Gyártás

A digitalizáció új üzleti modelleket hoz
A német vállalatok fele foglalkozik már ipar 4.0 megoldásokkal legalább kísérleti vagy bevezetés előtti fázisban.
Ahol a tervek készülnek és meg is valósulnak
Kapacitásbővítési kihívásokra az érdi GIA Form Kft. több megoldást is talált: a technológiai fejlesztés mellett egy innovatív szolgáltatást vezettek be a gyártóiparba, a teljeskörű projektmenedzsmentet.
Munkahelyek szűnhetnek meg az Opelnél
Az Opel autógyártó társaság jövendő francia tulajdonosa egyelőre nem adott garanciát a több mint 18 ezer németországi munkahely megőrzésére - mondta a tulajdonosváltás ügyével foglalkozó német kormánymegbízott.
Vezetőváltás a hatvani Bosch-gyár élén
2017. január 1-től a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. gazdasági ügyvezetői igazgatói pozíciójában Volker Schillinget Wolfgang Stein váltotta.
Két új magyar kutatási központ alakul
Mintegy nyolcmilliárd forinttal támogatja az Európai Bizottság két új magyar kutatási konzorcium létrehozását a termelésinformatika és termelésirányítás, valamint a molekuláris orvostudományok területén.
Gyártási műveletek papír nélkül
Már elérhető a Siemens Simatic IT eBR szoftverének 6.1 változata, amely az élettudományokkal kapcsolatos iparágak esetén a gyártási műveletek irányításának (MOM) központi eleme.
Csökkenti termelését az Audi
Az Audi Hungaria Motor Kft. árbevétele 3,697 milliárd euró volt az év első hat hónapjában, 450 millió euróval kevesebb, mint 2015 első fél évében. Jövőre csökkentik a gyártást is, miután átmenetileg a háromműszakos helyett kétműszakos munkarendet vezetnek be.
IIOT-technológiák a gyakorlatban
A szenzorok által felügyelt, vezeték nélküli kapcsolaton keresztül kommunikáló intelligens eszközök nem csak a mindennapi életünket könnyítik meg, de hatalmas előnyhöz juttatják az ipari szereplőket is. A világ egyik vezető elektronikai beszállítója, a Jabil ráadásul Magyarországon, tiszaújvárosi gyárában is fejleszti a termelést áramvonalasító eszközeit.
Mérnöki szakértelemmel a fenntartható jövőért
Az SKF BeyondZero portfólióba tartozó termékeknek szigorú feltételeknek kell megfelelniük, amelyek biztosítják, hogy a termék használata valóban környezetvédelmi előnyökkel jár a vevők számára anélkül, hogy ez a termék teljesítményét, minőségét vagy megbízhatóságát befolyásolná.
A hálózatba kapcsolt ipar
Egy új projekt keretében a Bosch partnereivel közösen első ízben egyesíti a német Ipar 4.0 platform és az Ipari Internet Konzorcium (IIC) szabványait. A két megközelítés együttesen lehetővé teszi a hálózatba kapcsolt ipar központi területei közötti adatcserét.

 
A hét témája
Az Industroyer képes manipulálni a regisztrációs adatbázisban lévő bejegyzéseket, és fájlok felülírására is alkalmas. Ennek következtében rendszereket képes megbénítani, amelyeket nem lehet többé újraindítani.