A felnőttképzésben már készülnek az őszi rohamra
A hazai oktatási piacon az ősz a legmozgalmasabb időszak. A nyári vakáció meghozza a tanulási kedvet a harminc és negyven esztendő feletti felnőttek körében is.

 

Közülük évről-évre egyre többen jelentkeznek, hogy új szakmát tanuljanak – derül ki a két vezető budapesti oktatóközpont, a Focus és a Ruander friss elemezéséből, ami rámutat arra is, hogy a középkorúak döntő többsége határozott elképzelésekkel, célirányosan vág bele a képzésekbe, hogy minél eredményesebben sajátítsa el az új ismereteket.

„Másképp tanulnak a felnőttek, mint az egyetemisták, vagy a középiskolások. Ennek oka a személyes motivációban rejlik. Idősebb korban az önfejlesztés válik az egyik legfontosabb szemponttá” – hangsúlyozza Herczeg Rudolf, a Focus és a Ruander Oktatóközpont vezetője. A szakember tapasztalata szerint a felnőttek elég gyorsan felveszik a ritmust a tanfolyamok kezdetén, dacára annak, hogy vannak köztük olyanok, akik tíz, vagy húsz év után ülnek vissza az iskolapadba. Viszont a munkarutinjuk, gyakorlati tudásuk hozzásegíti őket ahhoz, hogy hatékonyan dolgozzák fel a frissen szerzett információkat.

Nem késő elkezdeni

A Focus és a Ruander elemzése rávilágít arra is, hogy a tanulásra fordítható idő meghatározó tényező a felnőtteknél, amikor tanfolyamot választanak. Miután a többség munka mellett képzi magát, ezért olyan kurzusokat keresnek, amelyek kevesebb elméleti, és több gyakorlati ismeret megszerzését teszi lehetővé.

Herczeg Rudolf szerint ebből fakad az is, hogy a felnőttképzésbe bekapcsolódó embereknek kiemelten fontos, hogy minél rövidebb idő alatt sajátítsák el a tananyagot. A kötelező órákon kívül a szabadidejükben is lelkiismeretesen szánnak rá időt, hogy foglalkozzanak a tanfolyamon hallottakkal és feldolgozzák a kapott segédanyagokat, egyéb jegyzeteket.

Az elemzés kitér arra is, hogy a felnőttek a vizsgázást tekintik a legnehezebb kihívásnak a képzések során. Ezen a téren szinte semmiben sem különböznek a fiataloktól, akik épp érettségiznek, vagy az egyetemen adnak számot a tudásukról. Hozzájuk hasonlóan az idősebbek is ugyanúgy izgulnak, bizonytalankodnak az írásbelik, vagy a szóbelik előtt. A tanáraik, ezért sokat foglalkoznak velük, és hasznos instrukciókkal látják el őket a vizsgákra való közös felkészüléskor, hogy oldják bennük a felesleges drukkot.

„Mi mindig azt szoktuk javasolni a vizsgázóknak, hogy bízzanak a tudásukban, illetve bátran szőjék bele a mondandójukba a témához kapcsolódó saját tapasztalataikat. A bíráló bizottság a szakmai hozzáértést értékeli, nem pedig tananyag szóról-szóra való visszamondását várja tőlük” – emelte ki a Focus és a Ruander Oktatóközpont vezetője.

Herczeg Rudolf szerint a felnőttkori tanulás egyre többek számára válik fontossá, miután az emberek mind inkább felismerik, hogy az új ismeretek, szakmák révén növelhetik a versenyképességüket a munkaerőpiacon, aminek köszönhetően bővülnek a választási lehetőségeik és csökkenhet a kiszolgáltatottságuk a kedvezőtlen foglalkoztatási változásokkal járó időszakokban is.

IoT abroncsfigyelő a biztonságos közlekedésért
A Continental és a Vodafone alkalmazása az IoT technológia segítségével kapcsolja rá a kereskedelmi célú járműflottákat a digitális abroncsfigyelő felületre, ezzel javítva a közlekedés biztonságát és a járművek hatékonyságát.
PET-hulladékok ipari felhasználása
Az ásványvizek, üdítők üres műanyag palackjait néhány éve szelektíven gyűjtjük, de keveset tudunk arról, hogy mi lesz ezekkel a flakonokkal.
Robotalapú automatizálás a szerelőcsarnokban
Az Európában piac- és technológiavezető Neue Halberg-Guss GmbH 2250 dolgozója a cég saarbrückeni és lipcsei telephelyein forgattyústengely-házakat, és hengerfejeket gyárt öntöttvasból készített ipari motorokhoz és öntött forgattyús tengelyekhez.
Indulhat a duális képzés reformja
Négy évre szóló partnerségi megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Siemens. A megállapodás célja a hazai gépipari duális szakképzés minőségi reformja.
Idén is korábban jött el a túlfogyasztás napja
A dátum azt jelöli, hogy az emberiség mikorra fogyasztja el globális szinten azt a rendelkezésre álló természetierőforrás-mennyiséget, amelyet a Föld ökoszisztémája egy év alatt meg tud újítani.