Stylers Group

A digitális halhatatlanság megváltoztat mindent
A koronavírus miatt nemcsak az állandó bizonytalansággal, a távolságtartással és a folyton változó munkahelyi viszonyokkal kell szembenéznünk, hanem egy egészen új jelenséggel is, melyet egyszerűen „poszt-COVID felmondási lázként” emlegetnek.
Egyre fontosabb a technológia szerepe a cégek felemelkedésében vagy bukásában
A koronavírus-járvány szélsőséges terhelés alá helyezte a hazai vállalatok informatikai részlegeit, hiszen a home office, a digitális munkavégzés és kapcsolattartás, a szolgáltatások és az ügyfélmenedzsment online térbe költözése miatt az IT-t kiemelten érintette ez az időszak.
Durván felpörög a vállalati digitalizáció 2021-ben
Egy friss nemzetközi felmérés szerint 10-ből 6 cég tudatosan felgyorsította 2020-ban a digitális transzformációt, miközben a döntéshozók 66%-a nyilatkozott úgy, hogy számos olyan fejlesztést sikerült megvalósítaniuk, melyeket korábban nem tudtak.
Ostrom alatt a vállalati informatika
Valóságos rémálomba csöppentek a vállalati informatikusok az elmúlt hónapokban: a koronavírussal érkező krízishelyzetben az üzletmenet folytonosság és a kiberbiztonság is forró téma lett szinte minden iparágban, a sürgető elvárásoknak pedig szinte lehetetlen megfelelni.
Végzetes lehet az újabb satufék
Villámgyorsan bénította meg a világgazdaságot a koronavírus tavaszi robbanása, a krízis egész szektorokat küldött kényszerpihenőre pillanatok alatt. A sokkhatás nagy tanulsága az volt, hogy bármit is hozzon az őszi-téli időszak, egy újabb leállás vállalkozások milliót teheti tönkre világszerte.

 
A hét témája
Napjainkban az elektronikus alkatrész disztribúció üzletág számos kihívással néz szembe, megnövekedett gyártási idő és anyaghiány teszi a hagyományos "doboz mozgató" kereskedők életét egyre nehezebbé.
autoalkatreszonline24.hu