A 6G hozhatja el a következő ipari forradalmat
"Az autonóm, hibrid technológiák alapjaiban változtatják meg az ipar jövőjét azzal, hogy folyamatosan monitorozni és fejleszteni tudják a fizikai aktivitások hatékonyságát" - mondta Thierry Klein, a Nokia Bell Labs elnöke.

 

A szakember szerint a következő ipari forradalom a küszöbön áll, amelynek célja a termelékenység, a biztonság és a fenntarthatóság növelése. Thierry Klein volt a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) által szervezett Innovációs Nap és Kompetenciavásár keynote előadója a balatonfüredi BME Tudáscentrumban, aki a 6G technológia kihívásairól és üzleti lehetőségeiről tartott előadást.

A 9 Nobel-díjjal, 8 Turing-díjjal kitüntetett Nokia Bell Labs jelenleg a NASA-val dolgozik azért, hogy létrehozzák a világ első távközlési hálózatát a Holdon. Ipari metaverzum, a közlekedés és gazdaság zöldítése, intézményi klímastratégia, nemzetközi kutatói együttműködések és hatékony pályázati partnerségek elősegítése: csak néhány terület azok közül, melyeket közelebbről is megismerhettek a szakmai rendezvény résztvevői.

A kétnapos hibrid rendezvényen keynote előadóként vett részt Thierry Klein, aki a közel 100 éves múltra visszatekintő, 9 Nobel- és 8 Turing-díjjal elismert Nokia Bell Labs intézet elnöke. Klein és munkatársai jelenleg a 6G területén végeznek kutatásokat, illetve a NASA-val folytatnak együttműködést a Hold első, 2023-ra időzített távközlési hálózatának létrehozása érdekében.

Thierry Klein szerint a kommunikáció, a szolgáltatások és az ipar jövője a 6G, amely várhatóan 2030-ra fog beköszönteni. Az új technológiában az emberi és digitális kommunikáció hatékonyságának növelése mellett már kiemelt szerepet kap a fizikai aktivitások elemzése és befolyásolása is.

 

Thierry Klein, a Nokia Bell Labs elnöke (Kép: BME)

 

„Ezek az autonóm, hibrid technológiák alapjaiban változtatják meg az ipar jövőjét azzal, hogy folyamatosan monitorozni és fejleszteni tudják a fizikai aktivitások hatékonyságát. A következő ipari forradalom a küszöbön áll, amelynek célja a termelékenység, a biztonság és a fenntarthatóság növelése” – tette hozzá Thierry Klein.

„A Műegyetem innovációs ökoszisztémájának sikeres kialakításához és működtetéséhez nagy mértékben hozzájárult a Kompetencia Központ létrehozása és a Nemzeti Laboratóriumok Program elindítása. Emellett kiemelt hangsúlyt helyeztünk az iparjogvédelemre és a startupok támogatására is, melyek tovább erősítik az ipari szereplők és az egyetem közötti együttműködéseket” – emelte ki köszöntőjében Sebők Katalin, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese.

 

A Műegyetem Science Park programjának célja az Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma kialakítása KFI szervezetek, startupok és vállalati együttműködések segítségével (Kép: BME)

 

A BME Kompetencia Központja célja, hogy ipari és egyetemi szereplők bevonásával versenyképes termékeket és szolgáltatásokat fejlesszen. Az egyetem jelenleg 4 nagyvállalattal – a Bosch, a MOL, a thyssenkrupp és a ZÁÉV – folytat együttműködést a Biztonságtudományi és technológiai kompetencia központ keretein belül, mely az NKFIH által finanszírozott 2,5 milliárd forint pályázati támogatásnak köszönhetően jött létre 2021-ben.

Ipari és egyetemi szereplők bevonásával versenyképes termékek

Az infrastrukturális fejlesztéseknek és a nagyvállalatokkal való együttműködésnek köszönhetően a Műegyetem jövőt formáló technológiák fejlesztésére és alkalmazására képes és teszi mindezt az innovatív építőanyagok, gyógyszeripar, a zöld pénzügyek, a kvantuminformatika a fenntartható energetika, vagy az önvezető rendszerek területén.

„Egyetemünk a hazai felsőoktatási rangsorokban második helyen áll, nemzetközi szinten pedig az első legjobb 2-5%-ban van. Ez annak köszönhető, hogy a BME képes dinamikusan reagálni az innovációs kihívásokra, egyetemünkön olyan új szakok indultak az ipari igények hatására, mint az űrmérnök vagy az autonóm járműirányítás mérnöki szakok” – fogalmazott Dr. Czigány Tibor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora beszédében.

 

 

A Műegyetem Science Park programjának célja az Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma kialakítása KFI szervezetek, startupok és vállalati együttműködések segítségével. „A hallgatóknak itt védett környezetben van lehetőségük kipróbálni és tesztelni az innovatív eszközeiket. A program keretében új épület- és szervezetfejlesztések, K+F+I projektek és kutatási infrastruktúra fejlesztések zajlanak” – emelte ki Kotán Attila a BME kancellára. A projekt keretén belül a BME Z10-et, a Balatonfüredi Tudáscentrumot (BTC), az 5G hálózat kiépítését, valamint a BME Innovációs és Fejlesztési Központ építését valósítják meg.

A rendezvény a tavaly épült BTC-ben zajlott, amely amellett, hogy a Műegyetem 240 éves tudásának és tapasztalatának színtere, közreműködik a balatonfüredi és környéki vállalatok és az önkormányzatok innovációs és fejlesztési feladataiban is. A Tudáscentrum ezenfelül, olyan piaci és vállalati igényekhez igazodó képzéseket szervez, mint például digitalizációs felkészítő, gyakorlatorientált mérnök informatikus vagy informatikus üzemmérnök képzések.

Összekötni az ipari és akadémiai szereplőket

A Műegyetem kutatás-fejlesztési portfóliója szinte minden jövőformáló műszaki kutatási területet lefed. „A BME-n működő Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) célja, hogy katalizálja az egyetem és a nagyvállalatok közötti együttműködéseket, összekösse az ipari és akadémiai szereplőket.” – fogalmazott Dr. Joó Attila, a FIEK igazgatója az Innovációs Napon. A kétnapos programot szervező BME FIEK számos eredménnyel büszkélkedhet, szerteágazó projektjeinek köszönhetően.

Ezen tevékenységekhez tartozik az MVM és Rolls- Royce villamosenergia és optimalizációs technológiával foglalkozó projektlaborjainak támogatása mellett az iparjogvédelem, illetve a szabadalmi bejelentések segítése – a BRIDGE tudástranszfer szervezetével.

Az Ipar 4.0 Technológia Központ létrehozása is a nevükhüz fűződik az IoT, a big data, és az önvezető járművek technológiáinak bemutatása érdekében, mintegy 250 négyzetméter oktató-kiállító téren, kkv demonstrációkkal, szakmai workshopokkal egybekötve. A BME Z10 startupjait 1,5 Mrd, a Kompetencia Központot közel 2,6 Mrd, a Nemzeti Laboratóriumokat pedig pályázatonként mintegy 1-1 Mrd forint pályázati költségvetéssel menedzseli a FIEK.

 

 

Dr. Kaderják Péter bemutatta a Zéró Karbon Központ (ZKK) tevékenységét, mely a FIEK szervezeti egységeként jött létre 2021. áprilisában. A szervezet tudásközpontként kíván hozzájárulni Magyarország 2050-es klímasemlegességi célkitűzéseihez. “A zöld gazdaságra való átállás évtizedes beruházási és fejlesztési program eredményeként jöhet létre, melyben az üzleti és technológiai innováció kulcsfontosságú. Ehhez a ZKK önálló kutatásokkal, egyetemközi és nemzetközi kutatási együttműködésekkel és ipari – egyetemi platformok működtetésével kínál megoldásokat” – jelezte Kaderják Péter.

A központ ennek megfelelően számos kutatási projektben vesz részt, a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia megvalósításának kiemelt területein (napenergia fejlesztés, energiahatékonysági kötelezettségi rendszer, energiaközösségek, elosztói rugalmassági piac, hidrogénipar fejlesztés) és több szakterületet érintő egyeztetési fórumot is működtet. A ZKK mindezek mellett támogatta a Magyar Akkumulátor szövetség létrehozását 2021-ben és elősegíti az MNB Zöld Otthon Program és a zöld háttéripar fejlesztési koncepció kialakítását.

 

A kapcsolatépítés folytatódik (Kép: BME)

 

“A BME két új kezdeményezése, a Kompetenciatérkép és az I. BME Kompetenciavásár célja az, hogy nemzetközi láthatóságot biztosítson a kutatócsoportjai által elért eredmények számára és segítse a kutatók akadémiai, ipari, valamint az európai kutatási együttműködésekbe való bekapcsolódását. A Kompetenciatérkép weboldalán jelenleg több mint 320 kutató és 110 kutatócsoport eredményei tekinthetők meg egy könnyen kereshető adatbázisban. A június 16-17-ei napok élő közvetítését 16 ország 263 résztvevője követte.

A Kompetenciavásár gazdag szakmai programja a nemzetközi láthatóságról és a kapcsolatépítésről szólt: 24 műegyetemi kutatócsoport mutatkozott be, a résztvevők kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt a zöld társadalmi innováció és az európai ipari stratégia témáiban, virtuális tematikus beszélgetéseket szerveztek az európai kutatás-fejlesztés aktuális témáiban a hidrogéntechnológiától az okosvárosokig.

A kapcsolatépítést egy innovatív mobilapplikáció is segítette, melyen keresztül a regisztrált kutatók közös kutatási témákon alapuló beszélgetéseket kezdeményezhettek egymással és csoportosan. „Sikeresnek és a jövőre nézve ígéretesnek tartjuk az egyetem első, nemzetközi tudományos partnerkereső eseményét” – jelezte Dr. Schenk Borbála, a BME FIEK vezető európai pályázati tanácsadója.

A kapcsolatépítés folytatódik – a rendezvény teljes felvétele elérhető a FIEK YouTube csatornáján és az innovacio.bme.hu oldalon, a networking applikációban folyó beszélgetésekbe is be lehet kapcsolódni egészen szeptember közepéig. További információ a BME FIEK szervezet tevékenységéről:  www.innovacio.bme.hu

(Forrás: BME FIEK)

(Címlapkép: BME)

Modern megoldások ipari csőtartókra, hazai kivitelezésben
Az ESZO Kft. a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében a GINOP 2.1.7-15-2016-00764 azonosító számmal nyilvántartott támogatási kérelmét támogatásra érdemesnek ítélték. A cég a projekt keretén belül kifejlesztette majd legyártotta az EMARUG gyártmány névvel ellátott csőtartó termékcsaládot.
Hiába a szándék - messze még a zéró kibocsátású IT-infrastruktúra
Bár az informatikai infrastruktúra üzemeltetése kapcsán az IT vállalkozások mintegy negyede már rendelkezik fenntarthatósági programmal, annak megvalósítását jóval kevesebben kezdték meg.
Még mindig sokan kockáztatnak nem jogtiszta szoftverekkel
A legtöbben tisztában vannak a nem jogtiszta szoftverek használatának veszélyeivel, ennek ellenére a felhasználók jelentős része még mindig nem megbízható forrásból származó programokat részesít előnyben.
Az autonóm robotok piacán erősíti pozícióját a Bosch Rexroth
A német technológiai vállalat egyre meghatározóbb szereplő az Ipar 4.0 világának térnyerését jelző és egyre markánsabb növekedést elérő autonóm mobil robotok (AMR) piacán. Ezt a tényt az utóbbi időszak két meghatározó eseménye is alátámasztja.
A jövő hálózata épül a BME Ipar 4.0 Technológiai Központban
A micro-grid rendszer fejlett energiamenedzsment szoftvereket is tartalmaz, és az oktatás segítése mellett lehetőséget kínál az új technológiák iránt érdeklődő hazai vállalkozások számára is, hogy megismerjék, milyen előnyöket kínálnak ezek a megoldások.