Az elektromosság jövője szakképzett alkalmazottakkal
Fenntartható világ kialakítása a Festo Didactic tanulási rendszereivel. A 2020-as évet meghatározó világjárvány elvonta a figyelmet a sürgető környezetvédelmi kérdésekről és az emelkedő energiaköltségekről.

 

A nagyobb energiahatékonyság és fenntarthatóság szakképzett embereket kíván, akik képesek ezeket a célokat több iparágban is megvalósítani. A pedagógusok már rendelkeznek azokkal az erőforrásokkal, azaz a Festo Didactic által kínált tanulási megoldások egyre bővülő körével, hogy megtanítsák ezeket a készségeket az energia területén is. Ahogy a digitalizáció forradalmasította az ipart és a gyártást, ugyanúgy meg fogja változtatni az energiatermelés, -elosztás, -tárolás és -felhasználás módját is.

„A fenntarthatóság és az energiahatékonyság nagy kihívást jelent a generációnk és minden iparág számára. Amikor műszaki oktatásról van szó, fontos, hogy tudatosítsuk ezt a fiatal szakemberekben, és képessé tegyük őket a változásra–” mondta Dr. Hans Jörg Stotz, a Festo Didactic igazgatótanácsának tagja. A műszaki oktatás területén vezető, erős vállalati felelősségtudattal rendelkező megoldásszolgáltatóként a vállalat egyre nagyobb hangsúlyt fektet az energiával kapcsolatos oktatási témákra.

 

Az elektromosjármű-töltőállomás gyakorlati képzést biztosít a modern töltőállomások tervezéséről, telepítéséről, teszteléséről és hibaelhárításáról (Fotó: Festo) 

 

A Festo Didactic az elektrotechnikában szerzett tapasztalataival siet a világ oktatóinak segítségére. A vállalat a közelmúltban számos olyan képzési megoldást vezetett be, amelyek lehetővé teszik a gyakornokok számára, hogy kulcsfontosságú műszaki területeken fejlesszék a tudásukat és releváns képességeiket. Ezáltal támogatja a fenntarthatóságot – például a szél- és napenergia-termelés, az elektromos hálózat korszerűsítése, és az intelligens hálózat, az épületautomatizálás, a világítás és a HVAC-rendszerek, az energiatárolás, az elektromos autók töltőállomásai, valamint az elektromos hajtások és az ipari vezérlés terén.

A változó munkaköri profilok új készségeket igényelnek

A villamos energia ipari és kereskedelmi felhasználása ösztönzi az energiaipar átalakulását. Az elektrotechnikai tudományok átfogó területén számos új karrierlehetőség jelenik meg – a megfelelő képzéssel rendelkező villamossági dolgozóktól az egyéb műszaki tudományterületeken dolgozó munkavállalókig, akiknek az energetikai témákban magasabb szintű képzettségre van szükségük.

Az elektrotechnikai képzés kiterjesztése

„A munkavállalóknak T-alakú profilokat kell kialakítaniuk. Ez azt jelenti, hogy széles körű általános tudásbázist kell megszerezniük különböző energetikai témákban – különösen a villamos energia területén –, és mélyreható szakértelemmel kell rendelkezniük egy bizonyos területen. A technikai készségek mellett az olyan elméleti képességek is fontosak, mint a kritikus gondolkodás, a problémamegoldás, a kreativitás és az alkalmazkodóképesség. A vezetői képességek elengedhetetlenek a jövő energetikai környezetében történő munkavégzéshez” – mondta Michel Lessard, a Festo Didactic elektrotechnikai termékterületének vezetője.

 

A tanulók megismerkedhetnek a szél- és napenergia-termelés alapjaival. Az elméleti tudást a gyakorlatok alapozzák meg (Fotó: Festo)

 

A műszaki oktatás kiemelkedő szerepet játszik a munkavállalók felkészítésében az energia területén jelentkező kihívásokra. Az oktatók a Festo Didactic modern és ösztönző tanulási megoldásaira támaszkodva megfelelő készségeket fejleszthetnek ki, és a tanulóknak interaktív képzést és integráló tanulási rendszereket biztosíthatnak. A modern képzési rendszereken végzett gyakorlati kísérletek ötvözik az e-tanulást, a szimulációs eszközöket, valamint a virtuális és kiterjesztett valóságot a különböző tanulási környezetekhez és stílusokhoz való alkalmazkodás érdekében. Lessard megjegyzi: „Tanulási megoldásaink magas modularitása, naprakész pedagógiai tartalommal párosulva és modern eszközökkel támogatva lehetővé teszi az oktatók számára, hogy különböző képzési igényeket elégítsenek ki ösztönző tanulási környezetekben.”

Oktatási és ipari megoldások

A Festo Didactic egy globális oktatási és képzési szolgáltató ipari gyökerekkel. Ez biztosítja az oktatás és az ipar közötti nagyobb összhangot, valamint az ügyfelek számára a hozzáadott értéket. „A Festo automatizálási részlegével együtt, amely szintén egyre nagyobb hangsúlyt fektet az elektromos automatizálásra, a Festo Didactic ideális helyzetben van az elektrotechnikai oktatás globális szintű népszerűsítéséhez és támogatásához az elektromos jövő megteremtése érdekében” – tette hozzá Dr. Stotz.

Michel Lessard hozzáteszi: „Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy segítséget nyújtsunk a pedagógusoknak az elektrotechnika használatában az energetikai szakemberek képzéséhez. A közelmúltban úgy terjesztettük ki stratégiai terveinket, hogy a lehető legerősebb hatást gyakorolhassuk a műszaki oktatásra. Készen állunk arra, hogy segítsünk az energiaipar átalakításában és hozzájáruljunk a világ fejlődéséhez."

Idén nyáron érkezik az Eplan Platform 2022 verziója
A teljesen új felhasználói felület összhangban van a szoftverek jelenlegi trendjeivel, és még egyszerűbb használatot biztosít.
Közelharc az informatikusokért
ha olyan szektort keresünk, amely a pandémiás időszakban is szédítő sebességgel bővült, valószínűleg az informatikai terület kerülne ki abszolút győztesként.
Magyar startup is fejlesztheti az európai nagyvárosok távhő rendszereit
A hőtárolást, fázisváltós megoldásukkal forradalmasító magyar startup, a HeatVentors a megújuló energetikai fejlesztések megvalósítását támogató EIT InnoEnergy égisze alatt új, a nagyvárosi távhőellátást modernizáló és azt karbonsemlegessé tevő technológiai megoldást dolgozott ki.
DC feszültségátalakító – hogyan válasszuk ki a megfelelőt?
Minden elektronikus eszköz megfelelő áramforrást igényel. A legtöbb esetben egyszerűen bedugjuk a dugót az aljzatba.
Az intelligens és fenntartható gyártás hálózatépítést igényel
A járvány ellenére folyamatosan növekszik az ipari hálózatok forgalma – az ipari hálózatok piaci részesedése 2021-ben a HMS Networks szerint.