A Brnói Vásárvállalat szeptembertől folytatja a megszakadt szezont
"Remélem, hogy az elkövetkező hónapokban a Cseh Köztársaságban és egész Európában rendeződik a helyzet, és augusztus végétől újraindíthatjuk a vásári szezont."- mondja Jiří Kuliš ügyvezető igazgató a Brnói Vásárvállalat jelenlegi helyzetéről.

 

A koronavírus járvány hogyan érintette Önöket?

A vállalatnál senki sem betegedett meg, de a vírus súlyosan érintette a cég egészségét. Február elején a düsseldorfi német részlegünket, majd pedig minket is. Ezzel nem állunk egyedül. Az egész vásári világ teljes mértékben ki van szolgáltatva a vírusnak, Kínától Európán át az Egyesült Államokig. A korábban nagyon jól működő európai vásárnaptár – így a miénk is – összeomlott, és most bizonyára sok változtatást igényel. Úgy hiszem,   a kiállítók is rendkívülinek ítélik meg a helyzetet, és nem fogják azt mondani: „Ha most nem volt vásár, nekünk legközelebb már nem is kell”. Tehát nagyon bízom benne, hogy a vásárok nyújtotta platformot továbbra is igénybe veszik.

Mi a helyzet a Cseh Köztársaságban?

A kormány gyorsan meghozta a drasztikus intézkedéseket, a határok lezárását is beleértve. Megállt az élet. Kiosztottuk a maszkokat és betartottuk a higiéniai előírásokat. Így a járvány ellenőrzés alatt áll, a számok is biztatóak. Másrészt a gazdaság komoly károkat szenvedett. Mi is. A vásárokat, valamint a tömegrendezvényeket, például fesztiválokat, koncerteket, sporteseményeket betiltották. Mi visszautasítottuk, hogy a tömegrendezvények szinte meghatározhatatlan kategóriájában egy kalap alá vegyék a vásárokat a fesztiválokkal és a futballal.

 

 

Hiszen logisztikai szempontból a vásárok bevásárlóközpontnak tekinthetők, és azt követeltük, hogy vegyék ki a vásárokat ebből a közös kosárból. A vásárok elsősorban B2B platformként működnek, ahol kereskedők találkoznak, nem pedig a nagyközönség. A kormányoknak ezt figyelembe kell venniük.

Az Önök vásárait is sokan látogatják.

Bizonyos esetekben 50–100 ezer ember látogat el egy-egy vásárunkra, de nem egyetlen napon, hanem több nap alatt. A látogatók a nap folyamán eloszlanak a brnói vásárközpont óriási területén. Ez a mi fő érvünk. Ez nem egy stadion, ahol húszezer ember van jelen egyidejűleg. A vásárok szervezőinek komoly tapasztalata van a személyforgalom szabályozásában. Nem látom be, miért kellene a kormányoknak betiltani a kiállításokat, míg a bevásárlóközpontok nyitva lehetnek. Hiszen ez diszkrimináció.

Van-e a cseh kormánynak ütemterve az intézkedések enyhítésére?

Van egy ütemterv, amely a járványveszély csökkenésétől függ. A nyári fesztiválokat, tömegrendezvényeket betiltották, de a bevásárlóközpontok nyitása előre láthatóan június elejére várható. Szándékunkban áll a megszakadt vásári szezont augusztus végén a Styl / Kabo vásárokkal újraindítani. Mi nem fesztivál vagyunk, hanem vásár, amely logisztikai szempontból ugyanolyan, mint egy bevásárlóközpont vagy egy szupermarket. A vásárok tulajdonképpen B2B szupermarketek. A kormány felé ezt kommunikáljuk, kérve, hogy engedélyezzék a nyitást.

Az aktuális vásártiltás mellett még milyen nehézségekkel küzdenek?

A legnagyobb akadályt a schengeni térség lezárt országhatárai jelentik. Ebben az értelemben az EU megszűnt létezni. A más országokból utazók nem léphetnek be Európába. Ez nagy problémát jelent a vásárok szempontjából, különösképpen a nemzetközi vásárokat illetően. Például a kiállítók fele és a látogatók egyötöde Csehországon kívülről érkezik a brnói nemzetközi gépipari vásárra, az MSV-re. Számunkra fontosak azok a kiállítók is, akik Németországból, Olaszországból, Ausztriából, Szlovákiából és Svájcból, valamint Kínából, Indiából, Törökországból vagy Oroszországból érkeznek. A kiállítók a szomszédos országok látogatóit is várják. Az utazásnak problémamentesnek kell lennie, ennek hiányában egyetlen nemzetközi vásár sem működhet.

Vannak a vásárokra nézve további nehézségek?

A vásárdátumok tömegesen változnak egész Európában. Az új vásárnaptár 2020 őszén és 2021 tavaszán nagyon tele lesz. Sok hasonló témájú szakvásárt fognak közel azonos időben megrendezni. Így kikerülhetetlen a versenyhelyzet. Paradox módon ez a regionális vásárokat erősítheti. Megváltoztattuk legfontosabb ipari vásárunk előkészítési terveit, hogy a kiállítók biztosak lehessenek a rendezvény megvalósulásában.

Milyen vásárokat kellett Önöknél törölni?

A tavaszi hónapok, így március és április a legzsúfoltabbak a vásárközpontban. Fájdalmas volt törölni Európa harmadik legnagyobb mezőgazdasági technológiai vásárát, a TECHAGRO-t, valamint a vendég rendezvényünket, az Amper elektrotechnikai vásárt és a SALIMA-t, az élelmiszeripari és élelmiszer-technológiai vásárunkat.

 

Jiří Kuliš: Leginkább azt kívánom az MSV-nek, hogy az embereknek ne kelljen maszkot viselni és kezet foghassanak egymással

 

A borászok várakozással tekintettek a nemzetközi borversenyre és kiállításra, amelyre a világ minden tájáról szakemberek ezreit vártuk. Megállapodtunk a szakmai szövetségekkel, hogy a TECHAGRO-t 2021 áprilisában szervezzük meg, és találtunk egy novemberi alternatív időpontot a SALIMA számára is. Ez a dátum a SALIMA estében még megfelelőbbnek tűnik.

A Brnói Vásárvállalat zászlóshajója az MSV nemzetközi gépipari vásár. Hogy állnak ennek előkészületeivel?

Az elmúlt években még március közepén is viszonylag magas volt az érdeklődés. Most mindenki kivár. Mi és a kiállítók bizonytalanok vagyunk, szükségünk van a fényre az alagút végén és szükségünk van a bizalomra. A csehországi rendkívüli helyzet meghosszabbítása és az általa generált további bizonytalanság miatt a jelentkezési határidőt április végére, majd pedig májusra módosítottuk. Megkérünk mindenkit, aki még bizonytalan, hogy bátran adja be jelentkezését. A számlázásra csak később fog sor kerülni, azonban az előkészítést – bár megkésve – de el kell kezdenünk.

Mi a helyzet a Csehországon kívüli kiállítókkal?

Terveink szerint a partnerország Oroszország lesz. Bár az ottani járványhelyzet pillanatnyilag nem túl jó, az orosz minisztérium megerősítette részvételi szándékát. Jelentős számú kínai és indiai vállalat szeretne kiállítóként bemutatkozni az MSV-n. Vannak visszatérő kiállítóink Törökországból és más nem EU-s országból is. Egyes külföldi kiállítók továbbra is tétováznak, nem tudják, hogy ideutazhatnak-e. Közben tárgyalunk  a cseh kormánnyal, hogy az üzleti célú utazás, így pl. a vásárokra történő utazás engedélyezett legyen.

Ön hogyan látja az idei MSV-t?

Mivel optimista vagyok, az idei MSV gépipari vásárt a gazdaság és az ipar újraindulási platformjának látom. Leginkább azt kívánom az MSV-nek, hogy az embereknek ne kelljen maszkot viselni és kezet foghassanak egymással.

A jelenlegi helyzet vajon a személyes kapcsolatépítés fontosságát fogja bizonyítani, vagy inkább a digitális platformok versenyképességét növeli?

Engem a jelenlegi helyzet sok szempontból arra emlékeztet, amit a new york-i Világkereskedelmi Központ elleni támadás kapcsán Amerikában tapasztaltam. Már akkoriban szóba került az internetes virtuális vásárok és videó-konferenciák témája, a vásárok megszűnése. Ez azonban nem történt meg. A digitális konferenciák csak pótlást jelentenek. Ezen kívül képernyőn nem néznek ki olyan jól az emberek – ez főleg személyesen rám vonatkozik, így én kerülöm a videokonferenciákat. A vállalatvezetők minden interjúban kiemelik, hogy hiányolják a személyes kapcsolatot üzleti partnereikkel és alkalmazottaikkal.

Az Önök alkalmazottai most mit csinálnak?

A Cseh Köztársaságban a „nem-alkalmazottak” kifejezést használjuk az olyan személyekre utalva, akik rövidített munkavégzés miatti állami támogatásban részesülnek. A menedzsment és a középvezetés egy része a napi válságintézkedésekkel foglalkozik. Az idei MSV és a 2021-es rendezvények előkészítésén dolgozó kollégák az otthonukban dolgoznak. Úgy látom, hogy ezt nem nagyon élvezik, és szeretnének visszatérni az irodába. A Home Office és a Skype nem megoldás. A fontos döntések élénk megbeszéléseket és közös gondolkodást igényelnek.

Kap valamilyen állami támogatást a Brnói Vásárvállalat?

Attól tartok, hogy a döntéshozók teljesen megfeledkeztek arról, hogy éppen mi voltunk az elsők, akiket száz százalékban érintettek a korlátozások. Most az éttermek, a turizmus és a szállodák állnak a figyelem központjában. De a szállodák és a többiek általában nagyon függenek a vásároktól. Ha mi szenvedünk, akkor ők is szenvednek. Minden lehetséges állami adókedvezményt, támogatást vagy kompenzációt igénybe fogunk venni. De ezek közül valójában egyik sem segít nekünk. Arra van szükségünk, hogy tevékenységünk folytatását és a határokat átlépő utazást engedélyezzék, és mielőbb visszatérjen az élet a megszokott kerékvágásba.

 

Magyarországi képviselet:
BD-Expo Kft.
Seregi Katalin
Tel.: 346-0273
E-mail: office@bdexpo.hu
www.bdexpo.hu

 

Jelez a Microsoft rendszere, ha megsérül az abroncs
A világ első, az abroncssérüléseket valós időben figyelni képes monitoring rendszerét fejleszti a Bridgestone a Microsofttal közösen, melyhez a szoftvercég hálózatba kapcsolt járműplatformját (Microsoft Connected Vehicle Platform - MCVP) használják.
Solid Edge Szálanyag kalkulátor
Amikor hagyományos módon történő egyedi géptervezésről, tartószerkezet tervezésről, vagy csarnok tervezésről beszélünk, elmondható, hogy a projektre fordított idő nagy részét a dokumentációk elkészítése, az alapanyagrendeléssel kapcsolatos információk összegyűjtése, és a gyártási folyamatok optimalizálása teszi ki.
SiTime MEMS oszcillátor használata felgyorsítja a fejlesztést
A SiTime Corporation a MEMS időzítés-technológia piacvezetője. A MEMS oszcillátor technológia használata nagy mértékben képes hozzájárulni a tervezési idő és a szükséges fejlesztési erőforrások csökkentéséhez, felgyorsítva a befektetés termőre fordulását.
Szándék alapú hálózatok, biztonság, üzletmenet folytonosság
A Cisco szerint a következő időszak legfontosabb technológiai innovációi az üzletmenet folytonosságára és az ehhez kapcsolódó együttműködéses technológiákra, a szándék alapú hálózatokra és a biztonságra fókuszálnak.
Robotok ingyenes szimulációja és költséghatékony vezérlése
Egyszerű lehetőség a költséghatékony automatizálásra – digitális tükörkép alkalmazása az intuitív robotvezérlés során.