A gyerekjátékok is adatot gyűjtenek
A G Data német vírusvédelmi cég arra figyelmeztet, hogy minél okosabb egy játék, annál veszélyesebb lehet adatvédelmi szempontból.

 

A társaság példaként egy amerikai fogyasztóvédelmi esetet említ, amelyben kisgyerekeknek szánt játékokról derült ki, hogy túl sok személyes adatot gyűjtenek és továbbítanak külső szolgáltatóhoz. A brit Genesis Toys által gyártott és világszerte forgalmazott egyes okos játékok adatokat gyűjtenek a szülők és gyermekek nevéről, kedvenc ételéről, iskolájáról, kedvenc tévéműsoráról és játékáról. Emellett az interaktív robotok és babák olyan információt is feldolgoznak, mint a saját GPS-koordinátájuk, valamint hangfelvételeket továbbítanak harmadik fél által üzemeltetett szerverekre.

A gyártó elmondása szerint az adatgyűjtésre a játékok működése érdekében van szükség, mivel azokat mobiltelefonra vagy tabletre letöltött alkalmazással, esetenként hanggal, gesztusokkal lehet irányítani, valamint tulajdonosukat és szüleiket a nevükön szólítják, és a gyermek preferenciái szerint társalognak, játszanak vele. A hangfelvételeket a gyártó egy felhőszolgáltatónak továbbítja, amely a parancsok valós idejű elemzése után visszaküldi a megfelelő válaszokat. Egyéb hangalapú szolgáltatások – mint a Siri vagy Cortana virtuális asszisztensek – is hasonlóképpen működnek, azonban a mobiltelefon vagy tablet nem rendelkezik elegendő számítási kapacitással a hangfelvételek valós idejű feldolgozásához.

Az adatok továbbítására, feldolgozására vonatkozó leírás megtalálható a használati feltételekben, mindazonáltal a szerződési feltételek rögzítik, hogy a hangfelvételeket feldolgozó Nuance vállalat marketingcélokra is használhatja az adatokat. Így nem meglepő, hogy a baba egy adott vidámparkba hívja a gyermeket – kommentálta az esetet a vírusvédelmi cég. A G Data egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy minden, az internetre kötött tárgy felhasználható kémkedésre vagy személyes információk megszerzésére.

A cég felidézte, hogy egy másik játékgyártó, a Vtech szervereiről tavaly több ezer gyermek adata szivárgott ki, a cég az incidens után módosította az általános szerződési feltételeit, és a hasonló esetek felelősségét a szülőkre hárította. Az interaktív Hello Barbie gyártóját, a Mattelt pedig tavaly karácsonykor azért kritizálták, mert nem kellőképpen titkosítva továbbította az adatokat a felhőbe.

GigaDevice mikrokontrollerek - a GPIO és az ADC programozása
A GigaDevice GD32ARM Cortex RISC MCU sorozat architektúrájának, valamint a mikrokontroller családhoz kapható kiértékelő és kezdőkészlet ismertetése után most bemutatjuk, hogy miként lehet ezekkel az eszközökkel megkezdeni a munkát a CrossStudio for ARM 4.1. fejlesztőrendszer használatával.
Messze még a teljes értéklánc összekapcsolása
Az Oracle kutatása szerint a gyártók elsősorban belső folyamatokra koncentrálnak az ipar 4.0 projektek kapcsán, a beszállítókkal, ügyfelekkel összehangolt adatkapcsolatok még hátra vannak.
A jó példa is lehet ragadós
Szakértő partnerek által szervezett ingyenes rendezvény a hotmelt berendezések, ragasztóanyag-adagoló rendszerek és festéstechnológiák területén.
A decentralizált energiapiacon bárki lehet szolgáltató
A megújuló energiaforrások és az IoT eszközök fokozott előtérbe kerülésével az energia-előállítás, -tárolás és -felhasználás hatalmas átalakuláson megy keresztül.
Kibervédelem az ipari üzemek számára
A Siemens következő generációs tűzfalainak (NGFW) alkalmazásával fokozott védelmet biztosít a számítógépes támadások ellen a gyártó- és feldolgozó szektorban tevékenykedő iparvállalatok számára.