Lézertechnológia

Amada Solution Days 2018
Az intelligens gyár nem a jövő, már itt van! Vegyen részt az év első Amada kiállításainak egyikén, amelyen elsők között ismerkedhet meg a japán gyártó legújabb, Ipar 4.0-t előtérbe helyező technológiáival és eszközeivel!
Elismerik az Unió lézerkutatási programját
Az amerikai Tudományos, Mérnöki és Orvosi Akadémiák (NASEM) ultragyors lézerekről szóló tanulmánya példaként állítja az Egyesült Államok elé az európai Extreme Light Infrastructure (ELI) programot, amelynek egyik pillére Szegeden valósul meg.
Már üzemel az első lézerberendezés
A szegedi ELI-ALPS nyolc nagy lézerrendszere közül három már megérkezett, és az egyik esetében a helyszíni tesztüzem is sikeresen lezajlott.
Kezdődhetnek a röntgenlézeres kísérletek
Előállította az első felvillanásokat a világ leghosszabb szupravezető lineáris részecskegyorsítója, a Hamburg melletti European XFEL, amellyel atomi szintű szerkezeteket és folyamatokat akarnak lefényképezni.
Kapacitásait értékesíti a szegedi lézerközpont
A szegedi ELI lézerközpont a Csehországban és Romániában épülő lézerkutatási infrastruktúrákkal összekapcsolódva várhatóan 2019-től működik majd teljes kapacitással.
Lézervezérlők új osztálya Szegeden
A szegedi lézerközpont újabb berendezése, egy attoszekundumos forrás tervezéséről írt alá megállapodást az ELI-HU Nonprofit Kft. és a francia Laboratoire d'Optique Appliquée (LOA)
Az alapkutatást szolgálja a szegedi lézerközpont
Egyelőre az alapkutatásokat szolgálják majd, noha a szegedi ELI-ALPS Lézeres Kutatóközpont szuperlézereinek a jövőben gyakorlati haszna is lehet. Előre azonban nem látható, pontosan mely kutatási eredmények állíthatók majd az emberek szolgálatába.

 
A hét témája
Az Endrich GmbH az idei Electronica kiállításon a Deutsche Telekom és leányvállalata, a T-Systems Magyarország támogatásával élő NB-IoT tesztrendszert állított üzembe.