A munkahelyi stresszről sokan szívesebben beszélnének egy robotnak
Az idei év a munkaerőpiac legstresszesebb időszakát hozta el számunkra, amiben az emberek már robotok segítségére is számítanak – derült ki az Oracle és a Workplace Intelligence kutató és tanácsadó cég új tanulmányából.

 

A 11 ország több mint 12 ezer alkalmazottjának, menedzserének és HR vezetőjének véleményét összegző tanulmány eredményeiből kiderült, hogy a COVID-19 világjárvány hatására megnövekedett a munkavállalók áltat tapasztalt munkahelyi stressz, szorongás és a kiégés, továbbá kiderült, hogy szívesebben fogadnának el segítséget robotoktól, mint menedzsereiktől.

A COVID-19 világszerte negatívan befolyásolja a munkaerő mentális egészségét

  • Idén az emberek 70 százaléka több munkahelyi stressznek és szorongásnak van kitéve, mint a tavalyi évben.
  • A megnövekedett stressz és szorongás negatívan hatott a globális munkaerő 78 százalékára, még több stresszt (38 százalék), a munka-magánélet egyensúlyának felborulását (35 százalék), kiégést (25 százalék), szocializáció hiányából fakadó depressziót (25 százalék) és magányt (14 százalék) okozva ezzel.
  • A világjárvány okozta nyomás rátelepült az olyan mindennapos munkahelyi stresszorokra, mint például a követelményeknek való megfelelés (42 százalék), a fárasztó rutinfeladatok elvégzése (41 százalék), és a felhalmozódó feladatokkal való zsonglőrködés (41 százalék), tehát a feleadatmenedzselés is.

A munka okozta mentális egészséget érintő problémák negatívan hatnak az emberek magánéletére 

A világjárvány súlyosbította a munkahelyi mentális egészség problémáit, és hatása nem csak a szakmai életre korlátozódik – az emberek otthon is tapasztalják ezeket.

  • A kutatásban megkérdezettek 85 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a munkahelyen tapasztalt mentális egészséget befolyásoló tényezők (mint például a stressz, szorongás és depresszió) kihat az otthoni életükre is.
  • A leggyakoribb következményekként alvási nehézségeket (40 százalék), romló fizikai egészséget (35 százalék), az otthoni boldogság csökkenése (33 százalék), romló családi kapcsolatok (30 százalék) és a barátoktól való izoláció (28 százalék) jelentkezett. 
  • A szakmai és magánélet közötti határ jelentősen összemosódott a távmunkában dolgozók esetében.  Az emberek 35 százaléka havonta több mint 40 órával dolgozik többet és 25 százalékuk tapasztalt kiégést a túlórák miatt.
  • A távoli munkavégzés hátrányai ellenére az emberek 62 százaléka találja most vonzóbbnak a távmunkát, mint a pandémia kitörése előtt, mivel több időt tölthetnek együtt a családdal (51 százalék), valamint több idő jut az alvásra (31 százalék) és több munkát is tudnak elvégezni (30 százalék). 

Az alkalmazottak segítségre vágynak, és akár a technológia felé fordulnának

Az emberek többet várnának a technológiától az együttműködési megoldásoknál, szeretnék, ha a technológiával támogathatnák mentális egészségüket.

  • A megkérdezettek csupán 18 százaléka részesítené előnyben az embereket a robotokkal szemben, amikor mentális egészségük támogatásáról van szó. Úgy érzik, hogy a robotok elfogulatlan közeget biztosítanak problémáik megosztásához (30 százalék), valamint gyors válaszokat adnak az egészséggel kapcsolatos kérdéseikre (29 százalék).
  • Az emberek 68 százaléka szívesebben beszélne a munkahelyi stresszről és szorongásairól egy robotnak, mintsem főnökének, 80 százalékuk, pedig arra is nyitott, hogy tanácsadója ezekben a kérdésekben egy robot legyen.
  • Az emberek 75 százaléka nyilatkozta, hogy AI-megoldás támogatta már mentális egészségét a munkahelyén.  A legfontosabb előnyöket a munka hatékonyabb elvégzéséhez szükséges információk biztosítása (31 százalék), a feladatok automatizálása, a munkaterhelés csökkentése, a kiégés megelőzése (27 százalék), a stressz csökkentése és a prioritások felállítása jelentette (27 százalék).
  • Az AI segített a munkavállalók többségének (51 százalék) lerövidíteni a munkahetet, és hosszabb szabadságot tett lehetővé számukra (51 százalék). A válaszadók több mint fele szerint az AI technológia növeli a munkavállalók produktivitását (63%), javítja a munkával való elégedettséget (54%) és az általános jólétet (52%).

A munkahelyi mentális egészséget érintő problémák nem tűnnek el maguktól, nem lehet őket figyelmen kívül hagyni

Az alkalmazottak világszerte elvárnák munkáltatóiktól, hogy több mentális támogatást nyújtsanak számukra, hiszen, ha ez a segítség nem áll rendelkezésükre, annak hosszantartó hatásai lesznek a produktivitásra, valamint a munkaerő magán és szakmai életére is.

  • Az emberek 76 százaléka érzi úgy, hogy a munkáltatónak többet kéne tennie a munkavállalók mentális egészségének védelme érdekében. 51 százalékuk megjegyezte, hogy munkahelyük biztosít valamilyen mentális egészséget támogató szolgáltatást a COVID-19 járvánnyal összefüggésben.
  • A legtöbb válaszadó (83 %) szeretné, ha cége valamilyen technológiát biztosítana mentális egészségének támogatására, ideértve a releváns egészségügyi információhoz való hozzájutást (36 százalék), igény szerinti tanácsadási szolgáltatást (35 százalék), proaktív egészségfigyelő eszközöket (35 százalék), hozzáférést jólléti vagy meditációs alkalmazásokhoz (35 százalék), valamint az egészséggel kapcsolatos kérdések megválaszolásához szükséges chatbotot (28 százalék).
  • A munkavállalók 84 százaléka szembesült a távmunkából fakadó problémákkal. A leghangsúlyosabb kihívások a magán- és a szakmai élet összeolvadása (41 százalék), valamint a megnövekedett mentális egészséget érintő problémák, például a stressz és a szorongás kezelése (33 százalék).
  • Az emberek 42 százaléka szerint a munkahelyi stressz, szorongás vagy depresszió csökkenti produktivitásukat, 40 százalékuk szerint pedig a rossz döntéshozatal növekedéséhez vezet. A megkérdezettek 85 százaléka szerint a munkával kapcsolatos stressz, szorongás és depresszió befolyásolja magánéletüket is.

 

A digitális gazdaság gyors növekedését hozta a járványhelyzet
Majdnem kétszer olyan gyorsan nőtt Kelet-Közép-Európában a digitális gazdaság a pandémia első öt hónapjában, mint az elmúlt két évben – olvasható a McKinsey legfrissebb elemzésében.
The Super Engineer - játékkal népszerűsítenék a természettudományokat
Tény, hogy ma még a fizika, a kémia, a matematika, a biológia, vagy az informatika nem azok közé a tantárgyak közé tartozik, amelyeket a diákok többsége a kedvencek között említ.
Új, Androidon terjedő kémprogramot fedeztek fel
Ismét kiderült, mennyire fontos, hogy a felhasználók minden platformon használjanak megbízható és hiteles védelmi szoftvert.
Milyen a digitálisan felkészült vállalkozó?
Egyre jellemzőbb, hogy az interneten keresünk szakembert, szerelőt, akitől fokozottabb, elsősorban a megbízhatóságáról tanúskodó digitális jelenlétet várunk el – derül ki az NRC legújabb, a Telekom számára készített reprezentatív felméréséből.
A legfontosabb adatkezelési irányelvek járvány idején
A koronavírus járvány meglehetősen átírta a mindennapokat olyan új intézkedések bevezetésével és fenntartásával, amelyek a munkavállalók egészségének védelmét, és ezen keresztül a vírus terjedésének megakadályozását szolgálják.