Continental

Akár néhány órára csökkenhet a fejlesztéshez szükséges idő
A Continental és az NVIDIA egy, az NVIDIA DGX számítógépekre épülő nagyteljesítményű klasztert hozott létre, hogy gyorsítsa az önvezető megoldások fejlesztését.
Túl magas volt az ólomtartalom
A Continental éveken keresztül a megengedettnél magasabb ólomtartalmú alkatrészekkel értékesítette egyes elektronikai készülékeit. A szabálytalanságra a cég maga derített fényt és június elején önként jelentette az illetékes hatóságnál.
Mesterséges intelligencia központot nyitott a Continental
Jens Brüning, a központ vezetője elmondta: a budapesti helyszín kiválasztásában fontos szempont volt, hogy legyenek a közelben mesterséges intelligencia (MI) szakemberek, és jól működő autóipari környezet.
IoT abroncsfigyelő a biztonságos közlekedésért
A Continental és a Vodafone alkalmazása az IoT technológia segítségével kapcsolja rá a kereskedelmi célú járműflottákat a digitális abroncsfigyelő felületre, ezzel javítva a közlekedés biztonságát és a járművek hatékonyságát.
Mesterséges intelligenciát fejlesztenek Budapesten
Tovább bővítik szakértelmüket a mély gépi tanulás területén, hogy megvalósíthassák az automata vezetést – mondta el Karl Haupt, a Continental üzletágvezetője.
MES-központot nyitott a Continental
Gyártási rendszereket támogató (MES) szoftverfejlesztő központ kezdte meg működését a Continental budapesti gyárában, az új magyarországi központ világszerte nyújt támogatást a cégcsoport egységeinek.
Ismét Makón bővít a ContiTech
A cég húsz éve működik a térségben, autóipari gumialkatrészek mellett műanyag hűtő- és fűtő csöveket, valamint gyorscsatlakozókat gyárt. A makói és a váci üzemben együttesen naponta közel 200 ezer szerelt termék készül.
Minden ötödik Makóról származik
Mintegy ötmilliárd forintos beruházással bővíti termelési kapacitását a Continental csoporthoz tartozó ContiTech Fluid Automotive Kft. Makón és a ContiTech Magyarország Kft. Nyíregyházán.

 
A hét témája
A Beckhoff érzékelőktől a felhőig, azaz végponttól végpontig terjedő erősáramú mérési lánca segítségével könnyebben megvalósíthatók az ergiafelügyeleti rendszerek, illetve fokozható a gépek vagy akár teljes létesítmények rendelkezésre állása is.