabban elérhetik adataikat, és az alkalmazások teljesítményét is javíthatják, így sokkal rövidebb idő alatt hozhatnak tájékozott döntéseket, illetve intézkedhetnek.

Programozható infrastruktúrájával a PowerStore egyszerűsíti az alkalmazásfejlesztést, az üzembe helyezéshez szükséges időt pedig napokról másodpercekre csökkenti a VMware integrációjával, valamint olyan piacvezető felügyeleti keretrendszerek támogatásával, mint a Kubernetes és az Ansible. A beépített gépi tanulás intelligensen automatizálja és felpörgeti az olyan munkaigényes folyamatokat is, mint a kötetek elhelyezése és mozgatása, a terheléselosztás és a problémamegoldás. A folyamatosan működő deduplikációval és tömörítéssel eközben a vállalatok negyedére csökkenthetik a tárolt adatmennyiséget, amivel jelentős kapacitás- költségmegtakarítást érnek el.

A tárolóhoz tartozó szolgáltatások révén a vállalatok meglévő felhőstratégiájukkal összhangban helyezhetik üzembe a PowerStore-t. A Dell EMC Cloud Storage Services a tárolót közvetlenül összekapcsolhatja az Amazon Web Services, a Microsoft Azure és a Google Cloud nyilvános felhőszolgáltatásaival, közöttük a VMware Cloud on AWS-t használó DraaS szolgáltatással is az adatok katasztrófatűrő helyreállításához. A Dell EMC Future-Proof Program részeként az Anytime Upgrades szolgáltatáson keresztül pedig a vállalatok a későbbiekben is frissíthetik a PowerStore vezérlőit, és növelhetik teljesítményét, kapacitását, ami hosszabb távon is megvédi beruházásuk értékét, és megkönnyíti a platformok közötti migrálást, az üzlet jövőbeni igényeinek kiszolgálását.

A digitális gazdaság gyors növekedését hozta a járványhelyzet
Majdnem kétszer olyan gyorsan nőtt Kelet-Közép-Európában a digitális gazdaság a pandémia első öt hónapjában, mint az elmúlt két évben – olvasható a McKinsey legfrissebb elemzésében.
The Super Engineer - játékkal népszerűsítenék a természettudományokat
Tény, hogy ma még a fizika, a kémia, a matematika, a biológia, vagy az informatika nem azok közé a tantárgyak közé tartozik, amelyeket a diákok többsége a kedvencek között említ.
Új, Androidon terjedő kémprogramot fedeztek fel
Ismét kiderült, mennyire fontos, hogy a felhasználók minden platformon használjanak megbízható és hiteles védelmi szoftvert.
Milyen a digitálisan felkészült vállalkozó?
Egyre jellemzőbb, hogy az interneten keresünk szakembert, szerelőt, akitől fokozottabb, elsősorban a megbízhatóságáról tanúskodó digitális jelenlétet várunk el – derül ki az NRC legújabb, a Telekom számára készített reprezentatív felméréséből.
A legfontosabb adatkezelési irányelvek járvány idején
A koronavírus járvány meglehetősen átírta a mindennapokat olyan új intézkedések bevezetésével és fenntartásával, amelyek a munkavállalók egészségének védelmét, és ezen keresztül a vírus terjedésének megakadályozását szolgálják.