400 ezer forint a kezdő mérnökök átlagjövedelme
Kiugróan megemelkedtek az elmúlt években a keresetek a műszaki pályákon. Alig öt esztendő alatt szinte megduplázódtak a fizetések többek között a gépészmérnökök, a villamosmérnökök, illetve a mechatronikai mérnökök körében.

 

Utóbbiak esetében ez számszerűen azt jelenti, hogy amíg a 2009-ben, BSc-n végzett fiatal mechatronikai mérnökök 2012-ben átlagosan 337 ezer forintos havi bruttó átlagjövedelemmel rendelkeztek, addig tavalyelőtt már közel 700 ezer forintra emelkedett az összeg, amit havi szinten munkájuk ellenértékeként kaptak – hívja fel figyelmet az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) az Oktatási Hivatal adataira hivatkozva. A szakhatóság, a frissdiplomások kereseti lehetőségeit összegző kimutatása arra is rávilágít, hogy a műszaki szakmákban elérhető jövedelmek már szorosan követik az IT területen dolgozókét. Előbbiek esetében közel bruttó 400 ezer forint a havi átlagjövedelem, míg az utóbbiaknál bruttó 400 és 500 ezer forint között lehet keresni. Az EJMSZ szakértői szerint ez az évek óta tartó jövedelemnövekedés is jelzi, hogy a műszaki, mérnöki szakmák kiszámítható, biztos jövőt ígérnek mindenkinek, ezért érdemes azokat számításba venniük a pályaválasztás előtt álló fiataloknak, illetve szüleiknek.

Hasonló, a műszaki és az IT szakmákhoz mérhető, jövedelemszint emelkedés nem volt jellemző más szektorokban az elmúlt esztendőkben. Az egészségügyi, agrár, társadalom- és bölcsészettudományi végzettségű fiatalok esetében a kezdő átlagjövedelmek bruttó 300 ezer forint alatt maradtak. A sport, művészet területén, illetve pedagógusként elhelyezkedő frissdiplomások átlagjövedelme pedig nagyjából a bruttó 250 ezer forintos fizetési sávban bebetonozódott. Ezeket a tendenciákat is látva az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke, Ábrahám László úgy látja, hogy a műszaki pályaorientáció vonatkozásában az idő a kezükre is játszik, de ellenük is dolgozik.

 

Ábrahám László: Alig öt esztendő alatt szinte megduplázódtak a fizetések többek között a gépészmérnökök, a villamosmérnökök, illetve a mechatronikai mérnökök körében

 

„Naponta érezzük, látjuk, hogy óriási az érdeklődés a hightech iparágakat képviselő nyugati cégek részéről a magyarországi befektetések iránt. Ez hatalmas lehetőség össztársadalmi szinten a fejlődésre, viszont hiába csábítottunk be tudásalapú multinacionális vállalatokat, amelyek egyre éhesebbek a jól képzett helyi mérnöki munkaerőre, ha nem tudjuk folyamatosan biztosítani a mérnökképzés személyi és infrastrukturális oldalait.” – fejtette ki az EJMSZ elnöke, aki hozzátette, hogy ezt a helyzetet mielőbb orvosolni kell, ezért is szentelik ennek a témának a  Szövetség október 18-ai saját konferenciáját, amelyet A 21. századi STEM Pedagógus címmel rendeznek meg.

Ezen a rendezvényen tanárok, független szakértők, illetve a versenyszféra képviselőivel közösen szeretnék azonosítani a problémás területeket, hogy azokra azután – kompetenciaalapú modern pedagógiai módszerek elsajátításával – megoldási lehetőségeket is kínáljanak. A szakember megjegyezte, hogy az idei évtől az EJMSZ tevékenységének fókuszába került a STEM pedagógusok fejlesztése, támogatása is, mert a Szövetség tagjai abban hisznek, hogy versenyképes tudással rendelkező fiatalok csak akkor tudnak a munkaerőpiacra kikerülni, ha őket 21. századi tudással és kompetenciákkal felvértezett STEM pedagógusok oktatják.

Automatizált anyagmozgatás 5G-vel
Önvezető járművet is alkalmazó automatizált anyagmozgatás bevezetésével megkezdte a tervezett pilot programok helyszíni tesztjét a Magyar Telekom által kiépített helyi mobilhálózaton (campus hálózaton) a BorgWarner Kft. és a T-Systems Magyarország.
Az adatok nem hazudnak!
Tíz munkavállalóból csak kettő érzi úgy, hogy a teljesítményének értékelése és a munkaadójától kapott visszajelzés megfelelő motivációt jelent és kimagasló munkavégzésére ösztönzi - derül ki a Gallup Intézet nemzetközi felmérésből.
Innovatív technológiák az autózásban
Az autóipar technológiai fejlődésével egyre többen használnak internetre kapcsolt autókat: becslések szerint 2019-ben már 28,5 millió hálózatba kapcsolt autó volt forgalomban világszerte.
Új lehetőség az ipar és a tudomány együttműködésében
Napjainkban már számos iparág kis- és középvállalkozásánál a technológia szerves részét képezik az ipari lézerek, legyen szó a különleges minőségi követelményeket támasztó egészségiparról vagy a fémipar volumengyártóiról. Az ipari lézerek széles körű alkalmazásáról beszélt lapunknak dr. Vida Ádám fizikus, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. osztályvezetője.
Jelentős növekedés Solidworks tervezőszoftver bevezetésével
A több mint két évtizedes múltra visszatekintő KLS-2000 Kft. a megalakulása óta rendkívül mozgalmas utat járt be és dunaharaszti telephelyükön ma már komplex, egyedi célgépeket terveznek és gyártanak.